Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Indiában élt az első plasztikai sebész

2009. november 4. 12:01

Egy i.e. 600 körül élt indiai orvos lehetett a világ első plasztikai sebésze - derül ki egy új, a tudomány- és technológiatörténet korábban megszokott nyugati dominanciájával szembeszálló kiállításon.

<

A múlt héten Új-Delhiben megnyitott Tudomány és Technológia Öröksége című kiállítás a legnagyobb indiai felfedezéseket mutatja be. Az intézmény igazgatója szerint erre azért volt szükség, mert a gyarmati időszak miatt nagyon sok indiai nem tud arról, hogy milyen örökségre lehetnek büszkék. Szerinte a diákoknak ma nyugati tudomány- és technikatörténetet kell tanulniuk, ám a kiállítással fény derülhet arra, hogy Indiának is van mire büszkének lennie.

A tárlaton bemutatják, hogy a plasztikai sebészet atyja a Hippokratész előtt 150 évvel élt Susruta volt, akinek nevét ma több indiai klinika is viseli. Az orvos nevéhez az orrplasztika tökélyre vitele volt: a korban ugyanis sokakat büntettek orruk levágásával, és ők később orvoshoz fordultak az esztétikusabb kinézet reményében. A doktor nevéhez fűződik a Susruta Samhita című munka is, amelyben 650 orvosságot, 300 műtétet, 42 sebészi eljárást, és 121 különböző orvosi eszközt örökített meg.

A kiállításon emellett kiderül az is, hogy az indiaiaknak jelentős szerepe volt az alkímia, a csillagászat, a mezőgazdaság, és fémolvasztás tudományában is, ahogy az országban találták ki a matematikai nulla fogalmát is.

Új-Delhiben a kiállítás megrendezése mellett jelentős szerepet kapott az örökségi szektor fejlesztése is: hamarosan újabb ásatásokkal próbálják megállapítani, hogy kik élhettek a térségben i.e. 2500, az Indus-völgyi civilizáció tündöklése előtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Indiában élt az első plasztikai sebész

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra