Homofóbok végeztek Lorcával

2009. március 18. 15:01 MTI

A Spanyolországban szerdán megjelent könyv, a Lorca és a melegvilág (Lorca y el mundo gay) feltárja „a sötét szerelem nagy költőjének drámáját, szemben egy macsó, intoleráns társadalommal”, amely a 20. század első felének Spanyolországára és különösen Lorca szülőföldjére, Andalúziára volt jellemző. „Nagyon nehéz lehetett a Cigányrománcok szerzőjének megélni melegségét. Félt, hogy nőiesnek tartják. Ugyanakkor Lorca ma már világhírű életműve nem létezne szexuális marginalitása nélkül, a szenvedőkkel és a kitaszítottakkal való, mélységesen keresztény azonosulása nélkül” - írta Gibson.

A szerző, aki korábban már írt könyvet Lorca haláláról, és része volt abban is, hogy azonosították Granada tartományban azt a közös sírt, ahová a költőt is temették, hangsúlyozza: „elkötelezett könyvet” akart írni. „Ki akartam fejezni felháborodásomat a homofóbiával szemben, amely Lorca meggyilkolásának egyik eleme volt” - magyarázta a 69 éves ír kutató, aki már felvette a spanyol állampolgárságot és Madrid közelében lakik.

Federico García Lorcát alig néhány héttel a francóista lázadás kitörése után végezték két a spanyol köztársaság ellenségei két anarchistával és egy tanítóval együtt Alfacar és Viznar falvak között, néhány kilométerre Granadától. Egyik állítólagos gyilkosa Gibson szerint a költő halálának másnapján Granadában azzal dicsekedett, hogy „két golyót lőttem annak a buzinak a seggébe”. Az 1936-39-es polgárháborút követő, 1975-ig tartó Franco-diktatúra sokáig cenzúrázta Lorca műveit és elnyomta a homoszexuálisokat.

„Évtizedeken át a homofóbia és a melegekkel szembeni averzió, amely a társadalomban uralkodott, megnehezítette és kockázatossá tette a dolgomat. Meg kellett védeni a költő hírnevét, le kellett mondani a magánéletében való vájkálásban, el kellett választani a műveket életétől” - írja Gibson.

A szerző hosszan taglalja a költő madridi napjait, amikor el tudott menekülni a nyomasztó andalúziai vidéki légkör elől, „nagyon fontos, alapvető” kapcsolatát a szürrealista festőzsenivel, Salvador Dalíval. Erről korábban leginkább közös barátjuk és kollégiumi társuk, a nagy filmrendező Luis Bunuel memoárjaiban, az Utolsó leheletemben lehetett olvasni: Bunuel leírta, hogy a mindig elegáns, ellenállhatatlan vonzerejű Lorca ugyan nem tagadta szexuális orientációját, de nem szerette, ha ezzel bárki viccelődik - kivéve önmagát.

Gibson leírta a költő New York-i és kubai utazásait, de kutatta egy zsenge ifjúkori „lehetetlen szerelem” történetét, vonzalmát egy cordobai arisztokratalány, Maria Luisa Natera iránt is: egy kékszemű kislány volt, aki tökéletesen játszott Chopint „áttetsző ujjaival.” Neki írta 1918-ban a Tücsök című verset: "Légy tücsök, szívem, e tarka/ isteni mezők fölötti,/Kék egekből hullt halálát/mely halk énekkel köszönti,/s hogyha messze száll a lelkem/porba-szélbe szórja földi/hamvaim egy ismeretlen/édes asszony" (Takács Zsuzsanna fordítása).

Gibson úgy véli, hogy eddig kevésbé értékelték a költő bátorságát, amellyel nehéz szexuális állapotát megélte, valamint azért a merészségért, hogy ezzel táplálta irodalmi alkotómunkáját.