Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Interneten a japán katonai kartográfia

2009. július 21. 12:03

A japán birodalmi hadsereg Ázsiát, illetve a csendes-óceáni térséget ábrázoló egykori térképei kerültek fel az internetre, egy nemrég indított adatbázisba, amelyből akár azt is megtudhatjuk, hogy a szigetország hadserege mit keresett volna Pakisztánban.

<

A térképek egy része az 1880-as évekből származik, és azokon a gyarmatosítások háborúi okozta változásokat követhetjük nyomon - nyilatkozta az online közzététel kapcsán Kobajasi Sigeru, az Oszakai Egyetem professzora. Elmondása szerint a térképeken a városiasodás változásai, és az ezáltal okozott környezeti károk is, így az erdők kiirtása is megfigyelhető.

A térképeket egy, a vezető japán egyetemek kutatóiból álló csoport dolgozta fel és digitalizálta. A kartográfiai alkotások egy része még ma is érzékeny, bizalmas, esetleg vitatható információkat tartalmazhat, ám a kutatók fontosnak tartják a nyilvánosságot.

Az adatbázis kapcsán a szakemberek elmondták azt is, hogy a japán hadsereg egészen a második világháború végéig minden forrást felhasznált a térképek megszerzésére: sajátjaik mellett Alaszkától Ausztráliáig, illetve Koreától Pakisztánig minden lehetséges alkotást elloptak vagy megvásároltak. Ezen felül egyes területekről, így Kínáról vagy éppen Tajvanról a többinél jóval gyakrabban készítettek térképeket.

A projektet többen kritizálták: szerintük az online közzététel csak egy újabb lépés a japán háborús múlt tisztára mosása felé.

A projekt a Tohoku Egyetem oldalán, japánul böngészhető

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Interneten a japán katonai kartográfia

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra