Auschwitz felszabadítására emlékezünk

2010. január 27. 08:10 Fekete István

Auschwitz (a név a lengyel Oświęcim város nevéből ered) a második világháború során a németek által lerohant Lengyelország területén létesített koncentrációs és megsemmisítő táborok hálózata volt, amely az Auschwitz I-ből (Stammlager vagy főtábor, amely ugyan elsősorban adminisztratív központként szolgált, de ugyanitt mintegy 70 ezer embert is kivégeztek), Auschwitz II-Birkenau-ból (Vernichtungslager, a megsemmisítő tábor), s az Auschwitz III-ból állt (a munkatábor), illetve további 45 altábor tartozott hozzá.

Az altáborok legtöbbjét a német ipar szolgálatába állították, a foglyok száma a néhány tucattól a több ezerig terjedt. A meggyilkoltak számát a tábor parancsnoka, Rudolf Höss vallomásai alapján három millióra becsülték, de ezt később 1,1 millióra módosították: a meggyilkolt személyek 90 százaléka zsidó volt, de 150 ezer lengyel, 23 ezer roma, 15 ezer szovjet hadifogoly és más nemzetiségűek tízezrei is a különböző haláltáborokban lelték halálukat. Egy új orosz bejelentés azonban legalább négymillióra teszi ezt a számot.



A tábor a nácik paramilitáris egysége, a Schutzstaffel (SS) égisze alá tartozott, amelyet először Rudolf Höss (1940. május-1943. november), majd Arthur Liebehenschel (1943. november-1944. május), végül Richard Baer (1944. május-1945. január) irányított. A rendfenntartó kápók munkáját a zsidókból álló sonderkommando segítette, akik a foglyok elgázosítását készítették elő, s ők nézték át a halottak fogait, hogy azok vajon tartalmaznak-e aranyat, amelyet aztán a Harmadik Birodalomba küldtek. A kápók és a sonderkommando felügyeletét a hatezer fős SS-egység látta el. A lengyel hadsereg által elhagyott kaszárnya barakkokból álló terület helyén 1940 áprilisában Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője adta ki a parancsot a koncentrációs tábor kialakítására.

Az Auschwitz I-be (a krematórium mellett maga Höss is itt lakott családjával) az első – 728 fős zsidó – szállítmány 1940. június 14-én futott be a lengyel Tarnówból. Az első transzport mégis a sachsenhauseni táborból érkezett (a táborban az első kapavágást is zsidókkal végeztették), a visszaeső bűnözőkből álló csoport azonban az SS meghosszabbított karjaként a helyi irányításban vállalt szerepet. A táborokban az embertelen munkakörülmények (nyáron napi 12 órás munkaidő, pihenő nélkül), a kevés élelem és a rossz higiéniai feltételek következtében az egekbe szökött a halálozási ráta.



A 11-es blokkba („börtön a börtönben”) a szigorú szabályok megsértőit helyezték: itt négy ember egy alig másfél négyzetméteres kis cellában volt kénytelen álldogálni, továbbá az alagsorban létezett egy „sötétkamra”(itt az oxigénhiány következtében sokan megfulladtak), s egy olyan helyiség, amelyben az SS-tisztek halálra éheztették a fogvatartottakat. A 10-es blokkban a Josef Mengele doktor által vezetett áltudományos vizsgálatokat tartották. Az I.G. Farben által gyártott Zyklon-B nevű, eredetileg rovarirtáshoz szánt cianid gázt először 1941 szeptemberében használták fel 650 orosz hadifogoly és 250 lengyel ellen a 11-es blokk alagsorában – ebben a gázkamrában 1941 és 1942 között 60 ezren lelték halálukat.

A Brzezinka melletti Auschwitz-Birkenau tábor építése Himmler parancsára 1941 októberében kezdődött, amellyel a főtábor túlzsúfoltságán kívántak enyhíteni. 1943-ban a nácik a birkenaui haláltábor elgázosítási kapacitásának növeléséről döntöttek: ekkor négy új krematórium felhúzását rendelték el. A gázkamrák 1944. április-július között (ekkorra már csaknem az összes lengyel zsidót megölték), a magyarországi zsidók lemészárlása idején teljes kapacitással működtek, s akár napi húszezer embert is képesek voltak kivégezni. Az auschwitzi munkatáborok közül a legnagyobb az Auschwitz III-Monowitz volt, amelynek tevékenysége a projektbe 700 millió márkát invesztáló, s ezzel ingyen munkaerőhöz jutó I.G. Farben vegyipari konglomerátum tulajdonába tartozó Buna-Werke műgumi-műbenzingyárához kapcsolódott.



Az utolsó kiválasztási procedúra (a munkára alkalmasakat rendszerint jobbra, míg az arra alkalmatlanokat – így a halálba küldendőket – baloldalra sorolták be) 1944. október 30-án zajlott; a közelgő Vörös Hadsereg hírére Himmler a krematórium-rendszer lerombolását adta parancsba, majd januárban a nácik a birkenaui gázkamrákat is felrobbantották. A kétségbeesett náci döntéshozók elrendelték a táborban levő összes fogoly lemészárlását, ezt azonban nem hajtották végre.

Január 17-én ugyanis megkezdődött az evakuálás, s elindultak a halálmenetek - köztük a leghírhedtebb, Auschwitzból Wodzisław Śląski közötti 56 kilométeres szakaszon, ahol 15 ezren vesztették életüket – Felső-Szilézia nyugati részébe, majd innen tovább Németországba: főképp Gross-Rosen, Buchenwald és Mauthausen táborába. Majdanek, Belzec, Sobibor és Treblinka haláltáborának 1944. nyári felszabadítása után az auschwitzi következett, ahová a Vörös Hadsereg 322. lövészegysége 1945. január 27-én ért el.