Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Átadták a moszkvai Nagyszínház homlokzatát

2010. április 30. 13:10 MTI

Ünnepélyes keretek között leleplezték a renoválás alatt álló moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj homlokzatát.

<

Alekszandr Belov, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője az ünnepségen elmondta, hogy a homlokzat átadását Dmitrij Medvegyev elnök utasítására időzítették mostanra. Az államfő azért ragaszkodott ehhez, mert a Nagyszínház előtt lévő Tyeatralnaja tér a háborús veteránok egyik hagyományos találkozóhelye a győzelem napján.

A tér egyebek között arról is nevezetes, hogy itt gyülekeztek a háború idején a frontra készülő művészbrigádok: csak Moszkvából 45 ezer különféle előadóművész ment a frontokra csaknem 4000 brigádban, és mintegy 1,35 millió alkalommal léptek fel a frontharcosok előtt - idézte fel Alekszandr Avgyejev kulturális miniszter.

A Bolsoj meglehetősen vontatottan haladó rekonstrukciójáról elmondta, hogy az építkezés felgyorsult és már normális ütemben halad, s ezért köszönetet mondott Jurij Luzskov polgármesternek. Luzskov kongatta ugyanis meg a vészharangot néhány hónapja, hagyományos szombati városbejárásainak egyikén, amikor kiderült, hogy veszélybe került az egész épület a helyreállítás során.

A polgármester nyomására megoldották a műszaki problémákat és számos hatalmas összegű túlfizetést lepleztek le, de most már úgy tűnik, a világhírű operaházat és az orosz balett egyik fő fellegvárát az eredeti határidőre, 2011 őszére átadják újra a közönségnek. A felújítás alatt a társulat a régi épület mellett található, úgynevezett Második Színpadon lép fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Átadták a moszkvai Nagyszínház homlokzatát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra