Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Pompejit mutatja be a Szépművészeti legújabb pályázata

2009. szeptember 21. 16:44

A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén is meghirdeti levelező pályázatát általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos osztályai, csoportjai, szakkörei számára. Az idei pályázat során a diákok az eltemetett város egykori mindennapjait ismerhetik majd meg.

<

A pályázat célja, hogy a gyerekek megismerjék Pompeji, az i. e. 79-ben vulkánkitörés által eltemetett város egykori mindennapjait és kultúráját, s ezeken keresztül az ókori Italia világát. A gyerekek játékos feladatokon keresztül jutnak egyre közelebb Pompejihez. A feladatlapok anyaga történelmi, régészeti és művészeti újdonságokkal szolgál a mai napig feltárás alatt lévő terület kultúrájáról.

Az októbertől áprilisig tartó időtartam alatt a csapatok négy feladatlap kitöltésére vállalkoznak. A megoldásra fordulónként legalább 3 hét áll a rendelkezésükre. Az első feladatlapot a jelentkező csoportok 2009. október 10-től tölthetik le az intézmény honlapjáról. A feladatlapokat fordulónként javítják és küldik vissza. Az utolsó feladatlap visszaküldésének határideje után több mint egy hónap áll rendelkezésre, hogy a pályaművet eljuttassák a Szépművészeti Múzeumba.

A csapatoknak a pályázati időszak végére egy freskót kell elkészíteniük a pompeji művészet mintái nyomán. A pályamű beküldésének határideje: 2010. április 12.

Az elkészítendő freskó mérete legfeljebb 50x50 cm lehet (vastagsága pedig 5-10 cm közé kell, hogy essen), súlya nem haladhatja meg az 5 kg-ot. A freskónak arányaiban, színében és alapanyagában a feladatlapokból megismert pompeji művészethez kell igazodnia. Ókori és modern műalkotások közvetlen lemásolását nem fogadják el. A pályaműveket korcsoportonként értékelik.

Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5-7., ill. 8-10.), létszámuk nem haladhatja meg a 30 főt. Minden jelentkező csapat csak egy pályaművet küldhet. A feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálja el. A négy feladatlap helyes kitöltéséért járó pontok száma megegyezik a freskóra adható maximális pontszámmal. A kijavított és visszaküldött feladatlapokon mindig feltüntetik az elért pontszámot. A pályaműveket 2010. május elején értékelik; az eredményről a résztvevőket értesítik. A győzteseket a tanév végén egy napra vendégül látják Budapesten a Szépművészeti Múzeumban.

A Szépművészeti Múzeum fenntartja magának a jogot a beküldött pályaművek határozatlan idejű és teljes körű felhasználására.

A pályázatra jelentkezni lehet Kevély Flóránál és Böhler Nóránál 2009. október 9-ig a 06-1-469-7178-as fax-számon, a [email protected] e-mail címen, valamint levélben az alábbi címen: Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény, 1146 Budapest Dózsa Gy. út 41. A borítékra a következőt kell írni: ’Pompeii - Az eltemetett város’. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást a 06-1-469-7262 telefonszámon adnak.

A jelentkezési lap és a feladatlapok az Antik Gyűjtemény honlapjáról, valamint a www2.szepmuveszeti.hu/eos honlapról tölthetők le.

Nevezési díj nincs.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Pompejit mutatja be a Szépművészeti legújabb pályázata

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra