Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A média pörgette fel a földönkívüliek kultuszát

2009. augusztus 19. 09:45 The Independent

1981 és 1996 között készült, az UFO-észlelésekkel kapcsolatos aktákat tett közzé pár nappal ezelőtt az Angol Nemzeti Levéltár. A dokumentumokból kiderül: a mozifilmek, és az X-akták című tévésorozat megsokszorozta a repülő csészealjak számát.

<

Ahogy arról idén márciusban mi is beszámoltunk, a brit hadügyminisztérium hosszas viták után végre a nyilvánosság elé tárta a korábbi ufójelentések titkait. A kollekció most, már a negyedik alkalommal bővült, és a korábbi jelentéseket még több, 1981 és 1996 között készített dokumentummal egészítették ki. A hadügy egykori 14 aktája 4000 oldalon át részletezi a földönkívüliek észlelésével kapcsolatos információkat.



Az akták egy igencsak érdekes jelenségre is rávilágítanak: 1993 januárja és 1996 augusztusa között 800 jelentés született, míg csak 1996-ban 609, amely David Clarke, a Hallam Egyetem szakértője szerint az X-akták és a Függetlenség Napja című mozifilm következtében kialakult UFO-mániának köszönhető.

Egyes jelentések teljesen ésszerűek: így egy 1993-ban és 1994-ben London felett látott világos ovális tárgy az a léghajó lehetett, amelyet a Ford Mondeo kampányához használtak. Szintén magyarázatra talált egy 1993 márciusi jelentés is, amelyről kiderült, hogy a világító tárgyak csupán az orosz Cosmos 2238-as műhold légkörbe visszatérő darabjai lehettek.

Az akták emellett bemutatják, hogy Margaret Thatcher mennyire tartott a földönkívüliektől, és szerinte egy hasonló észlelési botrányba akár a kormányzat is belebukhatott volna. Emellett a levéltár oldalán egy hónapig szabadon böngészhető akták egyike rávilágít, hogy a Skócia déli részén található Bonnybridge az 1990-es évek közepén az észlelések egyik központja lett, és a helyi vezetés megpróbálta a várost a brit Roswell néven híressé tenni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A média pörgette fel a földönkívüliek kultuszát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra