Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Római temetkezéseket tártak fel Óbudán

2009. július 8. 16:55 Régészet Budapesten

2009. tavaszán és nyár elején BTM-Aquincumi Múzeum munkatársai két helyszínen folytattak építkezésekhez kapcsolódó feltárásokat Óbudán, a Huszti úton.

<

Az első területen, az azóta elkészült Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) épületénél egy az i.sz. 2. század végére - 3. század elejére keltezhető római kőépület falai, valamint kerámiaedények és használati tárgyak töredékei kerültek a felszínre.

Mivel az épület az aquincumi polgárváros és a katonai település között fekszik, így az nagy valószínűséggel egy villagazdasághoz tartozhatott. Ettől a lelőhelytől alig 300 méternyire délre egy szintén római kori temető 21 sírja került elő. A sírok egy kivételével szórt hamvas temetkezések voltak, azaz egy központi égető helyen elhamvasztott holttestek maradványait helyezték a földbe, egy halottat pedig fakoporsóban temettek el.

A hamvak mellett kerámiaedények, elsősorban italok tárolására szolgáló korsók és poharak, valamint bronz pénzek is előkerültek. A feltárás során két négyszögletes síremlék alapfalai is előbukkantak. A sírok az i.sz. 2-3. századból származnak és feltehetőleg az aquincumi katonaváros egykori lakóit temették el itt.

A feltárt emlékek a Aquincum legprosperálóbb időszakából származnak, amikor a település Alsó-Pannonia tartomány székhelye volt. A mai Flórián térnél fekvő legio táborban több mint négyezer katona állomásozott ekkor, az azt körül vevő katonavárosban és az közeli, fallal körülvett polgárvárosban pedig a veterán katonák, kézművesek és kereskedők éltek. A városok környékén, a budai hegyek oldalában számos villagazdaság és kisebb-nagyobb falu létezett.

A VPOP irodaháznál befejezett feltárásokat a BTM-Aquincumi Múzeuma a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálattal együtműködve végezte.

Még több kép a feltárásról

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Római temetkezéseket tártak fel Óbudán

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra