Szlovákok, tótok, tirpákok
2009. szeptember 9. 19:26 Szende László
Mikszáth Kálmán tótjai
A szlovákságról kialakuló kép megrajzolása és rögzülése két remek magyar író, Jókai Mór (1825-1904) és Mikszáth Kálmán (1847-1910) munkásságához köthető. Jókai az egységes Magyarországtól elválaszthatatlannak tartotta a szlovákságot, ugyanakkor erősen szimpatizált a több nyelven beszélő, mégis egységes magyar politikai nemzet gondolatával. Műveiben mindenfajta célzatosság nélkül emelte ki vagy kárhoztatta a szlovák szereplők egyéni tulajdonságait. Mindenkivel, így nem csak az egyik művében szereplő szlovákkal megeshet például az a kellemetlen eset, amikor részegségében egy kutyaólba bújt be, mert egyszerűen semmiféle koordinált mozgásra nem volt képes.
Mikszáth gyerekkorában közvetlen kapcsolatban állt a szlovákokkal, olyannyira, hogy képes volt különbséget tenni az egyes nyelvjárások között. A szlovákokkal szemben megértő, jóindulatú és szívélyes volt. Értékelte munkaszeretetüket, ami egyértelműen tetten érhető például a Seprűs tót című elbeszélésében. „Mikor a lesti tótok mind hazagyűlnek, akkor lesz a közmondás szerint a világ vége. Minélfogva nyilvánvaló, hogy a világ örökkétartó, mert a lesti tótok sohasem lesznek otthon mindnyájan. (Ugyanis munkát és megélhetést keresve szerteszéledtek az országban.) […] Szalad a világ minden dolga szanaszét, mint az összetört tál cserepei. Ide tótok, drótozzátok meg, hadd legyen még együtt, úgy, ahogy volt, egy darabig.” A drótozást Mikszáth szinte a szlovákok küldetésének gondolta: „A gondviselés leleményes. Az összetört tányérokra kigondolta a drótos tótokat.”
A szlovákokra jellemző dolgokat örökített meg a Beszterce ostroma című művében, amelyben ey legendát is elmesélt a maga stílusában. Az egykori Trencsén megye Zsolna körüli részéhez kapcsolódott Jarinkó alakja. „… itt még az őskor szörnyetegei élnek, nem a jelenkoré. Itt nem prüszköl a vonatok gőzgépe, hanem ehelyett az erdei szellem, a Jarinkó köhécsel, akinek egy szeme van, az is hátul a nyakcsigolyáján; egyre köhög, s mindenik köhintésnél a föld színéről eltűnik két bocskor, ami összesen egy tótot jelent. Mindenik köhögésnél meghal egy tót.”
A már korábban idézett szólásra utalva ő is világosan látta, hogy milyen nagy szerepet játszik a krumpli a szlovákok mindennapi életében. „Hanem egyszer, tél vége felé, nagyon megnehezedett ez az élet. Ilyenkor van a felföldön íz ínség, kivált ha ősszel nem adott a föld nekik elég krumplit. A gondviselés ma a tótokkal a krumpli útján beszél. Ha sok krumpli van, az annyit jelent: 'Szeretlek, tótocskák, szaporodjatok!' Ha nincs krumplitermés, akkor az istenke haragszik: 'Minek vagytok ti a világon, tótócskák?'”
Ugyanakkor A kemény koponyák című elbeszélésében, amely az Országos Hírlap 1898. október 2-i számában jelent meg, először kapcsolta össze a butaságra utaló jelzőt a tóttal, igaz, célzatosság nélkül. A történet egy személyes élményen alapult. Hazalátogatott szülőfalujába, és bement egykori iskolájába, ahol éppen tanóra volt. Egyikük, egy bizonyos Szlimicsek Mihály elmondta a Nógrád vármegyéről szóló memoritert: „Nógrád vármegyében kell járni nagy sáron / Hol Losoncz Nógráddal, Buják is e tájon stb.” Azonban a kis Szlimicsek arra a kézenfekvő kérdésre, hogy „eszerint melyik megyében van Losoncz városa?” némi habozás után a következőket felelte. „Azt még nem tanultuk.” Mikszáth ezt hallva jegyezte meg, hogy „ismertem az apádat, Szlimicsek Mihály, épen ilyen nagy szamár volt ő is, de tótul volt ilyen nagy szamár.” Nem lehet tudni, hogy ezt a butaságra utaló szóösszetételt maga Mikszáth találta-e ki, vagy csak átvette, mindenesetre a magyar köznyelvben a buta tót rendkívül pejoratív értelmet nyert. Ez a későbbiekben a magyar élőbeszéd részévé vált, s állandóan hangoztatták (hangoztatják) azok, akik a szlovákok iránti megvetésüknek hangot akartak (akarnak) adni.
A köznyelv pejoratív tartalommal – mafla, fajankó, ostoba, faragatlan, hülye, tökéletlen - ruházta fel a tirpák szót is. A tirpák szóval a Nyíregyháza környékén élő szlovákokat illetik, később azonban mindenkire „ráragasztották”, aki a városból származott. A tirpák szó dehonesztáló volta közismert, igaz Krúdy Gyula próbálta más irányból megközelíteni a fogalmat, "de az egykori tirpák, aki szégyenkezett, pirult valaha a csufolkodó szó miatt, manapság büszkén a mellére üt: Igen, én tirpák vagyok. Az én ősapám alapította ezt a gyönyörű várost, itt a Nyírség futóhomokjában.”
A tirpák a szlovák trpák szóból származik, amely egy felvidéki szlovák nyelvjárásra utal. Nyíregyháza 18. század második felében történő betelepítésénél a területre a Békés megyei szlovák családok mellett felvidékiek is érkeztek, ez utóbbiak viseletben és nyelvben is elütöttek a békésiektől. A békésiek ekkor már minden bizonnyal jobban beszéltek magyarul, míg a felvidéki atyafiak valamiféle nagyon kevert, tört nyelven tudtak csak érintkezni. Mivel ezek éppen a trpák nyelvjárást beszélték, lenézésük jeleként a trpáknak kezdték nevezni őket. A szlovákság és a magyarság közötti érintkezések során ez utóbbiak ezt a gúnynevet átvették, de zavaró volt a mássalhangzók torlódása, ezért beiktattak egy i betűt. Ellenben a szlovákok között már nem tettek különbséget, így tehát minden nyíregyházi szlovák tirpák lett.
Az előzőekből is látható, hogy a nép élt a nyelv adta lehetőségekkel, árnyaltan tudta kifejezni a lenézést, a gúnyt. Erre napjainkban is van példa, a technikai vívmányokat kihasználva a következő szlogen terjed: Akit érdekel a szlovák történelem, annak szívesen elküldöm SMS-ben.
Felhasznált irodalom: Márkus Mihály: A tirpák név eredete. Etnographia, 1936.; A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. Főszerk.: Benkő Loránd. Budapest, 1976.; Szarka László: A szlovákok története. Budapest, 1993.; Karol Wlachowský: Tótok, de szlovákok – észrevételek a magyarok szlovákképéről. Európai Utas, 2007/1.; Karol Wlachowský: Mentális mítoszok Mikszáth szlovákképében. Európai Utas, 2007/3-4.; Szemerkényi Ágnes: Szólások és közmondások. Budapest, 2009.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
