Dachauban kísérletezett az organikus kertészet atyja

2009. szeptember 22. 09:25 Times Online

A Kertészkedés "mérgek" nélkül (Gärtnern, Ackern-ohne Gift) című könyv szerzője nagyban profitált a haláltáborokban folytatott kísérletekből - állítja a témát kutató Daniella Seidl müncheni történész.

Alwin Seifert 1937-ben lett a nemzetiszocialista párt tagja, majd a Mücheni Műszaki Egyetem professzorává választották. A Reichslandschaftsanwalt címet viselve ő felelt például az autópályák nyomvonalának kijelöléséért is, így sokszor tudta meggyőzni az illetékeseket arról, hogy az autóutak a táj természetes vonalát követve készüljenek el. A jó összeköttetésekkel rendelkező kertész egyben azt is állította, hogy a mesterséges anyagok megmérgezik a német földeket, és ezen elméletére gyűjtött bizonyítékokat Dachauban.

Daniella Seidl szerint így a kérdés csak az lehet, hogy a könyvben igazolt teória mekkora hányada származik a haláltábor közelében végzett kísérletekből. A levéltári anyagok alapján ugyanis kitűnik, hogy a kerteket Seifert rendszeresen felkereste, és napi kapcsolatban állt Franz Lippert főkertésszel, aki még azt is elintézte neki, hogy egy pár munkást tiroli kertjébe vezényeljenek.

A dachaui kertben egyébként olyan kérdésekre kerestek választ, hogy a krumpli miért olyan sebezhető a kórokozók számára, illetve itt születtek meg az alternatív, természetes életmód alapjai is. Így gyógynövényekkel is kísérleteztek, vagy vitaminokat vontak ki belőlük, emellett megpróbáltak tősgyökeres "germán növényeket" előállítani. Szederből és málnából például teát készítettek, vagy épp elkezdték a német bors előállítását is. Egyes kutatók kardvirágokat növesztettek, hogy azokból C-vitamint nyerjenek - a leveleket kiszárították, majd fűszerekkel és más adalékanyagokkal illetve zsiradékkal keverték össze, amely végeredményként egyfajta energiabomba lett volna az SS számára.

Seidl szerint a különböző komposztálási technikák leginkább Seifertet érdekelték. Így közel 750 hektáron tenyésztettek teheneket, majd a trágyát 800 rab gyűjtötte be. Seifert ezután ennek hatásait vizsgálta - a cél egy különleges, gyorsabb növekedést segítő trágya előállítása lett volna. Ezzel párhuzamosan férgekkel a talaj termékenységét javították volna. Ennek végeredménye a könyvben is megjelent, amely részletesen ecseteli a trágyázás jótékony hatását – persze Dachau említése nélkül.

Seifert aztán a világháború után a zöldmozgalom egyik alapítója lett, és egészen 1972-es haláláig az európai kertészet egyik legbefolyásosabb alakjaként tisztelték. A dachaui kert története pedig a homályba veszett, így ma már nem emlékeznek azokra a rabokra, akiket a szántóföldeken öltek meg, vagy azokra, akik a termesztett növények falatjaiért verekedtek össze, vagy azt a felügyelőt is elfeledték, akit megjutalmaztak, amikor a kardvirágok között lelőtte századik áldozatát.