Sorsdöntő ütközetek az ókorból
2008. szeptember 10. 11:04
Mindenki szereti a csatákkal teli véres jeleneteket, amit a témában készített filmek népszerűsége is bizonyít. A következő lista nem annyira a halottak száma alapján állítja sorrendbe a földközi-tengeri térség ókori csatáit, inkább stratégiai jelentőségük vagy a hadviselési módszerekben okozott változások szerint.
A leghíresebb futás előtti csata
Carrhae - i.e. 53
Az i.e. 53-ban vívott carrhaei csatában Surena, parthus hadvezér megsemmisítő vereséget mért a Crassus vezette római seregre Carrhae városa (a mai törökországi Harran) közelében. 1000 nehéz fegyverzetű kataphrakta lovas és 9000 lovas íjász állt szemben a rómaiakkal. Crassus a fő erők előtt kiküldte lovasságát, amelyet a kataphrakták megtámadtak, és megfutamítottak, mivel a római fegyverek nem tudták átszúrni a parthusok páncélzatát. Az ütközetben Crassus fiát, Publiust is megölték. A vereség igen megalázó volt a rómaiak számára, amit még az is súlyosbított, hogy a parthusoknak sikerült megszerezniük számos légió aranysasát. Plutarkhosz arról is említést tesz, hogy a parthusok kikeresték a római hadifoglyok közül a Crassushoz leginkább hasonlítót, női ruhába öltöztették, és így mutogatták végig Parthián. A rómaiak súlyos erkölcsi vereségként és rossz előjelnek tekintették, hogy a parthusok elragadták a légiók aranysasait, és egy nemzedéknyi diplomáciai ügyességre volt szükség, hogy visszaszerezzék őket. A csata fontos és váratlan következménye volt, hogy megnyitotta az utat egy új és csodálatos anyag, a selyem előtt. Jelentősége pedig abban áll, hogy siettette a köztársaság bukását és a császárság felemelkedését.
Püdna - i.e.168
A Róma és a makedón Antagonida dinasztia között lezajlott püdnai csata Róma fölényét jelképezi a hellenisztikus világ fölött, és az Antagonida királyok uralmának végét, akik hatalmukat egészen Nagy Sándorig vezették vissza. A csatát gyakran a makedón phalanx és a római légió közötti különbség iskolapéldájának tekintik, amelyben az utóbbi fölénye érvényesült. Nem ez volt az utolsó konfliktus a két vetélytárs között, de Püdna megtörte Makedónia hatalmát. A vereség súlyos politikai következményekkel járt: a rómaiak deportálták a királyi tisztviselőket, Perszeuszt pedig élete végéig házi őrizetben tartották. A makedón királyságot négy részre osztották, amelyek csak korlátozottan érintkezhettek vagy kereskedhettek egymással illetve Görögországgal. Könyörtelen tisztogatásokra került sor, Róma állítólagos ellenségeit deportálták (mintegy 300 ezer embert).
Ipszosz - i.e. 301
A frígiai Ipszosz melleti csatát Nagy Sándor utódai, a diadokhoszok vívták egymás ellen. Antigonosz Monophtalmosz és fia, Démétriosz állt szemben Nagy Sándor három másik volt társával, a Makedóniát birtokló Kasszandrosszal, a Thrákiát uraló Lüszimakhosszal, valamint I. Szeleukosz Nikatórral, Perzsia és Babilónia uralkodójával. A csata a könnyű fegyverzetű erők összecsapásával kezdődött, amelyben később mindkét rész bevetette a harci elefántokat. Démétriosz kezdeti sikerei után Szeleukosz megállította az előrenyomulást, az Antagonidák jobb szárnya védtelenné vált, és Démétriosz nem tudta többé tartani magát. Antigonosz nem viselt pajzsot, így egy ismeretlen harcos dárdája megölte. Hadvezére elvesztése után az Antagonidák hadserege teljesen felbomlott. A vereség meghiúsította az utolsó esélyt Nagy Sándor birodalmának helyreállítására. Antigonosz volt az egyetlen hadvezér, aki képes volt a többi diadokhoszt kordában tartani. Halála után már semmi sem állíthatta meg a birodalom széthullását. Ipszosz egy birodalom végét jelentette, és meghatározta a hellenisztikus kor jellegét.
Gaugamela - i.e.331
A gaugamelai csatát Nagy Sándor és III. Dareiosz, perzsa uralkodó vívta. Az ütközet a makedónok fölényes győzelmével végződött. Dareiosz hadserege ugyan számbeli fölényben volt, de a perzsa csapatok minőségben jóval alatta maradtak Nagy Sándor hadseregének. A makedón uralkodó nehéz fegyverzetű gyalogsága, a pezetairoszok hat méteres lándzsával, az ún. szarisszával harcoltak. A perzsa katonák gyakorlatlanok voltak, és felszerelésük is hiányos volt. A csata után Nagy Sándor üldözőbe vette Dareioszt, hogy végre elfogja, katonái eközben szabadon fosztogathattak. Hatalmas zsákmányra tettek szert, és megszerezték a perzsa uralkodó harci kocsiját és íját is, illetve a harci elefántokat is elfogták. Gaugamela a perzsák számára megdemmisítő vereséget jelentett, Nagy Sándor viszont fényes győzelmet aratott. A Perzsa Birodalom két részre bomlott, Besszosz meggyilkolta Dareioszt, majd kelet felé menekült. A következő évben Nagy Sándor elfogta és kivégeztette Besszoszt. A megmaradt perzsa szatrapák hűséget esküdtek Nagy Sándornak, cserébe megtarthatták a tisztségeiket, de a Perzsa Birodalom nem létezett többé.
Marathón - i.e. 490
A marathóni csata a görögök és a perzsák között zajlott i.e. 490-ben, amikor I. Dareiosz, perzsa uralkodó megpróbálta meghódítani és a Perzsa Birodalomba olvasztani Hellászt, amivel biztosította volna országa nyugati határait. A csata egyik öröksége az átkaroló hadmozdulat: egyes történészek szerint Miltiádész, a görögök vezetője nem tudatosan, inkább csak véletlenszerűen alkalmazta ezt a hadviselési módszert. A hoplita harcokban a két szárny általában erősebb volt, mint a középső rész. Miltiádész előtt (és utána Epaminondaszig) ez csupán a minőségre vonatkozott, nem a mennyiségre. Miltiádésznek volt alkalma személyesen megtapasztalni a perzsa hadsereg gyengeségeit. A csata utáni tettei mutatják (a Kykládok elfoglalása), hogy átgondolt stratégiával rendelkezett a perzsák legyőzésére, így nincs okunk azt feltételezni, hogy nem volt jó taktikája. Az átkaroló hadmozdulatot azóta is használják a hadviselésben. Az első világháborúban a németek például ugyanolyan bekerítő taktikát alkalmaztak a tannenbergi csatában, mint a görögök Marathónnál.
- A leghíresebb futás előtti csata
- Rabszolgák és perzsák ellen
szerkesztőségét!
