Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elindult a szentendrei skanzenvonat

2009. április 7. 18:08 MTI

Átadták a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2,2 milliárd forintos fejlesztése keretében megvalósult új főbejáratot és a skanzenvonatot; a keddi ünnepségen Hiller István kulturális és Szabó Imre környezetvédelmi miniszter vágta át a szalagot.

<

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a skanzenvonat kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasút megőrzésének a környezetvédelem szempontjából nagy a jelentősége.



Cseri Miklós a Néprajzi Múzeum igazgatója az átadás alkalmával elmondta, hogy a 60 ezer hektáros skanzenben eddig 7 hazai tájegység 200-nál több épülete készült el, közöttük kanyarog mostantól a 2,2 kilométeres pályán a vonat, ami maga is egy ipartörténeti emlék. Az 1932-ben gyártott Ganz-Jendrassik-féle motorvonat egyszerre 120 látogatót szállít és egy óra alatt teszi meg az utat a sínpályán. A másodosztályú ülések kárpitozása, a harmadosztályú fapadok, a csomagtartók és a zománcozott feliratok mind a 30-as éveket idézik - tette hozzá.

Elkészült a skanzen új főbejárata is, ami az 1883-ban épült mezőhegyesi vasútállomás élethű mása. Megjelenésével az alföldi mezővárosok hajdani hangulatát idézi. A bejárathoz közel egy új, 600 autó elhelyezésére alkalmas parkolót is kialakítottak. Egyúttal folytatódik az Észak-magyarországi tájegység formálása is, a 600 millió forintból megvalósuló újabb épületegyüttest 2010-ben adják majd át.



Az Európa egyik legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeumaként számon tartott szentendrei skanzen eddig évente hozzávetőleg 200 ezer látogatót fogadott. Az új látványosságok eredményeként a múzeum vezetői további 30 százalékos forgalomnövekedésre számítanak. Az előrejelzés szerint a húsvéti ünnepek alkalmával például 20-25 ezer vendég fordul majd meg a skanzenben - mondta Cseri Miklós.

A 2,2 milliárd forintból, uniós támogatással megvalósuló Skanzen Örökség Program keretében az új főbejárat, a skanzenvonat és az Észak-magyarországi tájegység megvalósítása mellett folyamatban van egy interaktív múzeumi bemutatóműhely, a Nyitott Múzeológiai Műhely kialakítása is, ami a jelenleg is működő, 2003-ban megnyílt Néprajzi Látványtár továbbgondolása.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elindult a szentendrei skanzenvonat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra