Ma is töretlen Rosa Luxemburg kultusza
2009. január 20. 08:51 Spiegel Online
Kilencven évvel ezelőtt brutálisan meggyilkolták a Német Kommunista Párt egyik alapítóját Berlinben. Rosa Luxemburg azóta a baloldali, és a feminista mozgalmak ikonikus alakjává vált, ám ez csupán mártírhalálának, és nem politikai tevékenységének köszönhető - vélik a történészek.
A kommunizmus Jeanne d'Arc-ja
A Berlinbe látogató turisták a Babylon mozi és a Volksbühne színház közelében különleges fém betűket láthatnak a betonba ágyazva: közelebbről nézve azonban hamar fény derül azok rendeltetésére is. A különleges installáció Rosa Luxemburgra, vagy más néven Vörös Rosára emlékezik, aki a mai napig sok német szemében számít hősnek, ahogy a világ más pontjain is ikonikus alakként emlékeznek rá.
Luxemburg kezdettől ellenezte az első világháborút, és mindvégig a parlamenti demokrácia felett aratott forradalmi győzelmet szerette volna elérni. Az 1870-ben, Lengyelország oroszok megszállta részén született Rosa fiatalon utazott Svájcba, ahol ledoktorált, majd Németországba költözött, és ott csatlakozott a szociáldemokrata párthoz. További részletek és Rosa élete
Életét és halálát 1985-ben Margarethe von Trotta örökítette meg a filmvásznon, amely egyben díjesőt is hozott, és Cannes-ból a forradalmárt életre keltő Barbara Sukowa a legjobb színésznő díját is hazavihette. A témából később musicalt írtak, amelyet nagy sikerrel játszottak a német fővárosban. A nő öröksége szinte mindenhol megtalálható, ahogy ez a múlt hétvégén is kiderült, amikor hosszú évtizedek hagyományát folytatva emlékeztek sírjánál. Jörn Schütrumpf berlini történész, és Rosa munkáinak gondozója szerint a kultusz a tragikus és kegyetlen halálból nőtt ki, és akik mélységesen tisztelik a nőt, valószínűleg egyáltalán nincsenek tisztában politikai nézeteivel.
A kezdetek a tengerészek és katonák 1918 novemberi lázadására vezethetők vissza, amely a Hohenzollern-dinasztia bukását, és a demokrácia megalapozását jelentette, illetve pár nappal később az első világháború végét is elhozta. A színfalak mögött azonban egymással párhuzamosan két forradalom zajlott le: a demokratikusat a többségi szociáldemokraták (SPD) hajtották végre, míg a tengerészek és munkások szovjeteket hoztak volna létre, amely azonban már egyfajta oroszországi fordulatot vetített előre.
Luxemburgék ügyét az sem segítette, hogy a párt másik prominens alakja, Karl Liebknecht a berlini Hohenzollern palota erkélyéről két órával azután hirdetett forradalmat, miután a szociáldemokrata Philipp Scheidemann a Reichstag erélyéről kikiáltotta a német köztársaságot.
Luxemburg, aki a háború kezdetén a szociáldemokratákkal együtt tiltakozott a fegyveres konfliktus ellen, sokáig börtönben ült, ahonnan csak a forradalmi események idején szabadult. 1918 decemberében aztán az általa vezetett Független Szociáldemokratából létrehozták a Kommunista Pártot. A németek többségének viszont ez nem tetszett, és a szociáldemokratáknak a kommunista veszélyre hivatkozva sikerült kiegyezni a korábbi császárság hadseregével, hivatalnoki karával és igazságszolgáltatásával, akik a béke fejében hajlandóak voltak leszámolni a baloldali ellenfelekkel is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
