Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A német egyesítés balatoni története

2008. június 16. 14:18

A berlini Collegium Hungaricum a berlini fal leomlásának 20. évfordulójára kortörténeti kutatást és anyaggyűjtést indított a német egyesítés magyarországi szerepéről.

<

Németországban már elindították a gyűjtést - mondta el Can Togay János, az intézet igazgatója. Magyarországon is olyan személyes jellegű dokumentumokat, elsősorban fénykép- és filmanyagot keres az igazgató, amely a Balaton melletti német-német találkozásokat örökíti meg a 60-as, a 70-es és a 80-as években.

Várják a Balaton melletti magyar barátok, ismerősök, vendéglősök, szobakiadók visszaemlékezéseit, történeteit, sőt a nemzetbiztonsági szolgálatok akkori tagjainak jelentkezését, azokét, akik magyar oldalról figyelték a német turistákat, s esetleg dokumentumaik is vannak erről.

Can Togay János elmondta, hogy az 1989-es határnyitás és falomlás eseményei nem hirtelen és nem maguktól következtek be. Szerinte a történelmi logika azt mutatja, hogy a második világháború után a németek kevés helyre utazhattak el, a magyarok pedig 1956-ban kiharcoltak egy olyan pozíciót, amely lehetővé tette, hogy a nyugattal is valamiféle partneri viszonyt alakítsanak ki.

Így 1961, a Berlini fal felhúzása után a Balaton lett a kettéosztott Németország polgárainak lehetséges találkozóhelye. Ezáltal a német egység privát kapcsolatokon keresztül is fönntartható volt. A 60-as, 70-es években szerelmek szövődtek, szétszakított családok találkoztak a "magyar tengernél".

Az intézetigazgató azt tervezi, hogy a gyűjtő- és kutatómunka eredményeként 2009 novemberében Deutschland am Plattensee - Németország a Balatonnál címmel nagy kiállítást rendeznek a Collegium Hungaricumban.

Budapesten, a Balassi Intézetben Koncz Kinga a (+36-1) 666-79-12-es telefonszámon várja a jelentkezőket, és tájékozódni lehet a www.hungaricum.de című honlapon is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A német egyesítés balatoni története

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra