Nem éltek kitaszítva a középkori leprások
2008. november 18. 08:47
Hamisításokkal és ferdítésekkel teli kép él a közhiedelemben a középkori leprásokról: a Kelet-Angliai Egyetem egyik professzora szerint a betegek egyáltalán nem számítottak kitaszítottaknak, és arra sem kényszerítették őket, hogy egyedül éljenek a városok falain kívül.
Carole Rawcliffe, az intézmény professzora egy nemrég tartott előadásán cáfolta a közkeletű mítoszokat. Szerinte ugyanis azt a kánonjog szabályozta, hogy a közösség miként bánjon a betegekkel, akikkel egyébként is mindig nagyon gondosan törődtek.
A témáról nemrég Leprosy in Medieval England (Lepra a középkori Angliában) címmel könyvet is írt kutatónő szerint a leprában szenvedők történeteit csak az utókor változtatta förtelmessé. Ilyen volt például Richard Tennant Cooper 1912-es festménye is, amelyen egy egész falu menekült a közelgő leprás elől. A köztudatban is ez a kép ragadt meg, olyannyira, hogy ettől a mai szakmunkák sem tudnak elvonatkozatni, és minden járványokról szóló mű kiemeli, hogy a leprások a falakkal körülvett településeken kívül, az erdők mélyén, bűnözőkkel és vadállatokkal együtt éltek.
Az előadás során arra is fény derült, hogy az 1300-as évek elején csak Angliában 320, külön erre a célra épített házban foglalkoztak a leprások gondozásával. Bár azok a városok szélén, vagy a külvárosokban álltak, ezt nem a kitaszítottság miatt építették ilyen helyekre. A kor városépítészetében ugyanis nagyon fontos promóciós szerepe volt a városkapu környékén található helyeknek, ugyanis azok a városban folyó társadalmi élet elemeit is reklámozták, jelen esetben a leprások gyógyítását.
A kutatónő szerint a leginkább az lehet érdekes, hogy a középkorban egy átlagember miként fogadta el és kezelte a hasonló betegségeket. Ennek szerinte bibliai párhuzamai is vannak, mert "az Újszövetségben Krisztus is szerette a leprásokat, így ha valaki karitatív dolgot akart tenni, és hamar túlesni a Tisztítótűzön, akkor egy leprakórház volt a megfelelő választás".
A pestisjárvánnyal aztán a leprás fertőzéstől való félelem is megnőtt, ám a leprások magukban sosem voltak bűnbakokká. Az előadás végén Rawcliffe a betegséget a mai AIDS-hez és rákhoz való viszonyuláshoz hasonlította. Szerinte ugyanis az AIDS megjelenésekor azt nagyon sokan az új lepraként emlegették, ám szerinte ez csak akkor lett volna így, ha a társadalom jóval elfogadóbb a betegekkel kapcsolatban.
A legnagyobb probléma így abban keresendő, hogy a többség mai napig azt hiszi, hogy a középkori emberek babonák között és visszamaradottan éltek, ám nagyon sok kérdésben felvilágosultabbak és nyitottabbak voltak a mai embereknél, és a problémáikat is hatékonyabban kezelték. Igaz ez a betegségekkel kapcsolatban is: az akkori törődést mára főleg a gépies kezelés váltotta fel.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
