Festője humanizálta a radikális forradalmárt

2010. április 28. 09:07 Fekete István

Brodszkij 1884-ben egy kis közép-ukrajnai faluban született, művészeti tanulmányokat előbb Odesszában, majd Szentpéterváron folytatott. 1916-ban csatlakozott a Zsidó Társaság a Művészetek Támogatásáért elnevezésű csoporthoz. Brodszkij több más orosz festővel is szoros kapcsolatot ápolt, akik közül kiemelkedik mentora, Ilja Repinhez fűződő barátsága. A képzőművész lelkes műgyűjtő hírében állt, s számos festményt adományozott szülőföldje, Ukrajna számára, de a felajánlások révén az évek során sok más neves múzeum gyűjteménye is folyamatosan gyarapodott.

A festő olyan elismert orosz művészek munkáit gyűjtötte össze, mint a már említett Repin, Valentyin Szerov, Mihail Vrubel, vagy éppen Borisz Kusztodijev. Brodszkij halála után a művésznek a szentpétervári Művészetek Terén található egykori lakóháza helyén nemzeti múzeumot alakítottak ki, amely még ma is fogadja a látogatókat. Brodszkij érdemeit a legmagasabb szinteken is elismertek: többek között megkapta az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság Megbecsült Művésze címet, illetve volt az Orosz Művészek Uniójának tagja is, amelynek első elnöke Kuzma Petrov-Vodkin volt.

Brodszkij

Brodszkij volt az első festő, akit a legmagasabb szovjet érdemrenddel, a Lenin-renddel tüntettek ki. 1934-ben az Összorosz Művészeti Akadémia igazgatói székét foglalhatta el, az ezt követő öt évben pedig a nevével fémjelzett alkotóműhelyt vezette, ahol olyan, később nagy hírnévre szert tevő orosz művészek próbálgatták szárnyaikat, mint Nyikolaj Timkov vagy Alekszandr Laktyonov.

A szocialista realizmus 1932-ben vált hivatalosan pártpolitikai irányelvvé, miután Sztálin a kommunista párt XVII. kongresszusát követően kihirdette „Az irodalmi és művészeti szervezetek átalakításáról” szóló dekrétumát. Ezzel egy időben megalakították a moszkvai és leningrádi művészek szövetségét, amely a szovjet művészet nyitányát jelentette. A leningrádiak első kiállítása (1935) fontos mérföldkő volt a szocreál művészet történetében, amelynek egyik „alapító atyja” maga Brodszkij volt.

Brodszkij kedvelt témája az orosz polgárháború, a bolsevik forradalom, illetve a Szovjetunió mindennapi élete volt, de a művészt elsősorban, mint Lenin megörökítőjeként tartják számon, aki az Orosz Forradalmi Művészek Szövetségének tagjaként számos képet festett a forradalmárról. 1920-ban felkérték Brodszkijt, hogy vigye vászonra a Kommunista Internacionálé megnyitó ülését, de a monumentális alkotást végül a kiállítást követően néhány év múlva kivonták a forgalomból, mondván, azon olyan forradalmárok is rajta voltak, akik már nemkívánatos személyeknek minősültek.

Lenin a Szmolnijban

Brodszkij igyekezett alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az egyik legismertebb Lenin-képe, amin a forradalmár éppen dolgozószobájában ír, már mentes a magasztos motívumoktól, s inkább a 19. század kritikai-realista munkák jegyeit viseli magán. A festmény a lenini intelmek egyik esszenciája: „A művészet az emberekhez tartozik, amelynek a széles, alkotó tömegekben kell gyökeret eresztenie. A népeknek kell megérteni és nekik kell szeretniük is (a művészeteket).”

A posztumusz V.I. Lenin a Szmolnijban című alkotással (a kép 1930-ra datálódik, tehát hat évvel Lenin halála után készült el) a művész nem csupán a párt által támasztott tartalmi és formai követelményeknek kívánt megfelelni. A Lenin-kép egyik deklarált célja az volt, hogy a néző előtt tudatosodjon: a szovjet vezetők öntudatosak, akik felelősségteljesen irányítják a birodalom népeit. Annak ellenére, hogy Brodszkij inkább a fotográfiaszerű ábrázolást vallotta magáénak, s ezzel igyekezett a szocialista realizmus romantikus stílusjegyeitől megszabadítania munkáit, nagyban hozzájárult a későbbi irányzat formálásához, amelynek stílusjegyei már tanítványának, Vlagyimir Szerov festményeiben is tetten érhetőek.