Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A császárné és Robin Hood

2009. április 18. 10:35 MTI

A bécsi Hofburgban szerdán kezdték meg az Erzsébet osztrák császárné életéről szóló új kétrészes film forgatási munkálatait. Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy Russel Crowe és Cate Blanchett partnereként William Hurt is szerepet kapott a Ridley Scott rendezésében készülő, eddig még cím nélküli új Robin Hood-filmben.

<

Xaver Schwarzenberger, a Sisi-film rendezője kijelentette, el akarja különíteni alkotását az 50-es években Ernst Marischka által készített, Romy Schneider főszereplésével bemutatott klasszikustól. Elmondása szerint Sisit a lázadó, önmegvalósító királynét akarja lefesteni. A készítők nagy hangsúlyt fektetnek az emancipáció témájára, a középpontba az intelligens és szabadságszerető Sisi és anyósa, Zsófia főhercegnő konfliktusát helyezik.

A produkció a RAI olasz, a ZDF német és az ORF osztrák tévétársaságok megbízásából készül, és kereken 11 millió euróba kerül. Kétezer statiszta és közel 700 korhű kosztüm szerepel majd a filmben. 12 héten keresztül tartanak a forgatási munkálatok különböző helyszíneken: a bécsi Hofburgban, a schönbrunni kastélyban, a triesti Miramare kastélyban, illetve Velencében.

A film főszerepét Cristiana Capotondi olasz színésznő játssza, aki a Gőg című filmsorozattal nyerte el az olasz - és később a magyar - nézők tetszését. Kiválasztásával Schwarzenberg a korábbi filmmel és Romy Schneiderrel való összehasonlítgatásoknak szerette volna elejét venni. Ferenc Józsefet David Rott német színész, Zsófia főhercegnőt pedig Martina Gedeck játssza. A különböző nemzetiségű színészek mindegyike saját anyanyelvén beszél. A rendező elmondása szerint ezzel meg lehet spórolni a szinkronmunka egy részét. Hozzátette, reméli, hogy elérhetik Ernst Marischka Sissi-trilógiájának sikereit.

A Hollywood Reporterből ezzel egyidőben megtudhattuk, hogy William Hurt William Marshallt, Pembroke grófját játssza majd; a királyi ház szolgálatában álló harcos gróf Európa történelmének egyik legendás alakja volt.

Ridley Scott rendező nemrég fogott hozzá a forgatáshoz. A történelmi kalandfilm Robin Hood, Lady Marian és Nothingham seriffje kapcsolatát helyezi a középpontba. A már sokszor megfilmesített történetet a szegények és elesettek védelmezőjéről ezúttal Robin Hood ellenfelének, a seriffnek a szemszögéből mesélik el. A várhatóan 2010-re elkészülő filmben szerepet kapott többek között Vanessa Redgrave, Léa Seydoux, Mark Strong és Alan Doyle is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A császárné és Robin Hood

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra