Szlovák-magyar történelem - összefoglalás
2008. szeptember 15. 15:27 Kollai István
A cikkek alapján megengedhetünk néhány konklúziót a történelem szlovák és magyar hivatalosnak tekinthető narratívája kapcsán.
Az államalapítás és az első világháború közt eltelt kilencszáz év eseménytörténete mindkét oldalon hasonló a 19. századig; a 19. században már mindkét fél a saját nemzettéválásának folyamatára koncentrál. De ez nem azt jelenti, hogy az együttélés „első nyolcszáz éve” azonos lenne szlovák és magyar olvasatban: komoly súlypontbeli különbségek és tartalmi szembenállások vannak.
Míg a szlovák narratíva a történelmi Felső-Magyarországra fókuszálva mutatja be ezeknek az évszázadoknak a történelmét, a magyar narratíva az egész országra főkuszál, a nemzetiségek „államalkotó” szerepe pedig marginális marad. Tartalmi szembenállásnak tekinthető az, hogy a szlovák narratíva már a 10. századtól kezdve tud a szlovák nemzetről, a magyar pedig inkább csak a középkor végétől. Nem szólva arról, hogy míg a Kárpát-medence nemzeti történelme magyar megközelítésben a 10. században kezdődik, addig szlovák megközelítésben már a 7. századtól.
A 19. századi történelem szlovák és magyar olvasatában még több a súlypontbeli különbség: a politikatörténet kapcsán mindkét oldal a saját nemzettéválására fókuszál. Emellett tartalmi szembenállásnak tekinthető az 1848-as szlovák katonai akciók fontosságának különböző megítélése.
A 20. század kapcsán a legegyértelműbb tartalmi szembenállásnak a két világháború közti Csehszlovákia, különböző megítélése tekinthető. Máshogy ítéli meg a két oldal a magyar revíziós aktivitást is. A narratívák közti különbségre mutat rá az is, hogy a szlovák tankönyv a trianoni és az 1938-as határok igazságával vagy igazságtalanságával a magyarnál jóval szűkszavúbban foglalkozik, a magyarországi szlovákok helyzetével viszont a magyarnál jóval részletesebben. A Beneš-dekrétumokhoz sorolt események viszont mindkét oldalon nagyjából azonos súllyal szerepelnek.
Összességében azt lehet mondani, hogy ha egy olyan fiktív személy olvasná a tankönyveket, aki tud szlovákul és magyarul, de nem tud semmit a szlovákokról és a magyarokról, nem fog „rájönni” arra, hogy a Beneš-dekrétumok kérdése a szlovák-magyar kapcsolatokat ma is befolyásoló emlékezetpolitikai ügy.
Mindemellett láttuk azt is, hogy a történelem szlovák és magyar narratívája különböző fogalomkészlettel dolgozik. Nehéz elképzelni, hogy a szlovák és magyar történelmi narratíva egymástól eltérő pontjairól konstruktív vitát lehessen folytatni anélkül, hogy a másik fél által használt terminológia helyessége vagy helytelensége szóba ne kerüljön. Az pedig, hogy a történelmi nevek írásmódja is jelentősen eltér, már sok tekintetben nyelvpolitikai, emlékezetpolitikai problémának tekinthető.
A tanulmány zárásaképpen az olvasót figyelmeztetni kell arra: a középiskolai tankönyvek bemutatásával még nem feltétlenül kapunk átfogó képet a szlovák és magyar társadalom közgondolkodásáról. Hiszen nem mindenki jár középiskolába, ahol nem is feltétlenül ezekből a könyvekből tanítanak; a tankönyvi narratíva magyarázatában pedig komoly szerepe van a történelemtanárok személyes habitusának is. Az is egyértelmű, hogy a társadalom tagjai természetszerűleg nem csak a középiskolában szerzik történelemtudásukat. Mindezek miatt azt lehet mondani, hogy a történelemről való gondolkodás megismerésének csak egyik, de nem az egyetlen forrása lehet a történelemtankönyvek tartalomelemzése.
Általános következtetésekről tehát csak ezeknek a korlátozó tényezőknek a figyelembevételével beszélhetünk; illetve annak figyelembevételével, hogy egy ilyen összehasonlítás – módszertanilag bármennyire is – szubjektív elemeket is hordoz magában akár a résztémák kiemelésekor, akár a következtetések levonásakor.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
