Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lincoln örökségét vinné tovább Obama

2009. január 20. 09:49

Barack Obama ma Washingtonban az Unió legjelesebb vezetőjének Bibliájára teszi le hivatali esküjét, amellyel egyben kifejezi kötődését is a nagy elődhöz. Pontosan milyen örökséget jelenít meg Abraham Lincoln? S lehet-e bármilyen párhuzamot vonni az Egyesült Államok 16. és 44. elnöke között?

<

2009-ben ünneplik Abraham Lincoln születésének 200. évfordulóját, s a megemlékezések mellett könyvek százai, programok, kiállítások és egy készülő mozifilm is a tragikus véget ért, és egyben az államalakulat máig egyik legnépszerűbb vezetőjének történeti örökségét firtatja.

Nem csoda, Barack Obama, az Egyesült Államok első afro-amerikai vezetője is bevallottan a nagy előd lépéseihez igazította saját politikai arculatát. Már a beiktatás előtt is láthattuk: Obama már 2005-ben, a Time magazinban megjelentetett esszéjében saját és Lincoln szerepvállalása közötti hasonlóságokat fejtegette. Az alacsony származáson túl Obama számára az önmegvalósítás és álmaink beteljesítése jelenti a párhuzamot Lincolnnal. Az elnökválasztási kampány során elmondott beszédei aztán egytől-egyig e hasonlóságokat voltak hivatottak kiemelni. A választási győzelem után nem volt olyan amerikai napilap, amely ne foglalkozott volna Abraham Lincoln politikai örökségével, amelyet Franklin Delano Roosevelt mellett John F. Kennedy is magáénak vallott.

Barack Obama tehát mindvégig a legnagyobb elődök örökségéhez kívánt felnőni. Január 10-én családjával együtt kereste fel a Lincoln Emlékművet, majd az előd iránti tiszteletetből péntektől szombat estig vonatozott. Washingtonban került sor a múlt vasárnapi ünnepségre, ahol színészek és zenészek köszöntötték a politikust. Az Új Szabadság Születése című beiktatási beszédét Lincoln Gettysburgi Beszéde inspirálta. A tetőponton pedig Obama egy olyan Bibliára teszi majd le az esküt, amelyet 1861 óta nem használtak hasonló célokra.

Obama elmondása szerint Doris Kearns Goodwin Team of Rivals című 2005-ös munkája fogta meg, amely a 16. elnök kabinetjének tevékenységét mutatja be. Leginkább Lincoln politikustársai felé tanúsított embersége, valamint a megosztottság helyett egységet kereső ideológiája nyűgözte le.

Nincs ezzel másként azonban a leköszönő elnök sem: Bush utolsó sajtótájékoztatóján Lincolnt idézte, amikor a főparancsnoki tevékenységét illető kritikákra válaszolt. Bush szerint éppenséggel abban hasonlít Lincolnra, hogy sikerült megfelelően felnőnie az őt ért kihívásokhoz. Korábban Richard Nixon is megpróbálta magát a 16. elnökhöz kötni. A vietnami háború csúcsán egy éjszaka például nyilvánosan felkereste a Lincoln Emlékművet, hogy szellemi útmutatást kapjon. Ott azonban a magasztos eszmék helyett csak háborúellenes tüntetőktől kaphatott eligazítást.

Lincoln személye persze nem csak a politikai elit számára vált igazodási ponttá: a Smithsonian Amerikai Történelem Nemzeti Múzeumában pénteken Abraham Lincoln: An Extraordinary Life címmel nyílik nagyszabású kiállítás az egykori államférfi születésnapja alkalmából. A tárlat több mint 60 különleges tárgyat mutat be az elnök életéből, így megtekinthetjük akár azt a híres kalapot is, amelyet 1865-ben a Ford Színházban viselt, amikor John Wiles Booth lelőtte. Ezen felül félszáz fénykép, festmény, vázlat érzékelteti a nemzetet egyesítő, brutális háborút vívó férfi dilemmáit.

Számos történész igyekszik óvni a túlzott Lincoln-imádattól. Harold Holzer, a Lincoln President-Elect című munka szerzője szerint minden elnöknek saját választ kell adnia kora problémáira. Eric Foner, Lincoln-kutató szerint bármilyen nagyszerű ember és államférfi is volt Lincoln, ideje abbahagyni az összehasonlítást. A szakember szerint Lincoln a politikusok Rorschach-tesztjévé vált, mindenki azt látja benne, amit csak látni szeretne. Megítélni viszont úgyis csak az utótörténet fényében tudjuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lincoln örökségét vinné tovább Obama

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra