Budai Ézsaiás

2009. március 19. 16:19

Elszegényedett nemesi család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot, édesapja Budai András, édesanyja Tarnyik (Tárnok) Katalin volt. Tanulóéveit Debrecenben töltötte. Tehetségére korán felfigyeltek, mivel 1781 tavaszán latin nyelvű beszédet mondott Mária Terézia emlékének magasztalására. Eredményei alkalmassá tették, hogy 1785-1786-ban magántanítóként oktasson, ekkor kísérhette figyelemmel Csokonai Vitéz Mihály szárnypróbálgatásait. 1786-1787-ben Lőcsére ment, hogy megtanuljon németül. 1792-ben Göttingenbe (Göttingába) távozott, ahol bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Eközben holland és angol egyetemeket is meglátogatott. Hazatérve a debreceni főiskolán kapott állást. Lenyűgöző tudásával nagy hatást gyakorolt diákjaira, köztük Csokonaira is. A költő számos verssel tisztelte meg tanárát.

Budai tevékenyen részt vett az oktatás szervezésében. Ő volt a szerzője a református iskolák 1807. évi tantervének és oktatási rendszerének (Ratio Institutionis). 1808-ban a hittudományok tanáraként kiadta a Propaedeumata című teológiai művét, amelyet Göttingenben is nagy elismeréssel fogadtak. 1813-ban egyházkerületi főjegyzővé, 1823-ban Debrecen lelkészévé, 1822. augusztus 9-én a tiszántúli egyházkerület szuperintendensévé választották. Sokat tett a korabeli latin nyelvű oktatás helyett a magyar nyelvű oktatás bevezetéséért. Ennek érdekében több magyar nyelvű tankönyvet írt, magyar térképeket nyomattatott, iskolai kézikönyveket adott ki és latin klasszikusok jegyzetekkel ellátott műveit jelentette meg. Első könyve, amellyel az iskolai igényeket igyekezett kielégíteni, Terentius vígjátékának kétkötetes kiadása volt, 1795 júliusában. Ez év őszén jelent meg Cicero De oratore című művének kiadása. A teljes Caesar-kiadás 1797-ben látott napvilágot.

Őt lehet tekinteni a hazai klasszika-filológia úttörőjének, magyar és latin nyelven egyaránt írt történeti munkákat. 1800-ban jelent meg Közönséges história című könyve, amelyben az egyetemes történelemre vonatkozó megállításait bocsátotta közkinccsé. Mint az ókori irodalmak kiváló ismerője, minden alkalmat megragadott, hogy a klasszikus szerzők módszeres tanulmányozásának jelentőségét hangsúlyozza. Az 1802-ben megjelent Régi tudós világ históriája című mű megírásakor az a cél vezérelte, hogy összefoglalja a könyvnyomtatás koráig élt tudósokat. Fontosnak tartotta, hogy a magyar történelemről is átfogó képet adjon. Legnagyobb hatású műve a Magyarország históriája címet viseli. A három kötet korszakhatárai: mohácsi vész, illetve Buda visszavétele. Nem volt könnyű helyzetben, amikor a 2-3. kötetben a Habsburgokat érintő eseményeket vetette papírra. Főbb kritikusai a megalkuvás vádjával illették.

Komoly szerepet játszott a Magyar Tudományos Akadémia megszervezésében. 1828-ban részt vett a Magyar Tudós Társaság alapszabályainak a kidolgozásában. Teleki József elnöksége alatt helyet foglalt a bizottságban, a „fundatorok” közt. Az első akadémiai nagygyűlésen, 1831. február 14-én Budait is tiszteletbeli taggá választották. Élete utolsó évtizedét már betegségben töltötte.

Fő művei: Commentatio de causis Culturae... Göttingen, 1794.; Közönséges história... 1-3. Debrecen, 1800-1808.; Régi tudós világ históriája. Debrecen, 1802.; Deák nyelv kezdete példákban. Debrecen, 1804.; Oskolai magyar új átlás. Debrecen, 1804.; Magyarország históriája. I-III. Debrecen, 1805-1812.; Deák tör’sökszók magyar jelentéseikkel együtt. Debrecen, 1809.; Régi római vagy deák írók élete. Debrecen, 1814.; Propaedeumata Theologiae Christinae. Debrecen, 1817.; A királyért való könyörgésnek a szent irásból vett formája. Debrecen, 1827.; Kegyes öröme és reménysége a hív alattvalóknak. Debrecen, 1828.

Róla szóló irodalom: Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika-filológiánk kezdetei. Bp., 1955.; Bajkó Mátyás: Budai Ézsaiás. Magyar Pedagógia, 1966.; A Debreceni Református Kollégium története. Főszerk.: Kocsis Elemér. Bp., 1988.