Tüntetők ellen véd az ajatollah milíciája

2009. december 3. 10:29 Fekete István

Az iráni forradalom földcsuszamlásszerű győzelme során pajzsra emelt mindenható vezető, Khomeini ajatollah 1979 novemberében bejelentette, hogy megalakult a baszidzs (fárszi nyelven ’mozgósítás’) milícia, „egy óriási néphadsereg”. „Egy ország, amelynek 20 millió fiatal polgára van, 20 millió lövészt vagy katonát tud kiállítani – ilyen országot egyszerűen nem lehet legyőzni” – mondta állítólag a legfőbb vallási vezető pozícióját 1989-ig betöltő síita politikus.

A baszidzs milíciák kapui kezdetben minden 18 év alatti és 45 év feletti férfi előtt nyitva voltak, nőket pedig minden életkorból szívesen vártak. A baszidzs milícia az iráni Forradalmi Gárda segédszárnya lett és az ajatollah közvetlen irányítása alá került. Önkénteseik rendszerint az ország perifériális részeiről származtak, s többnyire írástudatlanok voltak. Jon Lee Anderson, a New Yorker publicistája szerint a milíciák és a vallási vezető kapcsolata Ceausescu bányászainak a diktátor iránti lojalitásához hasonlít.



Irán váltig állítja, hogy a paramilitáris egység kötelékébe 12 millió önkéntes tartozik, de közel-keleti szakértők szerint legfeljebb 400 ezer tagot számlálhat a sereg, jóllehet ők is elismerik, hogy több tényező miatt nehéz megbecsülni a milíciák számát.

Az iraki-iráni háború alatt több tízezer önkéntes halt mártírhalált. A baszidzs katonák tragikus, de igen fontos szerepet játszottak az 1980-88 közötti konfliktus során, amellyel élő falat tudtak felhúzni a magas színvonalú katonai technológiát csatarendbe állító Szaddam Huszein hadserege ellen. A halálba készülők mártírnak tartották magukat és dalokat énekeltek a legendás 681-es karbalai ütközetről, amelynek során Mohamed próféta unokája, Husszein ibn Ali imám – a síiták legnagyobb mártírja – halt hősi halált (Ashura napja, Husszein mártírságának gyásza a síiták körében).



A főleg az iraki Bászra környéki ütközetekben bevetett önkéntesek tömegesen lepték el az aknamezőket, amelyek felrobbanása során sikerült megtisztítani a terepet a reguláris seregek számára. A harcosok a katonai dögcédulákhoz hasonló nyakláncokat viseltek (Khomeini 500 ezer műanyag nyakbavalót importált Tajvanból), amely a „kulcsot jelentette a paradicsomba”. A taktikára többek között azért is volt szükség, mivel az iráni vezetés elismerte, hogy nem vehetik fel a versenyt Irakkal a hagyományos hadviselés terén, ráadásul az Öböl-háború kezdetén ötszörös túlerőben volt Szaddám Huszein hadserege.

A légitámadások ellensúlyozására az irániak gyakran nyúltak az éjszakai rajtaütés fegyveréhez, 1981 késő tavaszán pedig bevetették az első, gyermekekből álló csapatokat is. A gyermekeket pokrócokba bugyolálták, amelynek következtében az aknák nem szakították szét testrészeiket, így egy darabban tudták eltemetni őket. A legfeljebb 14-15-16 éves önkéntesek egymással versenyeztek abban, hogy ki legyen közülük az első, aki életét áldozza a „szent cél érdekében”.



A háború után a sereget a nemzetbiztonság megerősítéséhez használták fel, amelynek célja az iszlám morál megerősítése volt. Később az utcai protestálások eszkalálódásának próbálták elejét venni, s újjáélesztették a szervezetet. Ezután Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, aki korábban állítólag maga is a baszidzs milíciák egyik instruktora volt, s mind a mai napig nagyobb nyilvánosság előtt sokszor jelenik meg a fekete-fehér baszidzs sállal a nyakán, átszervezte a szervezetet. 2005-ben már városi védekező hadgyakorlatokat tartanak potenciális utcai felkelések elnyomására. Az éles bevetés nem várat sokat magára: 2009-ben brutálisan lépnek fel az újjáválasztott konzervatív elnök választási túlkapásai ellen tüntetők között.

Források:

Stephen c. Pelletiere: The Iran-Iraq War: chaos in a vacuum
Matthias Küntzel: Ahmadinejad's Demons