Balszerencsét hozott a 13-as szám az Apollo-programnak

2010. április 12. 08:30 MTI

Az űrversenyben elért szovjet fölény ellensúlyozására kidolgozott Apollo-program még John F. Kennedy elnökségének idején kezdődött, hogy embert juttasson a Holdra. A célt az Apollo-11 1969. július 20-án teljesítette, egyben kiköszörülte az Egyesült Államok tekintélyén esett csorbát.

Az Apollo 13 parancsnokának a legtapasztaltabb asztronauták egyikét, James Lovellt nevezték ki, mellé két újoncot, Fred Haise holdkomp pilótát és Jack Swigert parancsnoki modul pilótát osztották be. A 13-as szám azonban balszerencsét hozott, már az indulás sem volt problémamentes: a második fokozat középső hajtóműve két perccel korábban állt le, de a harmadik fokozat égésidejét megnyújtva sikerült pályára állítani az űrhajót.

A harmadik napon, a Földtől 320 ezer kilométer távolságra az irányító központ egy rutinművelet végrehajtására utasította a legénységet, időről időre ugyanis meg kellett keverni az üzemanyagcellák hajtóanyagául szolgáló két tartályban az oxigént. Az egyikben azonban egy meghibásodás miatt már csupasz huzalok érintkeztek a gázzal, s a ventillátor működése közben egy szikra berobbantotta az oxigént. Ekkor hangzott el a legendássá vált mondat: "Houston, gond van (Houston, we have a problem)". A robbanásban megsérült a másik oxigéntartály is, tartalma néhány óra alatt elszivárgott, az űrhajósok közvetlen életveszélybe kerültek. Az energiaellátó rendszer működésképtelenné vált, a parancsnoki kabin víz, fűtés és navigációs eszközök nélkül maradt, az Apollo-13 magatehetetlenül sodródott az űrben.

A Holdra szállásról természetesen már szó sem lehetett, csak arról, hogy a három űrhajóst épségben visszahozzák a Földre. A földi irányítás lezáratta az üzemanyag cellákhoz oxigént szállító vezetékeket, így viszont alig takarékoskodni kellett az árammal. Az űrhajósok ideiglenesen a két emberre és az ő két napi ellátásukra méretezett holdkompba szálltak át, itt viszont olyan gondokkal szembesültek, hogy nincs fűtés, az általuk kilélegzett széndioxid tisztítását pedig "barkács módszerekkel", szigetelőszalagokkal és műanyagzacskókkal oldották meg.

Minden nélkülözhető rendszert, így a pályamódosításhoz szükséges számítások elvégzése után a navigációs rendszert és a számítógépet is kikapcsolták, csak a rádió és egy kis ventillátor működött. A leszállóegység hajtóművét rövid időre begyújtva megkerülték a Holdat, amelynek gravitációját felhasználva ráálltak a visszatérési pályára. A légkörbe való belépés előtt átszálltak a hővédő pajzzsal ellátott parancsnoki egységbe, leválasztották a megrongálódott műszaki egységet és a holdkompot, majd megkezdték a leszállást. Az ilyenkor szokásos háromperces rádiócsend másfél perccel tovább tartott, de aztán az irányító központ és a tévénézők százmilliói megkönnyebbülésére bejelentkezett az Apollo-13.

Az Apollo-13 küldetése végül "sikeres kudarcnak" bizonyult, egy katasztrófa után hatalmas teljesítménnyel sikerült az űrhajósokat megmenteni. Az űrutazásról 1995-ben nagysikerű amerikai film is készült Tom Hanks, Bill Paxton, Kevin Bacon, Ed Harris és Gary Sinise főszerelésével.