Mumifikálás az Alpok tövében
2009. október 19. 12:33 Discovery News
A svájci kutatók egy különleges projektben a legmodernebb technikai eszközökkel azt vizsgálták, hogy az ókori egyiptomiak mumifikálási eljárása milyen hatással van a DNS-re, és az emberi szövetekre.
A több mint négy hónapig tartó kísérlet nem az első tudományos mumifikálás: 1994-ben Ronald Wade, a Marylandi Állami Anatómiai Testület, és Bob Brier, az egyiptológia egyik vezető alakja próbálta rekonstruálni az eljárást az ókori balzsamozók eszközeivel és technikáival.
A mostani projekt egyik vezetője, Frank Rühli svájci paleopatológus szerint eljárásuk abban különbözött az 1994-estől, hogy a folyamatot a legmodernebb eszközökkel követték nyomon, így mágneses rezonanciával, és CT-s képalkotással vizsgálták a mumifikálás hatását. Brier és Wade emellett egy teljes testet balzsamozott, míg a Zürichi Egyetem Svájci Múmia Projektjében „csupán” két női lábat használtak fel a tesztekre.
Az egyiket egy alacsony nedvességtartalmú, 40 Celsius fokos sütőbe helyezték -ezzel az egyiptomi sivatagok természetes mumifikálódási folyamatát próbálták rekonstruálni. A másikat nátronnal szárították ki - az egyiptomi balzsamozók receptjeiben leírtakat követve.
Az egykori eljárás során előbb a belső szerveket távolították el a testből, majd az orron át az agyat húztak ki a fejből, és a kimosott testbe nátron tettek. Szintén nátron került a korábban eltávolított szervekre is. A balzsamozásokat jelenlegi adataink szerint i.e. 2613-2494 óta végezték, a 4. dinasztia uralkodói óta, ám már korábbról, i.e. 5000-ből is vannak nyomai, hogy a testeket a sivatagi homokba temetve konzerválták. A leghatékonyabb technikákat i.e. 1567 és 1200 között alkalmazták, amikor a már korábban említett eljárás mellett növényi olajokkal, és más szerves anyagokkal kezelt vásznakkal tekerték be a múmiákat, amelyek antibakteriális védelmet is nyújtottak.
Brier elmondása szerint az 1994-es kísérlet azt bizonyította be, hogy a nátronnal tényleg lehet mumifikálni, ám az anyagból nagyon sokra volt szükség: csak a kísérlethez 273 kilogrammot használtak fel. Rühliék a lábakhoz 60 kilogrammot használtak, és a dehidratálás jóval tovább tartott, mint azt Hérodotosznál és más ókori szerzőknél olvashatjuk. A mágneses rezonanciás képek ugyanis még három hónap után is vizes részeket mutattak ki a mumifikált testrészben.
A másik kísérlet nem járt sikerrel: a láb a dehidratálódás helyett egy hét múlva bomlani kezdett a sütőben.
A teszteket Brier - aki jelenleg egy másik hasonló projekten dolgozik - is érdekesnek találta. Szerinte ugyanis a folyamat nyomon követése fontos, korábban ismeretlen részleteket árul el a mumifikálásról.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
