Így lett romantikus nemzetképünk hőse Dugovics Titusz

2009. június 18. 14:59

Hallgatag kortárs források

Nándorfehérvár ostromának forrásait szinte teljes egészében kiadták, ezek segítségével az ostrom lefolyását már többen, igen részletesen feldolgozták. Végigtekintve a kútfőket, csak egyetlen helyen található utalás a hőstettre, Antonio Bonfini A magyar történelem tizedei című munkájában. A szerző nem nevezte meg a magyar hőst. „Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé, a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe […]. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.” Fontos azt kiemelni, hogy Bonfini forrásként egy szóbeli hagyományt (emlékeznek, memorant) jelölt meg.

Bonfini egy későbbi esemény kapcsán is élt az önfeláldozó hős felelevenítésével. Mátyás 1463 karácsonyán visszafoglalta a töröktől a boszniai Jajca várát, a következő év nyarán II. Mehmed szultán a vár visszavételével próbálkozott. Az utolsó nagy török roham kapcsán az itáliai történetíró a következőket vetette papírra: „Megemlékeznek egy magyar ragyogó hőstettéről, aki észrevette, hogy egy török ki akarja tűzni a császári jelvényt az egyik toronyra, mire a magasból a támadóval együtt levetette magát a mélybe, hogy továbbra is Corvinus zászlaját lássa mindenki.” Bonfini ismét a szóbeli hagyományt jelölte meg az információ kútfőjeként. A Jajcánál szereplő vitéz azért is izgalmas, mert más forrás is megemlítette cselekedetét. Egy közeli erősség kapitánya, Michailovic Konstantin a 15-16. század fordulóján megírta emlékiratait, délszláv elemekkel kevert középkori lengyel nyelven. Ő összefüggést látott a török visszavonulása és a hőstett között. A kutatás kimutatta, hogy talán ő autentikusabb forrásnak tűnik.

A két forrás közül Bonfinié volt a híresebb. 1543-ban kiadták Bonfini első három tizedét, amely a nándorfehérvári és a jajcai eseményeket is magukban foglalták. 1545-ben Bázelban németül adták ki ezt a részt, majd 1568-ban szintén Bázelban Zsámboki János megjelentette az egész művet latinul. 1581-ben Frankfurtban jelent meg a teljes német fordítás. A nyomtatott művek Európa –szerte megjelentek, és más történetírók is felhasználták Bonfini szövegét. Az önfeláldozó hős alakja pedig a 16-17. században önálló életre kelt.

Johannes Dubravius cseh krónikás 1552-ben jelentette meg Csehország történetét tárgyaló munkáját. A szerző eléggé tágan értelmezte országának históriáját, így sort kerített a nándorfehérvári ostrom bemutatására is. A törököt saját magával mélybe vető vitéz története nem igazán változott, bár egyrészt cseh katonának tulajdonította a tettet, másrészt egy párbeszédet is beszúrt, amelyet Kapisztrán Jánossal folytatott. A cseh „mikor látta, hogy egy török a török hadijelvénnyel és zászlóval már feljutott a falra, és hogy ez a katonák közül többeket félelemmel töltött el, birkózva átkarolván a csúcsra feljutni készülő törököt, megkérdezte a lentebb álló Kapisztránt. Ha – mondta – a saját akaratomból a falról ezzel a kutyával levetem magam, ott együtt meghalván, mit gondolsz, mi lesz a lelkemmel? Ő azt felelte: kétség kívül üdvözülni fog.” Valószínűleg Bonfinitől vette a történet ötletét, mivel a többi általa felhasznált szerző nem emlékezett meg erről. Dubravius műve nyomán a cseh vitéz/zsoldos tette hamar elterjedt. A csehországi illetőségű szerzők új „nemzeti” hőst hoztak a nagyvilág tudomására.

A kora újkori, újkori magyar történetírók egyáltalán nem emlékeztek meg a hőstettről. Székely István 1559-ben jelentette meg krónikáját. Bonfinit elvileg ismerhette, de a cselekmények elbeszélésekor Thuróczy János opusához nyúlt. Felvázolta ugyan a török ostromot, de az önfeláldozó hős mozzanatára nem tért ki. Heltai Gáspár figyelme sem irányult erre a tettre. A szerző alaposan kiaknázta Bonfini Tizedeit, de csak a szövegkörnyezetet adta vissza Nándorfehérvár és Jajca esetében. Zrínyi Miklóst sem „hatotta meg” a vitéz hőstette. A 17. század kiváló írója Bonfini művét bizonyosan használta. Jajca ostromának leírásakor egészen biztos, hogy figyelmesen elolvasta a szerzőt, de amikor Mohamed visszafoglaló kísérletét részletezte, a névtelen tettét említés nélkül hagyta. A komplett magyar krónikát alkotó Pethő Gergely is követte elődei hozzáállását, sőt a XVIII. századi, már tudományosnak tekinthető történetírás is hasonló álláspontra helyezkedett. Timon Sámuel, Palma Károly Ferenc, Pray György és Katona István egyre részletesebb Magyarország történetei nem találták felidézésre méltónak ezt a momentumot.

1. Hallgatag kortárs források
2. Élénk nemzeti emlékezet