Az együttélés évszázadai
2008. szeptember 15. 14:51 Kollai István
A történelmi Magyarország létrejöttétől a nemzetté válás koráig a szlovák és magyar tankönyvek által elbeszélt eseménytörténet alapvetően azonos, a politikatörténeti és társadalomtörténeti jelenségek is hasonlóképpen kerülnek bemutatásra. Különbség abból adódik, hogy a magyar tankönyvek az ország egészére vonatkozóan mutatják be az eseményeket, a szlovák tankönyvek viszont inkább egy etno-regionális szemszögből szemlélik a történéseket.
Hangsúlybeli különbségek
Az ország egészét érintő események és jelenségek tehát a szlovák könyvben is bemutatásra kerülnek – ilyen például a tatárjárás, Károly Róbert reformpolitikája, Mátyás király uralkodása, a mohácsi vész és következményei, vagy a reformáció-ellenreformáció jelensége. A szlovák történelem-magyarázat viszont hanyagolja azokat az eseményeket, amelyek a történelmi Magyarország más régióira korlátozódódnak, vagy amelyeket valamilyen oknál fogva a szűken értelmezett „magyar” történelem részeként értelmez. Így például az első Árpád-házi királyok törvénykezési munkája lényegében nem kerül említésre. Bizonyos katonai sikerekkel, mint például Nagy Lajos hódításaival és a nándorfehérvári diadallal csak nagyon rövid említés szintjén foglalkozik a szlovák tankönyv. Végezetül lényegében egyáltalán nem kerül bemutatásra a török kori Erdélyi Fejedelemség, feltehetően azon logika alapján, hogy e terület ebben a történelmi korszakban lényegében a mai Szlovákia területétől külön államegység volt.
Ugyanennek a logikának mentén kimutatható, hogy bizonyos események, jelenségek a szlovák tankönyvekben a magyarhoz képest kiemelten szerepelnek – ezek a felső-magyarországi régióhoz köthetőek, de általában a szlovákok történelmi Magyarországon belüli helyzetének interpretálásához is kapcsolódnak.
A magyar tankönyvi megközelítéssel ellentétben a szlovák tankönyv a felső-magyarországi régió fokozatos betagozódásáról beszél. Eszerint a 11. század elején a lengyel Vitéz Boleslav megszállta Szlovákia területét a Dunáig, és csak 1018-ban egyezett meg I. Istvánnal, amikor lemondott ezekről a területekről. „Ettől kezdve 1918-ig Szlovákia [értsd: a szlovák Felföld, Felvidék] a Magyar Királyság része volt”. Szlovákia területének teljes birtokba vételét pedig a szlovák interpretáció szerint I. László fejezte be a 11. század végén.
Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a nyitrai fejedelemség kérdése – a szlovák historiográfiában ezt a hatalmi formációt a szláv államiság egyfajta továbbéléseként is szokás interpretálni, de ez az értelmezés a tankönyvben explicite nem szerepel. Viszont a szerzők hangsúlyozzák, hogy szerintük I. István egyházfejlesztő tevékenysége a nagymorva időkből maradt egyházi struktúrára is támaszkodott. Másutt arról írnak, hogy a magyarság életmódváltása a Dunántúlon ment gyorsabban, mert ott a korábbi szláv államalakulatok révén a feudális viszonyok már jelen voltak.
Csák Mátéról a 19. századi romantikus szlovák történelmi narratíva terjesztette el azt a szlovák köztudatban, hogy a szlovák államiságért harcolt. A tankönyv ezt kategorikusan cáfolja: Csák Máté magyar származását leszögezik, ahogy azt is, hogy nem a szlovák önállóságért küzdött. Emellett viszont tényként kezelik azt, hogy „a szlovák Felföld relatív önállóságának húszéves időszaka hozzájárult az etnikai különállóság [osobitosť] tudatosulásához, illetve a szlovák nemesség érvényesüléséhez a megyében és Csák Máté hadseregében”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
