Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kétezer éves mítoszra emlékeznek a németek

2009. szeptember 3. 12:40 Spiegel Online

<

Romantikus hős lett a fővezérből

Az ütközet sokkolta a Római Birodalmat, és Augustus felhagyott a Rajnától keletre fekvő területek meghódításának szándékával. Hat év múlva azonban újra megjelentek a térségben, és több nyertes csatát is vívtak: a tavalyi régészeti felfedezések szerint a római katonai jelenlét egésze a harmadik századig megvolt a térségben. A történészek szerint így a teutoburgi ütközet csupán egy lehetett a sok közül, és bár sokan hiszik fordulópontnak az akkor történteket, „egyáltalán nem volt az, semmilyen értelemben”.



A 18-19. század romantikusai azonban nem hagyták, hogy ilyen apróságok befolyásolják őket, és könnyen kitöltötték a történeten tátongó hézagokat: mivel a germánok nem hagytak hátra írásos feljegyzéseket, és nem volt római szemtanú sem, így szabadon megalkothatták a viadal szerintük vélt eseménysorát. A szőke izompacsirtaként ábrázolt Hermann ezután több mint félszáz operában és színdarabban jelent meg, és Heinrich von Kleist 1808-as költeményében már a napóleoni uralom elleni lázadásra buzdított.

A germán vezér gyakorlatilag ekkor vált a fiatal és egységes nemzet ősatyjává, aki a franciák és zsidók ellen is könnyen felhasználhatóvá vált. Később a közeli Detmoldban hatalmas szobrot is állítottak neki, amelyet 1875-ben, a német egyesítés után négy évvel fejeztek be. A hét méter magas alak kardját kihúzva, fenyegetően néz nyugat, azaz nyilvánvalóan a francia területek felé. "A kultusz szerves része lett a nácik uralmának is, így nem meglepő, ha többé sosem lesz olyan erős, mit korábban volt" - véli Gisela Söger, a helyi múzeum vezetője.



Az idei programsorozat májusban vette kezdetét, amikor Angela Merkel német kancellár felkereste fel a Kalkriese melletti erdőt, ahol megnyitott egy kiállítást. Júniusban 400 hagyományőrző újrajátszotta a csatát a helyszínen: a legtöbben azonban rómaiak szerettek volna lenni, és olyan kevés germán volt, hogy a szervezőknek viking hagyományőrzőket kellett toborozni a rendezvényre. Az ütközet történetéről most megjelent könyv szerzője, Tillmann Bendikowski szerint a rendezvények eddig jól sikerültek, mert mentesek voltak a nacionalista fellángolásoktól.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kétezer éves mítoszra emlékeznek a németek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra