Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Barakképítés és szocialista mindennapok Budapesten

2008. december 11. 13:59 MTI

Rendhagyó koncepcióval kívánja bemutatni a szocializmus mindennapjait a budapesti VAM Design Center Legvidámabb barakk című kiállítása. A csütörtöktől látogatható tárlatra a szervezők a Magyar Távirati Iroda (MTI) fotóarchívumából származó felvételek mellé a látogatóktól várnak a korszakra jellemző tárgyakat.

<

A kiállításon szereplő 200 MTI-s fotográfia közül 170 korábban a debreceni Modem Hétköznapi kommunizmus című tárlatán is szerepelt. A mostani bemutatóra a budapesti kiállítóhely további 30 képet vásárolt meg az MTI archívumából. "Ez az első installálási nap" - utalt a kiállítás megnyitóján annak nem mindennapi koncepciójára Vincze Miklós. A VAM Design Center igazgatója közölte, a rendszerváltás után húsz évvel olyan tárlatot szeretnének létrehozni, "amely egyszerre feltár és együttműködést generál", ezért annak közös építésére hívta fel a látogatókat.

Csepeli György szociológus Bibó István szavait idézve elevenítette fel, amint 1956 után egy "kiábrándulttá, cinikussá vált" hatalom kiegyezett egy kiábrándult, kézzelfogható előnyökre vágyó országgal. "A kérdés voltaképpen az, hogy miután a legvidámabb barakkból a legszomorúbb shopping centerré változtunk, mi történt ezzel az örökséggel" - vetette fel. A szociológus hozzátette: amíg ettől az örökségtől nem szabadulunk meg, "nosztalgiával fogunk emlékezni azokra az időkre, mikor elnyomtak bennünket, de boldogok voltunk ettől az elnyomástól".

Mint Erdei Nóra művészettörténész, a tárlat főszervezője elmondta, tudatos döntés volt, hogy a tárlat fotóanyaga az 1948 és 1956 közötti időszakot mutatja be. "Azt szeretnénk megmutatni, honnan fejlődött a szocializmus a legvidámabb barakká, az utat Rákositól a konszolidáció időszakáig és azon is túl" - fogalmazott. Elmondása szerint a Legvidámabb barakkot a látogatók általuk kiválogatott tárgyai fogják létrehozni, a kiállítóhely így közösségi térként működhet majd, ahol a betérők dialógusba kerülhetnek a tárgyakkal - tette hozzá.

Egyelőre a VAM dolgozóinak a tárgyi emlékeivel indul a kiállítás, ők hozták be többek között a korabeli pilótasapkát, a kék nyakkendőt, az asztalnyi rádiót. "Itt már mindenki magáénak érzi a kiállítást, és remélem, a látogatók körében is sikerül közösségi élménnyé formálni egy olyan emlékezéstörténetet, amelyet eddig az elhallgatás és a túlsematizálás jellemzett" - hangsúlyozta a művészettörténész. Erdei Nóra kitért arra is, hogy akik decemberben hoznak be tárgyakat, ingyenesen tekinthetik meg a kiállítást, januártól pedig kedvezményes jegyet biztosítanak az adományozóknak.

A tárlat a kor nagy fotográfusai - többek között Rév Miklós, Bauer Sándor, Keleti Éva és Farkas Tamás - képein keresztül mutatja be a "gyapotcsatát", a Sztálin-szobor készítését, de a felvételeken láthatók munkába induló fagylaltfutárok vagy sörgyári mérnökök is, amint egy Sztálin-portré alatt a Rocky Cellar sör minőségét ellenőrzik. A fotók között kisszótár ismertet meg a kommunizmus és a szocializmus jellegzetes fogalmaival, illetve vezetőinek életútjával.

A jelenleg 800 négyzetméteres kiállítás március 15-ig tekinthető meg a Király utcai VAM Design Centerben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Barakképítés és szocialista mindennapok Budapesten

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra