A Szolidaritás már tanult a prágai tavaszból
2008. augusztus 19. 14:49
Egy belga történész szerint a Prágai Tavasz leverése pecsételte meg a kommunizmus sorsát Európában, ám az esemény történelmi jelentőségét még napjainkban is elhanyagolják.
Jean-Michel de Waele, a Brüsszeli Szabad Egyetem (ULB) professzora az EurActiv.com portálnak adott interjúban leszögezte: 1968-ban Csehszlovákiában zajlott az utolsó valódi kísérlet arra, hogy megreformáljanak egy szovjet típusú rendszert Kelet-Európában, de a Varsói Szerződés csapatainak intervenciója bebizonyította, hogy a rendszer nem reformálható. És miután egy megújulni képtelen rendszer eltűnésre van ítélve, ez volt a kezdete a szovjet típusú rezsimek végének. De Waele azt is fontos elemnek tekinti, hogy a reformot kommunista vezetők indították, a Szovjetunió viszont annak adta újabb tanújelét, hogy képtelen a fejlődést elfogadni.
A professzor nem állítja egy sorba a magyar 1956-tal és a csehszlovák 1968-cal a lengyel 1980-81-es eseményeket, mert a lengyel Szolidaritás alapvetően rendszerellenes volt, miközben tárgyalni próbált vele. "1981-ben már senki sem hitte, hogy a rendszer komolyan megreformálható. 1968-ban még létezett az emberarcú szocializmus álma. Ezt követően azonban megszületik az eurokommunizmus, valamint számos kommunista és marxista mozgalom öntudatra ébredése: rájönnek, hogy a demokrácia soha nem fogja megtalálni az összhangot a szovjet típusú rendszerrel" - mondta De Waele.
Arra a kérdésre, hogy a kelet-európai rendszerváltások kapcsán manapság sokkal inkább a Szolidaritás és II. János Pál pápa szerepe él a köztudatban, a történész felhívta a figyelmet arra, hogy - szemben a rendszerváltás utáni lengyel kormányokkal - a prágai vezetés nem szentel akkora figyelmet saját örökségének, de az is tény, hogy egész Európában visszaszorultak a "demokratikus szocializmus" eszméi. Pedig, mutatott rá De Waele, a Szolidaritás éppen a Prágai Tavasz kudarcából tanult.
A történész, bár nem vont szoros párhuzamot az 1968-as nyugat-európai tiltakozó mozgalmak és a csehszlovákiai törekvések között, azt elismerte, hogy akárcsak Nyugaton, Prágában is a fennálló rend megkérdőjelezéséről volt szó. A nyugati hatalmak magatartásával kapcsolatban viszont felhívta a figyelmet arra, hogy azok, az Egyesült Államokkal az élen, a hidegháború éveiben mindig támogatták a kelet-európai ellenzékieket, de ügyeltek arra is, hogy ezek a rezsimek stabilak maradjanak, mert féltek a káosztól, egy esetleges vérfürdőtől, végső soron egy nukleáris konfliktustól. Ugyanakkor ők is megértették, hogy nem várható e rendszerekben belső reform.
A Prágai Tavasz iránti csekély történészi érdeklődését a belga professzor azzal magyarázta, hogy nehéz elismerni: az Európai Unió országainak nem ugyanaz a történelme. Ha a történészek azzal próbálkoznának, hogy a "legkisebb közös nevező" alapján írják meg a kontinens történelmét, ki kellene hagyniuk belőle a nemzeti történelmek valamennyi kényes kérdését, a franciák gyarmati háborújától a magyar-szlovák viszonyig. Mindez pedig nem szolgálná az európai építést - állapította meg végezetül Jean-Michel de Waele.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
