Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Régészek kutatják az Al-Dunát

2009. március 11. 11:46

Szabad utat kapott egy bolgár-brit közös régészeti vállalkozás, amely a tervek szerint az Al-Duna medre mentén az antikvitás végének, és a középkor kezdeteinek régészeti nyomait keresi majd - számolt be róla a Bolgár Nemzeti Rádió.

<

A projekt egyben az összeurópai „Az antikvitás vége” címet viselő kutatás részeként valósulhat majd meg. A kutatók első körben a Nikopolisz és Isztrum térségének az 5-7. századi történetére kíváncsiak. A helyi szakértők a Bolgár Tudományos Akadémia Nemzeti Régészeti Intézetéből érkeznek, míg brit kollégáik a Nottinghami Egyetem régészeti Intézetéből látogatnak a Balkánra.

A vizsgálatok a tervek szerint öt évig tartanak majd, és elsődlegesen az antikvitás és a középkor átmeneti időszakának életmódbeli, és szociális változásait szeretnék feltárni. Mindez két korábbi hasonló kutatás eredményeit egészíti majd ki.

A hasonló feltárásokra azért is szükség van - állítják a kutatók, mert ekkor született meg Európa. A korábbi időszak hellenisztikus és római civilizációi még a Mediterráneumot foglalták magukba, akik minden környező néptől szerették megkülönböztetni magukat. Az ötödik századra ez a világkép összeomlott, és a korábbi barbár törzsek a birodalom egykori területén, illetve attól északra leltek új otthonra: Bulgária területén előbb a gótok és vizigótok telepedtek le, majd a 630-as években kelet felől érkeztek meg oda a bolgárok is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Régészek kutatják az Al-Dunát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra