Három alcsoportja létezhetett a Neander-völgyi embereknek
2009. április 20. 08:57 MTI, Science Daily
A Neander-völgyi emberek nem képeztek homogén népességet, hanem három alcsoportra tagolódtak, amelyek között enyhe különbségek voltak felfedezhetők - állítják francia kutatók.
A csontvázleletek paleoantropológiai vizsgálata már korábban is arra engedett következtetni, hogy a Homo neanderthalensis három alcsoportra, nyugat-európaira, dél-európaira és közel-keletire osztható fel. A Marseille-i Egyetem kutatói - Virginie Fabre, Silvana Condemi és Anna Degioanni - újabb érveket soroltak fel a Neander-völgyi ember diverzitásának (sokféleségének) alátámasztására. A francia kutatók az anyai ágon öröklődő úgynevezett mitokondriális DNS-t és a genetikai változékonyságot elemezték, majd a genetikai, demográfiai és paleoantropológiai adatok alapján különféle forgatókönyveket modelleztek.
A francia tudósok szerint nem volt állandó a Neander-völgyi népesség létszáma, és az alcsoportok között létezett bizonyos fokú átvándorlás. Meggyőződésük szerint az alcsoportok közötti különbségeket az általuk lakott terület specifikus klimatikus viszonyai váltották ki a középső pleisztocén időszakában. Létezhetett egy negyedik - nyugat-ázsiai - alcsoport is. A marseille-i kutatók reményei szerint az általuk alkalmazott módszer révén megismerhető a Neander-völgyi emberek kulturális sokfélesége is, sőt betekintés nyerhető abba, hogy milyen természeti erőforrások álltak a rendelkezésükre az általuk lakott területen.
A Neander-völgyi ember mintegy 200-250 ezer éve jelent meg és körülbelül 28 000 évvel ezelőtt halt ki. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen. Maradványaikat Nyugat-Eurázsia nagy részén megtalálták, az Ibériai-félszigettől egészen a mai Üzbegisztán keleti részéig. Északi elterjedésüknek a jégtakaró kiterjedése szabott határt, lakóhelyük legdélibb határa pedig a mai Palesztina területe volt. Mivel a Neander-völgyi emberek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, szervezetük alkalmazkodott a hideg éghajlathoz: ez elsősorban a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb testfelépítést jelentett rövidebb végtagokkal. Így minimalizálni tudták a hőveszteséget. A férfiak átlagosan 165 centiméteres, a nők pedig 155 centiméteres testmagasságot értek el.