Forradalom a Kárpátok alatt
2009. december 15. 12:46 Zahorán Csaba
Fantomháború
Ekkorra már szinte az egész ország felbolydult. Temesvárról először a környező városokra, majd megyékre terjedtek át a megmozdulások. December 21-én tüntetésekre került sor – többek közt – Nagyváradon, Aradon, Kolozsvárt, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Brassóban is. A tiltakozó felvonulások nem egy esetben összecsapásokká fajultak a rendvédelmi erőkkel, például Kolozsvárt vagy Nagyszebenben, de a marosvásárhelyi sortűz is több halálos áldozatot követelt. Miután a hadsereg átállt a forradalom oldalára, sok helyen feldúlták a milícia és a Securitate székhelyeit, valamint a helyi pártközpontokat, és ha maguktól nem menekültek el, akkor elkergették a kompromittálódott vezetőket. Jó néhány esetben a feldühödött tömeg szabályosan meglincselte a rendszer gyűlölt képviselőit, és leszámolásokra is volt példa.
Bukarestben, a Ceauşescu-házaspár elmenekülése után az volt a legfőbb kérdés, hogy ki tölti be a hatalmi űrt. Peter Siani-Davies, a romániai forradalomról szóló könyvében több komolyabb vagy kevésbé komoly alternatívát említ meg: az egyik Dăscălescu miniszterelnök új kormány megalakítására tett kísérlete volt, ám bejelentését a tömeg kifütyülte, a politikus pedig nemsokára lemondott. De előkerült számos ambiciózus forradalmár és önjelölt népvezér is – a Központi Bizottság elfoglalt székházának „minden emeletén és sarkában” vagy 14 kormány alakult meg, az egyiket állítólag – többek közt – egy taxisofőr, egy katona, egy filmes statiszta, egy szociológus és egy szobrász alkotta. Az események átmeneti központjává azonban a Televízió székháza vált. Ide bejutott egy művészekből álló társaság, akiket katonatisztek, majd volt pártfunkcionáriusok követtek. A TV-készülékek közvetítésével szinte az egész lakosságot meg tudták szólítani, és jó érzékkel saját legitimációjuk eszközeként használták fel a Szabad Román Televízióra átkeresztelt intézményt.
Az elkövetkező időszak jó pár befolyásos figurája már itt is megjelent: pl. Ion Iliescu, Silviu Brucan, Petre Roman, Gelu Voican Voiculescu stb. Iliescu, az egykor magas beosztású funkcionárius, aki Ceauşescu bírálata miatt lett kegyvesztett, most a hatalmat ideiglenesen átvevő Nemzeti Megmentési Front nevében lépett fel. A diktátort tette felelőssé a Romániát sújtó válságért, de a kommunizmust és a pártot megvédte. Még aznap éjjel létrejött az ideiglenes kormányzó szerv, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa, és kibocsátottak egy 11 pontos programot.
A program többek közt Románia demokratizálását, a gazdaság, az oktatás stb. átszervezését, az új külpolitikai irányvonalat, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását tartalmazta. A Tanácsban 39 személy kapott helyet: neves ellenzékiek (pl. Doina Cornea, Tőkés László, Mircea Dinescu) mellett több katonatiszt (pl. Stănculescu és Ştefan Guşă), volt pártfunkcionáriusok (pl. Iliescu, Brucan, Alexandru Bârlădeanu), a forradalmi felfordulásban felbukkant személyek (pl. Petre Roman) vagy például a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Domokos Géza. A valódi hatalom ugyanakkor Iliescu szűkebb környezetének kezében összpontosult.
Az új vezetés legfontosabb első intézkedései közé tartozott a Ceauşescu-házaspár elítélése és kivégzése. December 24-én döntés született, hogy azonnal bíróság elé állítják a târgoviştei laktanyában őrizet alatt lévő bukott vezetőket. Másnap egy rögtönzött bírósági tárgyaláson népirtással és egyéb államellenes bűnökkel vádolták meg a házaspárt. A leginkább „süketek párbeszédjéhez” hasonlító eljárás során Ceauşescu mindvégig tagadta a bíróság legitimitását, árulás és külföldi összeesküvés áldozatának tekintve magát.
A nem egész egyórás tárgyalás után mindkettőjüket halálra ítélték, az ítéletet pedig azonnal végrehajtották – a két embert az udvaron agyonlőtték. Jellemző, hogy bár az eseményeket nem sokkal később bemutatták a televízióban, a kivégzést és a tetemek sorsát találgatások és bizarr történetek övezik, amelyek közül nem hiányzik az sem, hogy a diktátor helyett valójában egy hasonmását lőtték agyon. Bár a sietős eljárást később az ellenforradalmár- és terrorista-veszéllyel magyarázták, az egész ügy meglehetősen gyanúsan hatott, árnyékot vetve az új hatalomra.
Bár az új vezetés viszonylag gyorsan összeállt, ezután több napig tartó kaotikus időszak következett, amelynek háttere még ma is ismeretlen. Még 22-én estefelé egyre több helyen került sor lövöldözésekre, amelyek az éjszaka leszálltával elszaporodtak. A híradásokban megjelentek a forradalmat veszélyeztető „terroristák”, akik ellen ismét az utcákra küldték a hadsereget. A váratlan helyekről a civilekre, katonákra és közintézményekre tüzet nyitó ismeretleneket a forradalom ellenségeinek, terroristának nevezték, de a támadók kilétére – és főleg céljaikra – valójában mindmáig nem derült fény. Ruxandra Cesereanu a forradalom leírásait elemző könyvében tíz különféle válaszlehetőséget sorol fel a terroristák kapcsán: például a Securitate Ceauşescuhoz hű csoportjai, a conducător főleg árvaházakból toborzott különleges alakulatai, arab zsoldosok, külföldi (pl. szovjet vagy magyar) ügynökök, katonák vagy egyenesen olyan „fantomok”, akiknek a „léte” a mesterségesen előidézett kollektív pszichózissal is megmagyarázható.
Egyes elméletek szerint az állítólagos terroristák elleni zavaros harc nem volt más, mint szemfényvesztés, és az egymás ellen irányított katonai, belügyi és különleges egységek lövöldözése csak az új vezetők hatalmának megalapozását szolgálta… Az általános zűrzavart növelte, hogy sok forradalmár is fegyverhez jutott, a különféle alakulatok – ideértve a honvédelmi minisztérium alá rendelt Securitate egységeit is – pedig gyakran keveredtek „baráti tűzbe” egymással, nem egyszer az ellentmondásos parancsok miatt (a kaotikus helyzetet plasztikusan ragadja meg Radu Muntean filmrendező Magyarországon is bemutatott Jelszó: A papír kékre vált c. filmje).
A rejtélyes ellenforradalmárokról szóló híresztelések mellett egyéb pletykák is szárnyra kaptak, amelyek hozzájárultak a pánikhangulathoz: a főváros alatt húzódó labirintusrendszerről, a terroristák által megmérgezett ivóvízről stb.… A lövöldözések napokon át tartottak, intenzitásuk a Ceauşescu-házaspár december 25-i kivégzése után csökkent, végül fokozatosan abbamaradtak. Bár a Securitate vezetője, Iulian Vlad tábornok többször is bizonygatta, hogy csapatai a forradalom oldalán állnak, a gyanú főképp a rettegett szervezetre irányult. Vladot hamarosan le is váltották és letartóztatták. Ezekben a napokban több száz feltételezett terroristát vettek őrizetbe, ám az első időszak perei után a vizsgálatok lelassultak, és főleg a tüntetések elleni sortüzek ügyében születtek ítéletek, terroristaként egy embert sem ítéltek el – írja idézett könyvében Siani-Davies.
A december 22. utáni zűrzavarra ma sincs megnyugtató magyarázat. Tény, hogy a Ceauşescu elmenekülését követő „fantomháborúban” több ember halt meg, vagy sebesült meg, mint előtte. Siani-Davies kimutatja, hogy a hivatalos adatok szerinti összesen 1104 halottból és 3352 sebesültből 942 halott és 2251 sebesült a december 22. és január 10. közötti időszakra esik, azaz már a tulajdonképpeni hatalomváltást követő napokra. A legtöbb áldozat Bukarestben volt, de sokan haltak meg Nagyszebenben, Brassóban, Brăilában, Constanţában, Temesváron, Kolozsvárt, Craiovában stb. Az áldozatok főleg civilek voltak, de nagy számban voltak köztük katonák és a belügyi egységek tagjai is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
