Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kicsíráztatták a négyezer éves lencsét

2009. december 21. 09:02 MTI

Török kutatóknak sikerült egy 4000 éves lencsemagot rávenniük arra, hogy kihajtson. A magot a Törökország nyugati részén elhelyezkedő Kütahya városa mellett zajló ásatások során találták meg.

<

A leletek közt volt egy magvakkal teli edény. Bár a legtöbb mag elszenesedett, három szem mégis sértetlenül túlélte az évezredeket. Kütahya környéke régészeti kincsesbánya, legalább a hettiták ideje óta lakott terület, és azóta számtalan hódítót és betelepülőt élt meg.

A kutatók két éven át próbálkoztak a magvak kihajtatásával, míg három hónappal ezelőtt végre siker koronázta igyekvésüket. Mivel a növényke még zsenge és sérülékeny, csak bizonyos idő elteltével engedik majd át más kutatóknak vizsgálatok céljából. Remélik azonban, hogy egyszer majd virágzik és termést hoz.

Az ókori lencsét a tervek szerint genetikailag összevetnék majd mai rokonaival, amelyektől már első ránézésre is különbözik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kicsíráztatták a négyezer éves lencsét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra