Nemzetek születése

2009. május 24. 10:51 Zahorán Csaba

A három román tankönyv külön fejezetet szentel a román nemzettudat fejlődésének és a románság politikai emancipációjára irányuló mozgalmaknak, de Erdély integrációját a Habsburg Monarchiába (a 17. század végén) csak a Sigma kiadó könyve helyezi valamivel szélesebb összefüggésbe. Ugyanitt a vonatkozó rész szerzője bemutatja Erdély társadalmi berendezkedésének sajátosságait is, valamint a modern nemzeti identitás megkonstruálását és a nacionalizmus eszméjét.

A Petrion kötete is foglalkozik a nemzettéválás kérdésével, a Humanitas kiadványa pedig egy kis megjegyzésben világítja meg a középkori nemzetfogalmat. Mindhárom szöveg viszonylag részletesen ismerteti az erdélyi románság vezetőinek társadalmi és nemzeti reformtörekvéseit - köztük Inochentie Micu-Klein görög katolikus püspök ténykedését, valamint az Erdélyi Iskola programját, a Supplex Libellus Valachorumot.

A román vezetők a nemzeti egyenjogúság igényét elsősorban a románok római eredetére és számbeli többségére alapozták, ám a magyar rendek visszautasították a célkitűzéseiket. A románok helyzetét a Petrion kiadványa az 1790-es erdélyi országgyűléssel szemlélteti, ahol a képviselők 90%-át magyarok és székelyek, 10%-át szászok adták, míg a románokat egyetlen személy - a görög katolikus püspök - képviselte. Ugyanitt a szerző még a Horea és Cloşca-féle parasztfelkelés nemzeti vonatkozására is utal.

A nemzeti-nemzetiségi kérdést a magyar tankönyvek is aprólékosan taglalják. Noha csak vázlatosan tekintik át az egyes nemzeti mozgalmakat, de összességében véve meglehetősen komplex képet tárnak a diákok elé. A kötetek bemutatják a magyar és a nemzetiségi elitek nemzet- és államépítési törekvései között feszülő ellentéteket, és az ezekből eredő különféle konfliktusokat - magyar részről a nemzetiségi követelések figyelmen kívül hagyását, a másik oldalról pedig a magyar államnyelv bevezetésének és a magyar politikai nemzet eszméjének elutasítását.

A szövegek utalnak a magyarországi társadalomfejlődés sajátosságaira ("csonka" nemzetiségi társadalmak), a Száray-féle könyv ezenfelül foglalkozik a magyarosodás-magyarosítás kérdéskörével is. Ugyanitt szó esik a "nemzeteszme ébredéséről" és a dicső múlt jelentőségéről (amely "többnyire forráskritika nélkül" jelenik meg), továbbá a dákoromán elméletről, amely a román igényeket volt hivatott igazolni. A Horea-Cloşca-féle parasztfelkelés csak a jobbágykérdés kapcsán kerül megemlítésre, nemzeti vonatkozás nélkül.

Az 1848-49-es forradalom értékelése során a Petrion kiadványa az erdélyi eseményeket "a román forradalom" kontextusában - a havasalföldi és moldvai helyzettel együtt - elemzi, egymás mellé helyezve az egyes (román) forradalmi programokat. Az erdélyi magyar-román összeütközés okait a nemzeti kérdés kezelésének különbözőségében, valamint abban látja, hogy "a Kossuth Lajos vezette magyarok a jogokat és szabadságokat csak saját nemzettársaik számára ismerték el", miközben a románok sem jogokkal, sem megfelelő képviselettel nem rendelkeztek.

A román és magyar forradalmárok közötti viszony azt követően romlott meg, hogy a magyar többségű kolozsvári diéta megszavazta Erdély egyesülését Magyarországgal ("valójában annexióját"), eltörölve a fejedelemség autonómiáját. A románok ezután a császári udvarhoz fordultak, amelynek "kettős politikája ("divide et impera") meghozta gyümölcseit". A harcok során Nicolae Bălcescu közvetítési kísérlete sem járt eredménnyel, és nem jött létre megegyezés. A Humanitas tankönyve ugyancsak a magyar forradalmárok nemzeti programjában ("a középkori Magyarország visszaállítása") látja a magyar-román etnikai konfliktus okát, ugyanakkor sikeresként könyveli el a Bălcescu közvetítésével folyó tárgyalásokat.

Míg az előbbi két szöveg elsősorban a románság nemzeti törekvéseire és önvédelmi harcára koncentrál, a Sigma kötete árnyaltabban közelít a témához - a két nemzet forradalmi céljainak hasonlóságára és a magyar-román érdekek tragikus konfliktusára helyezi a hangsúlyt, kiemelve ugyanakkor a megbékélés lehetőségét, amit épp Bălcescu békéltető gesztusa szimbolizál. Az Avram Iancu vezette érchegységi román ellenállás kapcsán a Petrion tankönyve szerint Iancu "népi hadsereget szervezett, amellyel a román nemzet védelmében harcolt", és a Sigma, valamint a Humanitas kötete is megemlékezik róla.

A magyar tankönyvek a forradalmat a magyar ’48 összefüggéseiben jelenítik meg. Szintén kiemelik, hogy a magyar kormányzat - a (magyar) politikai nemzet elképzeléséből kiindulva - elzárkózott a kollektív jogok (pl. területi autonómia) megadásától, és utalnak a bécsi udvar megosztó politikájára is. Bemutatásra kerülnek a nemzetiségek igényei is - a Száray-féle könyv számos nemzetiségi dokumentumból (pl. az első két balázsfalvi román gyűlés határozataiból) közöl részleteket, ám árnyalja a képet a magyar kormányhoz lojális nemzetiségek említése, amelyekről a román könyvek egyáltalán nem szólnak (amivel azt sugallják, hogy a román ellenállás egységes volt ).

A magyar szövegek szerzői a szabadságharc hadieseményei között taglalják Bem József sikeres erdélyi harcait, külön megemlítve, hogy a lengyel tábornok nem alkalmazott megtorlást a román népfelkelőkkel szemben. A Závodszky-féle tankönyv - a Sigma kiadványához hasonlóan - a magyar-nemzetiségi harcot nevezi a magyar 1848 "legtragikusabb konfliktusának" , igaz, nem szól az Erdélyi-érchegységben dúló magyar-román polgárháborúról. Ugyanakkor a magyar szövegek egyaránt sikerként értékelik az 1849-es magyar-román megbékélést, - többek közt - a nemzetiségi határozatból vett szemelvényekkel is illusztrálva a kérdés rendezését, a Száray-kötet pedig még egy Teleki László-levélrészletet is közöl, amely mintegy levonja a történtek tanulságát.

Mindemellett Száray Miklós dokumentálja az erdélyi polgárháború drámai momentumait is - például Nagyenyed románok általi felégetését, illetve a Zalatnáról elmenekült lakosság lemészárlását. Az Avram Iancuról közölt illusztrációk - és a hozzájuk kapcsolódó feladat - ugyanakkor egy komplexebb kép alkotására sarkallják az olvasót.