Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Reneszánsz látványtár, avagy virtuális utazás a múltba

2008. szeptember 26. 12:56 MTI

Egyebek mellett historizáló, romantikus metszeteket, reneszánsz kori épületek rajzait, a Visegrádi Királyi Palota makettjét, Mátyás és Herkules szobrainak talapzatát, gyalogsági állópajzsokat, Mátyás korabeli nehézlovagsági vértet és számszeríjat láthatnak az érdeklődők a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban legújabb, Reneszánsz látványtár - virtuális utazás a múltba című kiállításán.

<

Vasáros Zsolt, a november 30-ig látogatható tárlat egyik kurátora hangsúlyozta: bár sok történeti témájú reneszánsz kiállítást rendeztek ebben az évben, a Magyar Nemzeti Múzeum a Reneszánsz látványtárral új aspektusból próbálta megközelíteni a korszakot. Mint arra rámutatott, a reneszánsz építészet emlékeit vonultatják fel rekonstrukcióval.

Vasáros Zsolt elmondta: az első teremben arra próbálnak rávilágítani, mit jelenthetett a 19. században a reneszánsz, illetve mit mondhat egy kortársnak a reneszánsz. A kurátor bemutatta Kőnig Frigyesnek, az Iparművészeti Egyetem rektorának 2004-2005-ben készült Oszlopsor című festmény-sorozatát, melyet egy zárai (Zadar) 9. századi templom ihletett. Szólt arról, hogy Polgár Botond Tondo című szobra, melynek ötletét Michelangelo festménye adta, jól reflektál az Oszlopsorra: megmutatja azt, hogy az antikból kiindulva, hogy lehet valamit kortárs szemmel megjeleníteni.

Buzás Gergely, a tárlat másik kurátora aláhúzta, a Reneszánsz látványtár első része a kortárs művészet és a reneszánsz kapcsolatát, míg a második rész a tudomány és a reneszánsz kapcsolatát tárja fel. A kiállítás második fele a késő gótikus emlékek felvonultatásával kezdődik, ott megtekinthető egyebek mellett a visegrádi királyi palota makettje, a palota oszlopfőjének rekonstrukciója is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Mátyás király korának építkezését már a klasszikus formák uralták. A budai Vár emlékei közül megemlítette a kapuzatból megmaradt párkányt, Mátyás és Herkules szobrainak talapzatait, de szólt az egyetlen teljes egészében fennmaradt reneszánsz épületről, a budapesti Nyék-villáról is. Mint mondta, virtuális eszközökkel megjelenítik a Bakócz-kápolnát is, melyet a 19. században átépítettek.

A kurátor közlése szerint az utolsó előtti teremben a reneszánsz kori arisztokraták, nemesek építkezéséről, a reneszánsz szobrászatról tudhatnak meg többet a látogatók. Látható egyebek mellett a nagyvázsonyi, a siklósi, a sárospataki vár vagy a nyírbátori kastély rekonstrukciója, a diósgyőri vár oltárának maradványa, a komáromi, a győri, az érsekújvári, az egri, valamint Szatmár várának erődje.

Szerinte a virtuális megjelenítésnél egy új technikát alkalmazott a Magyar Nemzeti Múzeum, ezért nem fényképek segítségével, hanem térbeli szkennerrel mutatja be az emlékeket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Reneszánsz látványtár, avagy virtuális utazás a múltba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra