Demográfiai bizonytalanságok

2009. május 24. 10:36 Zahorán Csaba

Az elemzett román tankönyvekben inkább csak szórványosan fordulnak elő Erdély népességével kapcsolatos adatok. A Humanitas és a Petrion könyve szerint Erdély lakosságának többségét az őslakos dákok, majd a dák-római szintézisből kialakuló román nép alkotta. A helyzet a magyar hódítást követően sem változott meg, noha "az újonnan jöttek letelepedése (…) új etnikai-demográfiai szerkezet kialakulását eredményezett" - áll a Humanitas kötetében

Egy román történész munkájából vett részlet is a magyar lakosság ritkaságáról beszél - még Pannóniában is - valamint az ország etnikai sokszínűségéről. A románok a Petrion tankönyvében is Erdély többségi és legrégebbi lakosaiként szerepelnek. A Sigma kötete azonban csak Erdély többnemzetiségű jellegéről tudósít, és csupán a 18. századi fejlődés során említi meg, hogy a románok tették ki a "tartomány teljes lakosságának több mint felét".

A magyar tankönyvekből (Szabó-Závodszky II. és Száray II.) valamivel több információt meríthetünk, viszont ezekből teljesen más etnikai viszonyok rajzolódnak ki. Románokról a Kárpát-medencében elég sokáig még csak szó sem esik. A Száray-könyvben csupán a honfoglaló magyarok és kabarok keveredéséről olvashatunk az itt élő avarokkal és szlávokkal; egy, a 11. századi etnikai viszonyokat bemutató térképen is csak magyar, szláv, besenyő és szász népesség látható Erdélyben. A későbbiek során mindkét magyar kötet megemlékezik a székely és szász telepesekről, valamint a nyugatról érkezett bevándorlókról.

A Szabó-Závodszky-könyv szerint a balkáni hegységekben élő, pásztorkodással foglalkozó, görögkeleti vallású románok a 11. században érkeztek a Déli-Kárpátok lejtőire, majd a szerzők az Anjou-korban említik meg őket ismét - az újonnan betelepülő népek között: "Erdélyben, valamint délen, az Al-Duna mentén folytatódott a juhtenyésztő, pásztorkodó románok betelepülése...". A Száray-kötet viszont korábban is ír róluk: a szászok kiváltságleveléből vett részletben, valamint a 12. századi Erdélyt ábrázoló térképen látható a déli és keleti irányból folyó román bevándorlás.

A magyar tankönyvekben két nagyobb esemény, illetve eseménysorozat kapcsán kerül előtérbe a népesség és annak összetétele - a tatárjárás és a török háborúk pusztításainak elemzésekor. A tatárjárás okozta pusztítás "kedvezőtlenül hatott az ország nemzetiségi összetételére" - írja a Száray-könyv , és mindkét szöveg beszámol a bevándorlás támogatásáról és a betelepítésekről. A tizenöt éves háború, valamint az 1650-60-as évek harcainak következményeit térkép illusztrálja a Száray-kötetben, amely alapján a népességveszteség főleg az Erdélyi-medencében, illetve az Olt- és a Maros-völgyében volt jelentős.

A II. osztályos Száray-könyv megvonja a török kor mérlegét is - a pusztulás elsősorban a magyar vidékeket sújtotta, a hegyekben élő más népeket (pl. a románokat) kevésbé. A népességfogyást bevándorlás ellensúlyozta, Erdélybe románok érkeztek, az etnikai határok megváltoztak. Egy kis térképen a románok be- és széttelepülése is követhető, egy táblázatban pedig egy becslést is találhatunk az Erdélyi Fejedelemség (Székelyföld, Szászföld, vármegyék, Részek) népeiről a 16. század végén. A táblázat alapján a Szászföldön kívül a magyarok mindenhol többséget alkottak, és Erdélyben ekkor összesen 560 ezer magyar, 325 ezer román és 85 ezer szász élt.

A későbbi korok tekintetében már pontosabb adatokkal szolgálnak a román tankönyvek is. A Humanitas kötete a 19. század második felében 2,785 millió románt mutat ki Magyarországon, egy kis táblázatban pedig szemlélteti az erdélyi etnikai viszonyok alakulását 1850-1910 között (a románság arányának csökkenését 59,5%-ról 53,7%-ra). A Petrion tankönyve csak egyetlen adatot közöl: a XIX. század második felének állapotáról (2,8 millió erdélyi román). A Sigma kötete a 19. század első felében 2,3 millió románról ír Erdélyben és Magyarországon (Erdély lakosságának 60%-a), majd közli az 1910-es népszámlálás adatát: 3 millió román, Erdélyben a lakosság 55% (hozzátéve, hogy a románok állítása szerint valójában még többen voltak).

Ez utóbbi munkában - kissé szokatlan módon - több etnikai térkép is megjelenik - egy 1878-as (német) térkép, egy Kelet-Közép-Európa 1918-as viszonyait ábrázoló térképvázlat, valamint Nagy-Románia etnikai térképe. Az 1930-as romániai népszámlálás adatai: Sigma: 18 millióból 7% magyar, Humanitas: 1,425 507 magyar (7,9%), Petrion: 7,9% magyar, a teljes lakosság számát máshol találjuk meg: 18,05 millió fő.

A két narratíva az újkor hajnalán - a török háborúk utáni korszak demográfiai viszonyainak taglalásakor - közelít egymáshoz. A III-os Száray-féle és a Závodszky-féle kötet egyaránt felvázolja azokat a jelentős változásokat, amelyekre a törökök kiűzése után idején került sor: "Magyarország soknemzetiségű állam lett", írja a Száray-féle könyv. Mindkét vizsgált tankönyv megemlíti az Erdélybe irányuló tömeges román bevándorlást (a dunai román fejedelemségekben uralkodó rossz viszonyok miatt), akik a 18. századra "Erdélyben többségre jutottak, de nagy számban telepedtek meg az Alföld keleti peremén és a Temesközben is" - fogalmaz Závodszky.

A folyamatokat különösen szemléletesen ábrázolják a Száray-féle tankönyv etnikai térképei és szemelvényei. Itt további részletes kimutatásokat is találni - az 1850-es népszámlálás adatait (összesen 2,239 millió román, Erdély lakosságának 58%-a, a teljes országon belül pedig 17%), illetve a későbbi adatsorokat (1850-1910 között, innen kiderül, hogy a románok száma 2,24 millióról 2,948 millióra nőtt, miközben az összlakosságon belüli arányuk 19,3%-ról 16,1%-ra csökkent). Szerepel továbbá egy, a felekezeti megoszlást bemutató táblázat is. A IV-es könyv végén pedig az egyes országokra lebontva vizsgálhatjuk meg a határon túlra került magyar közösségek nagyságát és arányszámát (azaz fogyását): Erdélyben például 1910-1992 között 31,6%-ról 20,7%-ra esett vissza a magyarok összlakosságon belüli aránya (abszolút értékben kifejezve 16,6 millióról 15,9 millióra csökkent).

A Závodszky-féle kötet kevésbé részletes etnikai képet rajzol, de belőle is értesülhetünk a fontosabb arányokról: egy diagram az 1840-es viszonyokat jeleníti meg (országosan 46,1% magyar, 18,8% román), az 1910-es adatok szerint pedig a 9,95 millió magyar mellett (54,5%) 2,95 millió román (16,1%) élt Magyarországon. A Romániához került magyarság számáról a Száray-Kaposi féle kötet pontos adatokkal szolgál: 1,66 millió (1920), illetve 1,480 millió (1930) fő (a szerzők továbbá nem a magyarok országos, hanem erdélyi arányát adják meg: 32,5%, ill. 26,7%).