Mályusz Elemér

2009. május 28. 20:47

Evangélikus jogász családjában született, ősei a hagyomány szerint Liptó megyéből származtak. Középiskolai tanulmányait a szegedi piaristáknál végezte. Itt történelemtanára, Balanyi György szerettette meg vele a históriát. 1920-ban az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti egyetemen történelem-latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Tanárai között volt Angyal Dávid, Domanovszky Sándor, Fejérpataky László. 1920-22-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet tagjaként levéltári kutatásokat folytatott Bécsben. 1922-től a Magyar Országos Levéltár tisztviselője, 1923 és 1930 között országos levéltárnok. 1925-től a budapesti egyetemen a „Magyar társadalomtörténet” című tárgykör magántanára. 1930-34-ben a szegedi egyetemen a magyar történelem nyilvános rendkívüli tanára, egyúttal 1930-34-ben a budapesti egyetemen a „Magyar történelem 1526-ig” nyilvános rendes tanára. 1945-ben nem igazolták és politikai okokból nyugdíjazták. 1947 és 1954 között Budapesten az evangélikus egyház levéltárosa, 1954-68-ban az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa.

A két világháború közötti magyar történetírás kiemelkedő alakja volt, kutatásai a magyar történelem szinte valamennyi szakaszát érintették. Ezt tanúsítja könyvtára, amely 1996-ban került a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tulajdonába és mintegy 8000 kötet könyvet és 4000 db folyóiratot tartalmaz. A történelemtudomány szinte minden területén kiemelkedőt alkotott. Megkerülhetetlen eredményeket ért el a középkori és a 18. századi Magyarország történetének, a hűbériség és rendiség problémájának vizsgálatában. Behatóan foglalkozott a magyar művelődés- és egyháztörténet különböző kérdéseivel is. Nevéhez fűződik a népiségtörténeti kutatás megindítása és szervezése. A Mályusz által kidolgozott népiségtörténeti program alapvetően a dualizmus időszakának népies-realista iskolájából (Pesty Frigyes, Révész Imre, Szabó Károly, Tagányi Károly), valamint a német "Volkstumskunde"-ból táplálkozott. Mályusz népiségtörténeti programjának is voltak politikai indítékai. Úgy gondolta, hogy a Trianon utáni megváltozott helyzetben a magyar történettudomány legfontosabb feladata a népi gondolat, a népi nemzetfogalom érvényesítése, amelyben benne foglaltatott a szomszédos utódállamokban rekedt magyarság kulturális-szellemi összetartozás-érzésének felkeltése, megőrzése is, amit Mályusz a magyar "néptalaj" és "kultúrtalaj" változásainak történeti vizsgálatától remélt.

Kimondva és kimondatlanul is az idősebb kortárs és pályatárs, Szekfű Gyula által a Magyar történetben megrajzolt 18. századi Magyarország-képpel polemizált. Szekfűnek a magyarországi barokkról festett képe Mályusz véleménye szerint jelentős, sőt alapvető módosításokra szorult. Szekfűvel szemben az egységesítő és központosító Habsburg monarchiában nem a magyar történeti fejlődés számára egyedül járható utat biztosító és ideális kereteket nyújtó hatalmat véli felfedezni. Társadalom- és művelődéstörténeti szempontú kutatásai során, arra a megállapításra jutott, hogy az egymástól nem elválasztható barokkot és katolikus megújulást a bécsi udvar saját hatalmi törekvéseinek igazolására és pozícióinak az erőszaktól sem visszariadó megerősítésére használja fel. Tudatosan felszámolva és tagadva ezzel az erdélyi területeken egy természetes, belső fejlődés útján kialakuló, korábban bécsi közvetítés vagy beavatkozás nélkül is eleven európai szellemi kapcsolatokat kiépíteni, a saját hagyományokkal összeegyeztetni és a gyakorlati életben alkalmazni tudó, egyszerre modern és magyar politika jogosságát, nemegyszer puszta létét is. Mályusz a magyarországi és az erdélyi modell különbségét a protestáns vallások eltérő fogadtatásával magyarázza. A lutheri és kálvini egyházaknak is, de különösen a "presbiteriánus" és "independens" tanokat hirdető kisebb felekezeteknek kiemelkedő anyagi és szellemi kultúraközvetítő szerepet tulajdonított. Erdélyben így alakulhatott ki az, ami a többi magyar területen a hódoltság és később a bécsi udvar által mesterségesen és erőszakosan fenntartott barokk miatt nem volt lehetséges: a természettudományos ismeretek és a felvilágosodás tanainak közvetlen megismerésével és felhasználásával egy világiasabb, toleránsabb és modernebb politikai rendszer. Szellemtörténeti tanulmányaiban pedig azért vetette el a Hóman és Szekfű által a Magyar Történetben kifejtett felfogást, mert az történelmünkben egyrészt túlzottan kiemelte a középkor-barokk-romantika-neoromantika vonalat, mégpedig a Mályusz által előnyben részesített gótika-reneszánsz-felvilágosodás-liberalizmus sor rovására. Másrészt nem alkalmazta következetesen a szellemtörténeti kategóriákat. Mályusz szerint Hóman is használhatná a román és gótikus művelődés fogalmait, Szekfű pedig átlátszó szándékkal, a Habsburg-ellenreformáció igazolásának igényével tette a 18. századra, s festette meg oly kedvező színekkel a magyarországi barokk időszakát.

Munkásságával a magyar medievisztikára is rányomta a bélyegét. Első, a Századokban napvilágot látott műve – Turóc megye vámhelyei és fogalma a középkorban - is ezt a korszakot érintette. Doktori disszertációjában Turóc megye kialakulásával foglalkozott. Az Országos Levéltárban közvetlenül tudta a kútfőket tanulmányozni. Ennek bizonyítéka egy nyolc részben megjelenő forrásközlemény, amely a Nádasdy levéltár magyar leveleit mutatta be. Eleinte a magyar várostörténet kezdeteivel foglalkozott, majd megrajzolta a 15. századi magyar társadalom tablóját. Még 1945 előtt fejezte be monográfiáját Erdély társadalomtörténetéről, amely azonban csak évtizedekkel később jelenhetett meg. Az egyházi társadalom a középkori Magyarországon című monumentális munkájában az egyház különböző színtereit taglalta. Nevéhez fűződik annak a hatalmas vállalkozásnak az elindítása, amely célul tűzte ki a Zsigmond-korra vonatkozó oklevelek összegyűjtését és regesztákban történő kiadását. Kristó Gyulával együtt elkészítette a Thuróczy-krónika kritikai, időtálló kiadását. Önálló monográfiában részletesen elemezte a Thuróczy-krónika forrásait, szintézisében összefoglalta a magyar elbeszélő források történetét, a reájuk vonatkozó különböző megközelítéseket. Mindezek alapján írta meg nagyszabású monográfiáját Zsigmond király magyarországi uralkodásáról.

1954-től a történelemtudományok doktora. 1973-ban Akadémiai Díjat kapott. Az MTA levelező tagja 1930. május 8-tól, rendes tagja 1941. május 16-tól, tanácskozó tagja 1949. október 31-től. Rendes tagságát 1989. május 9-én állították vissza. Akadémiai székfoglalóját Hűbériség és rendiség Magyarországon a XV. században címmel 1933. április 3-án, rendes tagsági székfoglalóját A Hunyadiak korának történetéből. 1. A konstanzi zsinat és a főkegyúri jog. 2. A pálosrend és a devotis moderna címmel 1942. november 16-án tartotta. 1930 és 1944 között a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár című sorozat, 1931 és 1935 között a Századok (Domanovszky Sándorral, illetve Hajnal Istvánnal) szerkesztője.

Fő művei: Turóc megye kialakulása. 1922.; A reformkor nemzedéke. Századok, 1923.; Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790-1795. Kiad., bev., jegyz. Bp., 1926.; A vörös emigráció. Napkelet, 1931.; németül: Sturm auf Ungarn. Volkskommissare und Genossen im Auslande. München, 1931.; angolul: The Fugitive Bolsheviks. London, 1931.; A népiség története. A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bp., 1931.; Árpádházi Boldog Margit. A magyar egyházi műveltség problémája. Károlyi Árpád-emlékkönyv. Bp., 1933.; A Rákóczi-kor társadalma. Rákóczi-emlékkönyv, II. Bp., 1935.; A középkori magyar nemzetiségi politika. Századok, 1939.; A magyar állam a középkor végén. - Társadalmi viszonyok. - A magyarság és a nemzetiségek Mohács előtt. Magyar Művelődéstörténet, II. Szerk. Bp., 1939.; A türelmi rendelet. II. József és a magyar protestantizmus. Bp., 1939.; Geschichte des ungarischen Volkstums von der Landnahme bis zum Ausgang des Mittelalters. Bp., 1940.; Iratok a türelmi rendelet történetéhez. Kiad., jegyz. Bp., 1940.; A magyar társadalom a Hunyadiak korában (A hűbériség és rendiség problémája). Mátyás király. Emlékkönyv születésének ötszázéves évfordulójára. I. Szerk.: Lukinich Imre. Bp., 1940.; Erdély és népei. Szerk. Bp., 1941., reprint kiad.: 1999.; németül Bp.-Leipzig-Milano, 1944.; A magyar köznemesség kialakulása. Századok, 1942.; A magyar történettudomány. Bp., 1942.; Zsigmond-kori oklevéltár. Szerk. I-II. Bp., 1951-58.; A mezővárosi fejlődés. - Az egyházi tizedkizsákmányolás. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk.: Székely György. Bp., 1953.; A magyar rendi állam Hunyadi korában. Századok, 1957;. Bp., 1958.; A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog. Bp., 1958.; németül: 1959.; A Thuróczy-krónika és forrásai. Bp., 1967.; Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971., új kiadása: 2007.; Az V. István-kori gesta. Bp., 1971.; Királyi kancellária és krónikaírás a középkori Magyarországon. Bp., 1973.; Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp., 1984.; németül: 1989.; Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Bp., 1988.; Chronica Johannis Thuroczy. Kiad., szerk. Kristó Gyulával. I-II. Bp., 1989.; Népiségtörténet. Kiad., jegyz. Soós István. Bp., 1994.; Klió szolgálatában. Válogatott történeti tanulmányok. Szerk: Soós István. Bp. 2003.

Róla szóló irodalom: Zoványi Jenő: Akadémikus, céhbeli és dilettáns egyháztörténetírók. Bp., 1943.; Bogyay Tamás: Elemér Mályusz 75 Jahre alt. Ungarn-Jahrbuch, 1973.; Album Elemér Mályusz. Bruxelles, 1973.; Mályusz Elemér emlékkönyv. Szerk, Fügedi Erik, H. Balázs Éva, Maksay Ferenc. Bp., 1984.; Czigány Lóránt: A túlsó partról. Mit „vétett” Mályusz Elemér? Magyar Nemzet, 1989. szeptember 18.; Engel Pál: Mályusz Elemér. Történelmi Szemle, 1989.; Jakó Zsigmond: Mályusz Elemér. Magyar Tudomány, 1990.; Soós István: Mályusz Elemér. Levéltári Szemle, 1990.; Bélay Vilmos: Mályusz Elemér. Levéltári Közlemények, 1990.; Erős Vilmos: Szekfű és Mályusz vitája a középkori magyar nemzetiségi politikáról. Történelmi Tanulmányok. [Debrecen], 1995.; Erős Vilmos: Historia regum - história populorum. A Szekfű-Mályusz-vita kialakulása. Századok, 1995.; Erős Vilmos: Adalékok Szekfű Gyula és Mályusz Elemér vitáihoz. Történelmi Tanulmányok. [Debrecen], 1996.; Erős Vilmos: Szekfű és Mályusz vitája a „Magyar Történet”-ről. Századok, 1997.; Mályusz Elemér: Emlékirat. Kiad., bev., jegyz. Soós István. Tanulmányok Csongrád megye történetéből, 1998.; Papp István: A Mályusz Elemér elleni politikai rendőrségi vizsgálat 1945-ben. Kommentár, 2006.