Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tavaszi műemlékvadászat Magyarországon

2009. február 27. 17:18

Az eddig még fel nem mért, szűz műemlékek megtalálására hirdetett versenyt a műemlékem.hu. Az internetes portál nyolc és fél hónapja történt indulása óta az országosan védett műemlékek csaknem 94 százalékát sikerült azonosítani.

<

Február végéig csaknem 11 ezer országosan védett műemlékről több mint 21 ezer jelentést készítettek a 2008. júniusában indított műemlékem.hu játékosai. A mozgalom világviszonylatban is páratlan: célja, hogy az emberek megismerjék az ország műemlékállományát és figyelemmel kísérjék a sorsát.



A módszer - mint ahogyan arról már beszámoltunk - egyszerű: a játékos felkeresi a honlapon található adatbázisban szereplő 11626 műemlék valamelyikét, fényképeket készít, a honlapon pedig értékeli a műemlék állapotát. A látogatás igazolására olyan képet is fel kell töltenie, amelyen a műemlékkel együtt a gps-készülékén a koordináták, a dátum és a pontos időpont is szerepel. A mozgalom sikerét jelzi, hogy mára a műemlékek mindössze 6 százalékáról nem született jelentés.



Ezek többnyire nehezen megtalálhatóak, még a műemlékjegyzék adatai alapján is nehezen azonosítható objektumok, illetve olyanok, amelyeknek nem egyszerű a megközelítésük - adnak magyarázatot a mozgalom szervezői, akik éppen a fel nem mért objektumok számának csökkentése érdekében március 1-jétől külön versenyt hirdettek a még szűz műemlékek felmérésére. Mivel ezen a megmérettetésen csak a vasárnaptól felkeresett műemlékek számítanak, így az eddigi tagokhoz képest egyenlő eséllyel indulnak a műemlékezésbe csak most bekapcsolódó játékosok is.

A műemlékem.hu első évadja március utolsó napján zárul. Az összetett és megyei győztesek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal erre az alkalomra alapított díját vehetik majd át a Műemléki Világnapon, s jutalmuk lesz egy hét nyereményüdülés is. A második évadra némileg módosított szabályrendszerrel és pontozással készülnek a szervezők, akik reményei szerint tavasztól még több ember keresheti majd gps-ével a műemlékeket. Már csak azért is, mert az országosan védett objektumok mellett megjelennek majd az adatbázisban a helyi védettségű épületek is, így több mint 25 ezer műemlék vár majd megtalálóira.

Műemlékem.hu

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tavaszi műemlékvadászat Magyarországon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra