Churchill volt Nixon szónoki példaképe
2010. január 14. 09:04 The Daily Mail
Richard Nixon, az Egyesült Államok egykori elnöke sosem tartotta magát nagy szónoknak, ám egy nemrég előkerült emlékeztetőből kiderül: nem csak titokban irigykedett a korábbi brit miniszterelnökre, hanem beszédíróit is arra utasította, hogy tanuljanak Sir Winston szövegeiből.
Az elnök 1972-ben, a kanadai parlamentben tartott beszéde előtt azért aggódott, hogy szónoki hiányosságai politikai károkat okozhatnak majd neki. „Bár beszédeim nagyon irodalmiak, és nagyon felelősségteljesek, mégis dögunalmasak is egyben” – vélte önkritikusan.
Az emlékeztető szerint bár Nixon nem akarta majmolni Churchillt, mégis azt szerette volna, ha legalább egy kicsit olyan lehetne, mint ő. Egyben azt is akarta, hogy szövegírói az ügyeskedés, meg szóviccek helyett színes, emlékezetes szavakat, anekdotákat adjanak a szájába, ugyanis bár az előbbiek jók a kormányzóknak vagy épp szenátoroknak, „nem ütik meg az elnök szintjét”.
Ezt pedig mindenképp emelni kellett, hiszen Nixon sosem izgalmas beszédeiről volt híres: az emlékeztetőben ő maga is megjegyzi, hogy az általa elmondottakat igen hamar elfelejtik majd. Ez részben így is lett: Trükkös Dickre ma a többség politikai manipulációi és hazugságai miatt emlékezik.
A Nixon Elnöki Könyvtár titkosítás alól tegnapelőtt feloldott, 280 ezer oldalnyi dokumentuma emellett más történeteket is felelevenít, így kiderül, hogy a Watergate ügy előzményei jóval korábbra nyúlnak vissza: Nixon előszeretettel alkalmazott fizetett újságírókat, hogy azok a politikai kémkedésben és manipulációkban segítsék. Volt olyan alkalom, amikor például Ted Kennedy szenátor hűtlenségéről kellett információkat gyűjteniük, majd koholt cikkeket írniuk. Ennek célja az volt, hogy a Kennedyeket minden eszközzel távol tartsák a hatalomtól.
Emellett az elnök szeretett volna komolyabb személyes kapcsolatot kialakítani az ismert maffia- és demokrata kapcsolatokkal rendelkező Frank Sinatrával is. Ezt azonban az akkori főügyész, John Mitchell akadályozta meg: ő elképzelhetetlennek tartotta, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatban hozott Sinatra beleszólhasson Nixon ügyeibe. Így a találkozások csak a nyilvános eseményekre korlátozódtak: az elnök 1972-es kampányában is felvonultatták párszor az FBI által az 1940-es évek óta figyelt énekest.
Az elnök kikelt a Kennedy-korszak „ocsmányságai”, a modern művészet remekei ellen is: leszólta a Lincoln Center „borzalmas szörnyűségét”, és szerinte ez az épület annak jelképe volt, hogy „a modern művészet és építészet milyen dekadenssé és sértővé vált”. Szerinte „a Kennedy-Shriver klán ebben hitt, és tehették, amíg ők voltak hatalomban. Nekem nincs szándékomban bátortani ezt. Ha ez színvallást kényszerít ki és egyesek lemondásához is vezet, hát legyen”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
