Népköztársasági nosztalgia Mongóliában
2009. november 26. 11:21 Szilágyi Zsolt
2009. november 26-án jeles nemzeti ünnepet, a Népköztársaság kikiáltásának 85. évfordulóját ülik Mongóliában. Akik kicsit is jártasak a mongol történelemben, tudják, hogy nagyjából a kelet-európai, így a magyarországi politikai átalakulással egy időben ott is lezajlott egy fordulat, amelynek során az addig igen komoly szovjet gazdasági és politikai befolyás alatt álló mongol egypártrendszer alig fél év alatt összeomlott, és helyét egy nyugati típusú politikai berendezkedés vette át. Többekben felmerülhet hát a kérdés: húsz évvel a rendszerváltás után vajon miért ünnepli meg az ország a szorosan az egypártrendszerhez köthető állami ünnepeket. Az alábbi cikkben ennek jártunk utána.
A közelmúlt politikai eseményei
A 2008. június 29-én lezajlott választások után több ellenzéki politikus, így a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Mongol Demokrata Pár (MDP) elnöke (Cahiagijn Elbegdordzs) is választási csalásokat emlegetett. Az előzetes adatok alapján, a Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) megszerzett mandátumainak számát túl soknak találva bejelentette, hogy nem hajlandó elfogadni az eredményeket. Egy nappal később, Ulánbátor központjában a Szühebátor téren gyülekező kisebb ellenzéki pártok, illetve az MDP képviselői és szimpatizánsai új választást követeltek. Az összejövetel hamarosan spontán tüntetéssé alakult. A résztvevők átvonultak a Mongol Népi Forradalmi Párt onnan csupán néhány száz méterre található székházához, ahol folytatták a demonstrációt.
Az irányítás azonban kicsúszott a politikusok kezéből. Nem tudni, ki és hogyan kezdte, de tüntetők az épület köré kordont vonó rendőrökre, majd ezek meghátrálása után az épületre rontottak. Hamarosan felcsaptak a lángok és a korábbi tüntetés vad rombolássá alakult, amely a város több pontjára is továbbterjedt. A Mongol Népi Forradalmi Párt az ellenzéket vádolta a megmozdulás szervezésével, amit az nem ismert el és visszautasított, a mongol államfő, Nambarijn Enhbajar kénytelen volt a rendkívüli állapot bevezetésére is. Az utcai zavargások gyászos mérlege végül öt halott, több mint háromszáz sebesült, 751 letartóztatott és öt napig tartó szükségállapot volt.
A sem a rendszerváltás idején, sem azóta nem tapasztalt hevességű utcai megmozdulások láttán felvetődött a kérdés, ez a politikai válság vajon milyen okokra vezethető vissza? A világ kíváncsian figyelte, hogy az uralmon lévő, és az atrocitások fő célpontjának tekinthető mongol utódpárt – az MNFP – hogyan reagál a kialakult helyzetre. Milyen intézkedéseket tesz, beveti-e a karhatalmat, illetve milyen lépéseket javasol a krízis megoldására?
Ebben a várakozásban természetesen a korábbi egypártrendszerben beidegződött reflexek épp úgy tetten érhetőek voltak, mint a nemzetközi környezet kíváncsisága. A külföld elsősorban a demokratikus mongol berendezkedés komoly erőpróbáját látta a kialakult helyzetben, melynek különlegességét fokozta, hogy a gyakori mongol politikai krízisek, kormányváltások ellenére ilyen véres megmozdulásokra, összecsapásokra korábban nem volt példa. A rendszerváltás körüli „tömegmozgalmak kora” gyakorlatilag a politikai átalakulás első évében lezárult, s azóta – egy-két kivételtől eltekintve – a jelentősebb, nagy tömegeket megmozgató utcai tüntetések – pláne összecsapások – nem voltak jellemzőek az országra. Ilyen értelemben ezek az események, az utcai politizálás mintegy groteszk keretbe foglalják a mongol rendszerváltás első két évtizedét.
Mongóliában a legutóbbi csaknem két évtizedben előfordultak ugyan politikai krízisek, a 2008-as választásokat követő események intenzitása azonban újdonságnak számított. Voltak utcai demonstrációk, éhségsztrájkok, de ezek a megmozdulások inkább a demokratizálódási folyamatok első két évére korlátozódtak, és eddig egyszer sem fajultak vérontásig. Bár a konfliktusnak egyes pártok, illetve azok vezetőinek megjelenése erősen politikai színezetet adott, egybehangzó vélemények szerint a háttérben inkább gazdasági érdekek húzódnak meg. Ugyanakkor felszínre kerültek olyan alapvető – elsősorban társadalmi jellegű – problémák, melyek okai részben a rendszerváltás előtti korszakban gyökereznek, részben a poszt-szovjet időszak „eredményei”.
Ezek egy részét már a kilencvenes évek elején bekövetkezett mongóliai rendszerváltás óta sem sikerült megoldani, más részük azonban alapvetően új keletű. A felmerülő problémák egy része valóban gazdasági és szociális jellegű, amelyek okai alapvetően a gazdasági struktúraváltás következményeinek tekinthetőek. Mint a legtöbb poszt-szovjet országban megfigyelhetjük, a piacgazdaságba való átmenet nyertesének csak egy szűk társadalmi réteg számít. A többség húsz év elteltével is csak a helyét keresi, s nem csak az átlagpolgárokon, de gyakran az államon is észrevehetőek a tanácstalanság, az identitásválság jelei. Különösen így van ez egy olyan országban, mely a rendszerváltás után olyan sajátos politikai környezetben találta magát, amelyhez még csak hasonlót sem tapasztalt a korábbi évszázadokban.
A mongol rendszerváltást követően az országban kialakult politikai struktúra jelentős mértékben a nyugati típusú többpártrendszerek mintájára szerveződött, ám számos vonatkozásban eltér ezektől. Ezek egy része azokból a jellegzetes társadalmi körülményekből fakad, melyek a mai Mongóliát jellemzik, mások viszont történelmi hátterűek.
A mai mongol állam, sajátos módon, létét részben a korábbi – napjainkban negatív kritikával illetett – rendszernek köszönheti. Az ország népessége jelenleg két markánsan elkülönülő csoportra oszlik, amelyek életmódja, gondolkodása és ezek következtében politikai aktivitása is jelentősen különbözik. Ugyanakkor a kevesebb, mint hárommillió állampolgárt számláló Mongólia két olyan – gazdasági értelemben, illetve lélekszámát tekintve is – nyomasztó fölényben lévő ország, mint Oroszország és Kína közé ékelődött, ami alapjaiban határozza meg gazdasági mozgásterét. Ugyanakkor az 1989-90-es fordulatot követően kialakult helyzet gyökeresen új politikai struktúrát hozott, amely szintén valami egészen új volt a mongolok számára. Ezekre az okokra is visszavezethető, hogy a mai mongol politikai elit, s az ország is gyakran sajátos eszközökkel, néha egymásnak ellentmondó jelképek használatával kénytelen kialakítani az új mongol állam képét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
