Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Brit szégyenlistára került a Vulkán Park terve

2009. november 27. 16:36 MTI

A támogatásról szóló végleges döntés még nem született meg, de a Ság hegyre tervezett Kemenes Vulkán Park már felkerült egy brit civil szervezet szégyenlistájára - írta a Vas Népe.

<

Bármelyik nap megszülethet a döntés, hogy megkapja-e Celldömölk a Ság hegyre tervezett Kemenes Vulkán Park építéséhez beígért 433 millió forintnyi uniós támogatást. Éppen ezért döbbentette meg a pályázat készítőit az Open Europe, a magát euroszkeptikusnak nevező brit civil szervezet nemrég közzétett listája, amely ötven, a szervezet által erősen megkérdőjelezhető, az Európai Unió által támogatott projektet tartalmaz; így a sajtóban is elhíresült, tíz tuskóból álló várgesztesi kerékpáros pihenőt és a vulkán parkot.

A szégyenlista Celldömölk esetében alkalmas lehet arra, hogy negatívan befolyásolja a döntést, pedig a helyiek a turizmus fellendülését várják az összességében 510 millió forintba kerülő beruházástól. A Vulkán Park fő attrakciója a vulkánház lenne. A több emeletes, ablak nélküli mintegy ezer négyzetméteres épületben többféle élményt kínálnak majd a látogatóknak. A Verne-kabinba betérők például virtuális utazást tehetnek a föld belsejébe, a magmakamrában pedig nagy méretű síkképernyős monitorok révén egyenesen a magmatestbe repülhetnek.

A tűzhányó teremben egy szimulációs szoftver segítségével különböző vulkánkitöréseket generálnak, a vulkánhorror teremben pedig a tűzhányók pusztító tevékenységét ismerhetik meg a látogatók, akik egy speciális dobogón állva egy imitált földrengést is átélhetnek majd. A Kemenes Vulkán Park ötlete és megvalósíthatósági tanulmánya Harangi Szabolcstól, az MTA doktorától, az ELTE tanszékvezető tanárától származik, aki sok éve tanulmányozza tanítványaival az egykori bazalt tűzhányót, amelynek különlegességét a nemzetközi vulkanológiai szakfolyóiratokban megjelent tanulmányok is elismerik.

A professzor megdöbbenését fejezte ki az Open Europe listája miatt. Levelet írt a brit civil szervezetnek, mire az Open Europe elnöke elnézést kért és azt ígérte, leveszik a listáról a Vulkán Parkot, ami azonban a mai napig még nem történt meg - írta a Vas Népe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Brit szégyenlistára került a Vulkán Park terve

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra