A popkultúra csak újraértelmezi a keresztes hadjáratokat

2010. január 26. 08:03

Christopher Hill történész professzor szerint a keresztes hadjáratok egykori résztvevőinek motivációi teljesen idegenek a mai emberek számára. Szerinte ez az oka annak, hogy a filmekben és más popkulturális alkotásokban bár hitelesen szeretnék bemutatni a kort, ez a külsőségeken kívül semmi másban nem sikerül. A professzor nemrég megjelent „Taking the Cross out of the Crusades: Pop Culture’s Secular Transformation of High Medieval Piety” című tanulmányában azt állítja, hogy az egyháziak helyes szerepének, a hit és vallás helyes attitűdjeinek vizsgálata nélkül nem lehet megérteni az egykori eseményeket és azok mozgatórugóit.



Szerinte a hadjáratok elsődlegesen a vallási misszióról szóltak, és „leginkább egy fegyveres zarándoklatról beszélhetünk, amelyet 1095 és 1250 között a szeldzsukok ellen vívtak”. Hill úgy véli: a mai értékrenddel szörnyű lehetne útra kelni, hiszen az utat a borzalmas szeldzsukok állták el, akik az első hadjárat előtt alig pár évvel végzetes csapást mértek a bizánci hadseregre. Emellett az indulónak általában mindenét el kellett zálogosítania, illetve részlegesen, vagy akár mindörökre el kellett búcsúznia korábbi életétől. Felmerül hát a kérdés: miért érte meg elindulni?

Hill szerint ennek egy oka volt: a vallás, hiszen a korban a katolicizmus strukturált túlvilág- és üdvözüléshite volt az egyetlen olyan érték, amiért érdemes volt harcolni és akár meghalni. Sokan persze kételkedtek: miként lehet üdvözülni, ha valaki másokat mészárolva hal meg a csatamezőn? Mennyire számítanak ezek a tettek kereszténynek? II. Orbán pápa azonban 1095-ben feloldotta a kérdést, így ezrek gyűltek össze az indulásra, és a „Deus vult”, azaz "Isten akarata" felkiáltással vonultak hadba, és sokszor a halálba.



Hill szerint ennek ismeretében az összes, keresztes hadjáratokkal kapcsolatos mozifilm balgán, és mai értékeink szerint, így teljesen hamisan mutatja be a korszakot. Bár az 1935-ös The Crusades-ben, az 1957-es Hetedik pecsétben, vagy épp az 1972-es Napfivér, Holdnővérben azt láthatjuk, ahogy egy idealista fiatal csatába indul, hogy aztán a mészárlásokból kiábrándulva és hazatérve megismerje a hit fontosságát, ezek a filmek csupán a 20. századi világháborús vérontások emlékeiből táplálkoztak, és az akkori tapasztalatokat vetítették vissza a múltba. A középkorban ugyanis ez a hit már induláskor is megvolt a résztvevőkben, és a mészárlások pont hogy az üdvözülés felé vezettek.

A valóság más volt, ahogy az 1991-es Robin Hood: a tolvajok fejedelme esetében is, amelyben egyrészt egy gonosz, karikatúraszerű, kizsákmányoló egyházat, másrészt pedig egy sörhasú, részeges szerzetest láthatunk, és a mindent átható hit már teljesen eltűnt. Ha pedig ez nem lenne elég, a történész szerint az 1200-as évek embere nagyon furcsán nézett volna, ha egy olyan kelet-nyugati ökumenét látott volna, mint amit a filmben bemutattak. Szintén hamis a Mennyei királyság is, ahol bár látunk nyitást a kulturális kölcsönhatások felé, a szereplők motivációi mindvégig teljesen modernek maradtak.



Hill szerint ezek a filmek inkább a kortárs vérontások feldolgozásának igényével készülnek, és a traumák egyetemességét mutatják be, mint az adott korszakot, bármennyire is szépnek és helyesnek, sőt hitelesnek tűnnek. Szerinte "ezek a mozgóképek az éppen aktuális nyugati világképet, és elképzeléseket vetítik vissza a múltba, középkori köntösbe bújtatva".

Persze a történész is realista: ha egy valós és tökéletesen hiteles film készülne a keresztesektől, az rögtön elhasalna a jegypénztáraknál. A mai közönség elképzelései ugyanis már nagyon messze vannak az akkori gondolkodásmódtól.