Ravasz vadász lehetett a Neander-völgyi

2009. május 18. 09:36 Science Daily, MTI

Gerrit Dusseldorp két régészeti helyszín leletanyaga alapján próbálta végigkövetni a Neander-völgyi emberek napi vadászportyáit, s azt, hogy milyen módszereket alkalmazták, hogy biztosítsák napi betevőt.

A holland tudós megállapítása szerint a Neander-völgyi emberek nagy csoportokban éltek, a zsákmány és az alkalmazott vadászati módszer kiválasztását a környezeti feltételek, valamint az élelemforrások "elérhetősége" szabták meg. A Neander-völgyi nem rettent meg még a legnagyobb, legveszélyesebb állatoktól sem, az orrszarvúak, bölények húsa ugyanúgy szerepelt "étlapján", mint a barnamedve, vagy más ragadozók.

Gerrit Dusseldorp kimutatta, hogy a meleg égövi erdőkben az emberős inkább magányos állatokra vadászott, ám a zordabb éghajlatú térségekben a csordákat vette célba. Annak ellenére, hogy a sztyeppén csoportban élő állatokon nehezebb rajtaütni, s egyes egyedeit izolálni, a Neander-völgyi embert vonzotta e bőséges élelemforrás. Az a tény, hogy a Homo neanderthalensis képes volt ilyen nehezen elejthető vadakat zsákmányolni, azt bizonyítja, hogy jó koordinációs és kommunikációs képességekkel rendelkezett.

Minden egyes állat esetében "költséghatékonysági" forgatókönyv létezett: azok a vadak, amelyeket nehezebb volt elejteni, több kalóriát biztosítottak, s jobb minőségű, vastagabb volt a bundájuk is. Mindent egybevetve a Neander-völgyi képzett, intelligens vadász volt. Mint Gerrit Dusseldorp rámutat, ideje elvetni azt a felfogást, miszerint a Homo neanderthalensis brutális izomagyú lény volt.

A Neander-völgyi ember mintegy 200-250 ezer éve jelent meg és körülbelül 28 000 évvel ezelőtt halt ki. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a modern emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen. Maradványaikat Nyugat-Eurázsia nagy részén megtalálták, az Ibériai-félszigettől egészen a mai Üzbegisztán keleti részéig. Északi elterjedésüknek a jégtakaró kiterjedése szabott határt, lakóhelyük legdélibb határa pedig a mai Palesztina területe volt.

Mivel a Neander-völgyiek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, szervezetük alkalmazkodott a hideg éghajlathoz: ez elsősorban a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb testfelépítést jelentett rövidebb végtagokkal, így minimalizálni tudták a hőveszteséget. A férfiak átlagosan 165 centiméteres, a nők pedig 155 centiméteres testmagasságot értek el.