Titokzatos csontkamra a katakombákban

2008. október 31. 13:12 INRAP

Rómában 2005 óta folytatnak ásatásokat az ókori városfaltól 3 km-re fekvő Szent Péter és Marcellinus katakombáiban, az ókori Via Labicana vonalán. A föld alatti, 3 szinten kialakított termek 4,5 km hosszan, 3 hektárnyi területen helyezkednek el. A temetkezési helyek számítások szerint 20 és 25 ezer holttestet rejtenek. Rómában mintegy 60 keresztény nekropoliszt tartanak számon, de ezeknek csak harmadában vannak az ittenihez hasonló freskók. A feltételezések szerint a temetkezéseket a 3. század utolsó harmadában kezdték el, és a 4. században intenzíven folytatták. A felszínen még további fontos építményre, egy impozáns mauzóleum maradványaira bukkantak. Ezt I. Konstantin császár emeltette, hogy ebben őrizzék édesanyjának, Ilonának a porhüvelyét.

A katakombák belsejében talált termek számos izgalmas kérdésre adhatnak választ. A Dominique Castex és Pilippe Blanchard vezette antropológusok a katakomba szívében fekvő szektor szisztematikus átvizsgálásához fogtak hozzá. Ez a rész egészen 2003 nyaráig érintetlen volt, ekkor a pápai régészeti hatóság az ásatások megkezdése mellett döntött, a munkálatok irányítását Raffaella Giuliani-ra, a római katakombák főfelügyelőjére bízták. A feltárások két merőleges galériát hoztak a napvilágra, amelyek közül az egyikben eddig nem sejtett kultikus szegletre bukkantak. A néhány megmaradt freskót stílusuk alapján a 6-7. századra datálták. A képek alapján feltételezhető, hogy élénken ápolták azoknak a mártíroknak a tiszteletét, akiket a késő középkori írott források is megörökítettek. A számos figurális ábrázolás jelenléte azt bizonyítja, hogy az ún. 30 római mártír, illetve a 40 katonamártír tiszteletét komolyan számon tartották.

Az antropológusok figyelme kiterjedt a korábban megtalált katakombák termeire és galériáira, feltérképezték méretüket, formájukat. A most feltárt temetkezési hely egyáltalán nem hasonlított az eddig ismertekre, nem a szokásos galériás, vagy hálófülkés temetőcsarnokok voltak, hanem nagy termek, tele csontvázakkal. Ennek a katakombában a különleges voltát megerősíti az a jelentős mennyiségű emberi csont, amely minden teremből előkerült, közel egy méter vastagságban. A régészek természetesen több szempontból közelítették meg a csonttömegnek a vizsgálatát. Az egyik feltételezés szerint az osszárium a katakombák „takarítása” következtében jött létre, a csontokat egy helyre gyűjtötték össze. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ennél a több ezernyi maradvány esetében valamiféle speciális temetkezési szokásra bukkantak. Még 2004-ben a Pisa-i Egyetem két antropológusa 50 olyan egyén csontjait tudta meghatározni, akiket valószínűleg egy időben vagy közel egy időben hantoltak el.

Az eredmény hatására a pápai régészeti hatóság megbízta Dominique Castex-et, hogy vizsgálja meg alaposan a maradványokat. A kutatók célul tűzték ki a kamrák keletkezési idejének meghatározását, a csontok alapos elemzését. Reményeik szerint az eredmények alapján fény derülhet az elhalálozások okára, és jellemezni lehet az itt eltemetett lakosság embertanát. A 2005-ben és 2006-ban 2 csoporton hajtottak végre vizsgálatot. A 160 holttest egy olyan kamrából származott, ahol a maradványokat mintegy 12 rétegben helyezték egymásra. Az elemzések legalább 315 egyént különítettek el a megbecsült több mint 3000-ből. A biológiai kutatások – a maradványok nagyon rossz állapota ellenére – eredményre vezettek: az elkülönített egyének nagy többsége fiatal korú nő volt, gyermekekre utaló csontokat kis számban tudtak kimutatni. Mivel a csontokon nem voltak sérülések, ezért nem lehetett bizonyítani, hogy ezekben a kamrákban keresztény mártírokat temettek volna el.

A régészek a temetkezési szokásokkal kapcsolatban több érdekes dologra figyeltek fel. A sírokon belül azonos volt a rítus: minden csontvázat a fejtől a lábig egy fehéres anyag borított, ami a mumifikálásnál alkalmazott technikára utal. Az arcokon textillenyomatokat sikerült kimutatni, ez a halotti lepel használatát tételezi fel. Néhány csontváz felületén nyomokban pirosas anyag, illetve aranyszál maradt meg. A laboratóriumi kutatások alapján meg lehetett határozni a csontokon talált anyagok fajtáját. A pirosas üledék a borostyánhoz hasonlóan a Balti-tenger partjáról származik. A felhasznált anyagok minősége és költséges volta az elhantoltak magas társadalmi státuszát bizonyítja. Az egyik csontvázat C-14-es vizsgálatnak vetették alá, amely 28 és 132 közötti időhatárt jelölt ki, így ezeket a csoportokat nehéz beilleszteni a kereszténység Rómában történő megjelenésének a kronológiájába.

A kutatások 2008 október végén értek véget. A két csontváz-csoport elemzése finomította a korábbi vizsgálatokat, ugyanakkor újabb lényeges problémákra, megoldatlan kérdésekre is rávilágított. Továbbra sem lehet pontosan tudni, hogy a maradványokat egy nagy méretű, komoly kiterjedésű járvány, vagy egy sajátos, a római társadalom bizonyos rétegére jellemző temetkezési szokás következtében temették a katakombákba. Újabb kutatások deríthetik ki, hogy a csontok őriznek-e járványra utaló bizonyítékokat. A pestist, a tífuszhoz és a himlőhöz hasonlóan ugyanis a mai napig ki lehet mutatni.