Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Andalúziában keresik a régészek Atlantiszt

2010. január 21. 09:20 The Daily Telegraph

A spanyol régészek Andalúziában keresik - az egyesek szerint - az Atlantisz-történetek alapjául szolgáló tartesszoszi királyság egykori fővárosát, amely egy hatalmas szökőárban pusztulhatott el.

<

A spanyol régészek andalúziai partjainál keresik a 3000 éves nagyváros nyomait - számolt be róla a spanyol Tudományos Tanulmányok Főtanácsa (CSIC). A kutatók szerint a dél-ibériai Tartesszosz civilizációja megelőzi a föníciaiak korát, és egykori fővárosuk a mai Donanan Nemzeti Parkban lehetett.

A történészek egész mostanáig nem foglalkoztak a területtel, mert úgy vélték, hogy az a jégkorszak óta víz alatt lehetett. Egy új elmélet szerint azonban az ott épült nagyvárost csak később, szökőárszerűen pusztíthatta el a víz - ahogy azt az Atlantisz-történetekből ismerjük.



A szakemberek szerint a település a Guadalquivir folyó atlanti torkolata mellett állhatott. Ezt igazolja, hogy a tartesszoszi kultúra nyomait a folyó túlpartján már több ponton is sikerrel azonosították. Sebastian Celeno, a kutatást vezető régész az El País című spanyol napilapnak arról beszélt, hogy ha a túloldalon létezett a civilizáció, akkor léteznie kellett a Donanában is. Szerinte a korban több földrengés is pusztított a térségben, és ezek közül a legnagyobb akkor érte a királyságot, amikor a város hatalma fénypontján lehetett.

Az elméletet egyelőre légifotókkal igazolják, amin több olyan hatalmas, kör- és négyzet alakú struktúra látható, amely természetes módon nem alakulhatott ki. A szakemberek szerint emellett az ókori földrajztudósok leírásai is tökéletesen ráillenek a településre.

A tartesszoszi királyság létezése a mai napig rejtélynek számít: legfőbb bizonyítékául a mai napig megfejtetlen, kőbe vésett nyelvemlékek szolgálnak. A kincsvadászok és mítoszkutatók szerint talán az itteni királyság pusztulása lehetet az Atlantisz-történet alapja. Nem ez az első ilyen elmélet: korábban többen keresték Atlantiszt a Mediterráneum szigetein, vagy épp a Szaharában, Közép-Amerikában, és volt, aki az Antarktiszon vélte megtalálni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Andalúziában keresik a régészek Atlantiszt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra