1989: Nagy Imre újratemetése az MSZMP vezetése előtt

2009. június 9. 11:15

„Grósz Károly elvtárs: Igen, egy dolgot fel akartam vetni itt is, amit az apparátusin, hogy zászló legyen-e a Házon…
Jassó Mihály elvtárs: A másik a zászló, hogy mit csináljunk?
Grósz Károly elvtárs: Jó, de nem mindegy, hogy milyen zászló?
Jassó Mihály elvtárs: Egy fekete…
Grósz Károly elvtárs: Hát, hogy egy fekete, egy nemzeti, egy vörös, de nincs három lyuk [a falban] úgy hogy… [?] elvtárs: Építeni kell egy lyukat. [?] elvtárs: …vagy vörös, és fekete szalaggal.
Grósz Károly elvtárs: Az is jó, ez volt a harmadik variáns, hogy: egy vörös, egy nemzeti színű és egy fekete szalaggal kell átkötni, vagy rákötni egy fekete szalagot. Itt korábban volt egy hagyomány, hogy feketét tettünk ki.
Nyers Rezsõ elvtárs: Ha már kiteszünk, akkor feketét.
Grósz Károly elvtárs: Tehát semmi mást: se vöröset, se piros-fehér-zöldet…
Pozsgay Imre elvtárs: Az a legjobb szerintem, egy fekete zászlót.
Grósz Károly elvtárs: Őt [Nagy Imrét] mi nem, semmilyen helyen nem nyilvánítottuk saját halottunknak, tehát az sem lenne probléma, ha nem tennénk ki. De miért ne tegyük… Miért ne tegyünk? Nincs izé, indoka neki.(…) Csak feketét. Mert itt mi beszéltünk valamelyik nap, hogy a három variáns, vagy a kettõ, hogy melyik milyen alternatíva. Az a legsimább: tegyük ki a feketét…”

1989. június 16-án este a Magyar Szocialista Munkáspárt legszűkebb vezető testülete, a Politikai Bizottság, a nyilvánosság teljes kizárása mellett rendkívüli ülést tartott. Az előre meghatározott feladat szerint, Horváth István belügyminiszter tájékoztatása alapján, értékelték a nap eseményeit. A tárgyalásról nem jelent meg tájékoztató. A több évtizedes szokásokkal szakítva, az ülésről semmilyen felvétel, vagy bővebb jegyzőkönyv nem készült. Így az ott megjelentek névsorán kívül egyetlen dolgot tudhatunk biztosan: a pártvezetők föllélegeztek. Június 16-án este úgy hitték, hogy hatalmon maradtak.

„Operatív tervünknek megfelelően június 16-án a nemzeti megnyugvást és megbékélést hivatott gyászszertartás biztosítását végrehajtottuk…A napi biztosításunk során rendkívüli esemény nem történt” - írta 1989. június 16-án esti jelentésében a BRFK III/III Osztály vezetője. „Operatív tervünknek megfelelően”, mintha a temetés a III/III-as osztály ötlete lett volna, mintha annak programját a szolgálatok dolgozták volna ki. És „rendkívüli esemény nem történt”, mintha Nagy Imre temetése a kommunizmus rendes napi foglalatosságai körébe tartozott volna.

Az OSA Archivum, amiképpen 2006. november 4-én, illetve Nagy Imre kivégzésének ötvenedik évfordulóján, 2008. június 16-án, eddig sohasem hallott hangdokumentumok segítségével emlékezik 1956-ra. Az Archivum célja, hogy a megemlékezésekkel szélesebb történelmi közegbe helyezze a közelmúlt jelenben is ható, fontos eseményeit. Magyarországon a kommunizmus bukása és az új rendszer születése 1989. június 16-hoz köthető. Az OSA Archivum a Magyar Országos Levéltárral kötött megállapodás alapján a rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából digitalizálta az MSZMP Politikai Bizottsága 1989-ben tartott üléseinek hangfelvételeit. A június 16-i bemutatón ebből az anyagból azokat a részeket mutatjuk be a közönségnek, amelyek a történelmi múlt újraértékeléséről, 1956-ról, és az áldozatok rehabilitálásának kérdéseiről, Nagy Imre és társai újratemetéséről szólnak.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. január 31-i ülésén tárgyalta Pozsgay Imre három nappal korábbi rádióinterjúban tett kijelentését, amelyben a párt legfőbb vezető testületének tagja, a kormány államminisztere 1956-ot "népfelkelkésnek" nevezte. 1956 novembere óta először fordult elő, hogy a Párt képviselője a forradalmat nem "ellenforradalomként" bélyegezte meg. Pozsgay a testület előtt így védte álláspontját: "az inkriminált értékelő megállapítás ... az a minimális közmegegyezéses alap, amely nem rontja a párt identitását, (...) nem bántja azokat sem, akik a Szocialista Hazáért Érdemrenddel honoráltattak áldozatos tevékenységükért." Jassó Mihály, a budapesti pártbizottság konzervatívokhoz sorolt első titkára viszont így replikázott: "Biztos, hogy árnyaltabban kell kezelni ennek a múltnak az értékelését, de az is biztos hogy ez az értékelés sem árnyalt. Az is szekercével rendezte el a stílbútor készítést és ez is szekercével rendezi el..."

Amíg Kádár János volt a párt főtitkára, 1956 megítélésének kérdését a hivatalos nyilvánosságban fölvetni sem lehetett. Az 1988 májusában tartott rendkívüli pártértekezleten azonban Kádárt leváltották. Ezzel megnyílt az elvi lehetőség 1956 hivatalos újraértékelésére, amelyet az erősödő ellenzék, az egyre elégedetlenebb hazai közvélemény éppúgy sürgetett. mint a Nyugat, amelynek hiteleitől a magyar gazdaság talpon maradása függött. A magyar párt többé nem hallgathatott 1956-ról. 1989 januárjában Pozsgayt nem feddték meg nyilvánosan, és nem is váltották le posztjáról.

A válságos politikai és gazdasági helyzetben még a konzervatívok sem mertek nyíltan hátraarcot fújni. Ettől kezdve azonban 1956 kérdése, a politikai elítéltek és a kivégzettek rehabilitálása, Nagy Imre és társainak exhumálása a Politikai Bizottság üléseinek szinte állandó témájává vált. Hogyan nézhet szembe a párt ezzel a múlttal anélkül, hogy visszavonhatatlan presztízsveszteséget és döntő politikai vereséget szenvedne? Hogyan bizonyíthatja demokratikus elkötelezettségét anélkül, hogy megtagadná addigi identitásának egyik kulcselemét, a forradalom leverésében játszott szerepét? A párt legfelső vezető testülete ezzel a megoldhatatlan feladvánnyal szembesült 1989 januárjától, miközben a párt bomlási folyamata megállíthatatlanná vált, hiszen a bűn lelepleződése után senki nem akart a bűnösökkel egy oldalon rekedni

A látszólag történelmi kérdéseken folyó vitákon keresztül a hallgató lépésről lépésre nyomon követheti a 33 éve hatalmon lévő, de önbizalmát vesztett állampárt belső bomlási folyamatát. Mindezt egy olyan beszélgetés-folyam alapján, amely 20 évvel rögzítése után most először válik hallhatóvá. Grósz Károly, Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós, Szűrös Mátyás és társaik töprengő, taktikus, számonkérő monológjait helyenként heves indulati kitörések és viták szakítják meg. Ezeket visszahallgatva a látogató maga is részese lehet annak a titkokkal, kibeszéletlen bűnökkel és önfelmentő hazugságokkal körbetűzdelt folyamatnak, amely a Párt első számú vezetőit a Köztársaság téri "ellenforradalmi" emlékműtől a Hősök-terén felállított ravatalig vezette, és amelynek során a felelősség tagadásától, a rehabilitálás és az újratemetés elutasításától fokozatosan hátrálva az MSZMP - jobb híján - végül eljutott önmaga feloszlatásáig.

Helyszín: OSA Archivum, 1051 Budapest, Arany János utca 32.
Időpont: 2009. június 16, 19.00-22.00