Utazás a második világháború utáni Szovjetunióban

2009. június 8. 11:09

A neves amerikai író és a világhírű magyar származású fotóriporter a második világháború vége után két évvel, nem sokkal a vasfüggöny "leereszkedését" követően, 1947 júliusa és szeptembere között tett utazást a Szovjetunióban. Jártak Moszkvában és Sztálingrádban, Ukrajnában, Grúziában és a Fekete-tengernél. Tapasztalataikat - Robert Capa mintegy négyezer útközben készített felvételéből hetvennel együtt - A Russian Journal címmel az Egyesült Államokban 1948-ban megjelent kötetben adták közre.

A Lukács Laura fordította magyar kiadás azért is számít különlegességnek, mert az angol mellett eddig csak oroszul - 1990-ben - jelent meg az Orosz napló. A kötet tanúsága szerint már az is meglepte a baloldalinak, sőt sokszor kommunistának titulált amerikai írót és a haditudósítóként híressé vált fotóst, hogy egyáltalán beutazhattak a Szovjetunióba, amelyet Steinbeck következetesen Oroszországnak nevez, akkor is, amikor Kijevben vagy Tbilisziben figyelik meg a háború után éppen csak magához térő birodalom eszmélését.

Azzal bizonyára tisztában voltak, hogy csak azokat a városokat, területeket látogathatják meg, amelyeket vendéglátóik engedélyeznek, de ez is óriási információs és képanyagot jelentett éppen arról, amiről Amerikának és a világnak fogalma sem volt: az ott élő emberek mindennapjairól.

Bár 1947-ben már béke volt, az Orosz napló valójában egyfajta háborús könyvnek is számít, hiszen a szerzők lépten-nyomon szembesültek a második világháború pusztításával. Sztálingrádban például Steinbeck azt írta: "ablakaink törmelékhegyekre, darabokra tört téglára, betonra, porzó vakolatra néztek és a roncs borította tájon furcsa, sötétzöld fű tenyészett, az a fajta, amelyik, úgy látszik mindenhol gyökeret ver a pusztulásban. Egy helyen ürgelyukra emlékeztető földhányás látszott, amelyből mindennap, korán reggel egy fiatal lány mászott elő".

Az, hogy a nők egymással táncolnak, hogy falun cipőre keveseknek telik, nem működik a szállodaszobában a vízvezeték, a legegyszerűbb zöldségekből áll a vacsora, ugyanúgy megörökítődik a naplóban, minthogy a vendéglátók mindenütt órákig tartó hatalmas eszem-iszomokkal fogadják az amerikaiakat. A napló ezáltal a kontrasztok könyvévé válik: a szerény vacsorától a lakomáig, a fényes légi parádéktól a rémes állapotban lévő polgári repülőgépekig hatalmas ellentétek jellemzik, csakúgy mint magát a Szovjetuniót. Ellátogatnak az operába, Csajkovszkij szülőházába, piacokra, állami gazdaságba, és megfigyelik azt is, hogyan élnek - szinte fogolyként, hiszen minden lépésüket követték - a nagykövetségen luxus körülmények között lakó és dolgozó amerikaiak.

A kulturális sokk feldolgozása persze nem volt egyszerű. Ilyen, és hasonló részletektől válik színessé az útinapló: "Másnap, amikor a szobánkba hozták a reggelit, először azt hittük, meghibbant a személyzet. Paradicsomsaláta, savanyúság, görögdinnye és szénsavas vaníliás üdítő volt a reggeli. De szó sem volt őrületről, csak éppen így nézett ki egy normális reggeli Sztálingrádban. Sikerült elérnünk, hogy a vaníliás üdítőt cseréljék ki teára, és egy idő után egészen megszerettük reggelire a paradicsomsalátát. végül is mi az, ha nem szilárd paradicsomlé? De a vaníliás üdítővel nem tudtunk megbarátkozni.”

Az Orosz napló tele van humorral, őszinteséggel, megragadó képekkel, ám a szerzőktől távol áll a naivitás: tudják, hogy miközben ők írnak és fényképeznek, őket is fényképezik. Mindez azonban nem változtat azon, hogy sikerül megismertetniük az olvasót a háborús sebektől szenvedő Szovjetunió hétköznapjaival.

Akinek tetszett a korábban a Múlt-koron is bemutatott, fiktív háborús forgatókönyv, az Orosz napklóban sem csalódik: Capa helyett most a híres író, Steinbeck vette kezébe a tollat. A történetet szervesen egészíti ki a Susan Shillinglaw által írt utószó, amelyből főként Steinbeck írói fejlődésének történetét ismerhetjük meg, illetve azt is megtudhatjuk, hogy a kortársak miként vélekedtek az utazásról, és az arról írt könyvről. Külön érdekesség, hogy a könyv irodalmi értékein túl politikailag nem aratott túl nagy sikert: míg a Szovjetunióban a KGB figyelte és fotózta az utazókat, Steinbecket - bár nézetei több ponton is megváltoztak a kultúrtúra után - évekig figyelte az FBI, és gyanúsították azzal, hogy szimpatizál a kommunistákkal.

John Steinbeck: Orosz napló - Robert Capa 70 fotójával. Ford.: Lukács Laura, Park Kiadó, Budapest, 2009. 239 o. 2900 Ft

John Steinbeck (1902–1968) amerikai író a második világháború idején haditudósítóként működött. Első irodalmi sikerét Kedves csirkefogók (1935) című művével aratta, későbbi regényeinek tárgya az 1930-as évek gazdasági válságának hatása (Egerek és emberek, Késik a szüret, Érik a gyümölcs). Édentől keletre című családregényében (melyből James Dean főszereplésével Elia Kazan forgatott filmet) három nemzedék történetét meséli el. Írói munkásságáért 1962-ben Nobel-díjat kapott. Robert Capa (1913–1954) magyar származású fotóriporter és haditudósító 1936-ban a spanyol polgárháborúban készített, A milicista halála című fotójával vált világhírűvé. 1941 és 1945 között az amerikai hadsereg haditudósítója volt, képei a Life-ban és a Collier’sben jelentek meg. 1947-ben többekkel megalakította a ma is működő Magnum fotóügynökséget. Utolsó riportját az indokínai harcokról készítette, a vietnami Thai Binhben aknára lépve vesztette életét.