Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kételyek a legrégibb keresztény szentéllyel kapcsolatban

2008. június 13. 13:13

A világ egyik legrégibb temploma alatt találtak egy olyan barlangot, ahová Krisztus tanítványai menekülhettek. A külső szakértők azonban igencsak kételkednek az állítás hitelességével kapcsolatban.

<

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Abdul Káder Huszan régész, a rihábi Régészeti Tanulmányok Központjának vezetője jelentette be, hogy a három hónapi ásatás után előkerült barlang korai keresztény szertartások nyomait mutatja. A Szent György-templom egyébként maga is vita tárgya: egyesek szerint 230-ban épült, bár ezt igen sokan vitatják. Ha a dátum ugyanis valós, ez lehet a világ legrégibb keresztény temploma, amely mellé két másik is társul: az egyiket 1998-ban Akabában, míg a másikat 2005-ben Megiddóban találták meg.

Galéria a feltárásról

A jordániai régészek szerint azonban még a 230-as dátum is kései, ugyanis a barlangban már i.sz. 30 után meghúzhatta magát Krisztus 70 tanítványa, így ezáltal ez lehetne a világ legrégibb keresztény szentélye is. A leletek tanúsága szerint az első keresztények s leszármazottjaik a késő római korig éltek a térségben. A barlang lakóhelyként is szolgált a korai keresztényeknek. A régészek feltártak egy mély alagutat is, amelyen keresztül a hetven remete vízhez jutott.

Thomas Parker, az észak-karolinai Raleigh Egyetem történésze szerint, aki egyébként korábban az akabai ásatásokat is vezette, elmondta: bár még nem látta a mostani feltárás részleteit, az biztos, hogy a hasonló bejelentéseket szakmailag nagyon meg kell alapozni. Szerinte különleges bizonyítékokra van szükség, amelyeket igen gondodan kell datálni is.

A régésznek az a véleménye, hogy sajtónyilatkozatokból nem világos, hogy a keresztény kultuszt minek alapján következtették ki. Szerinte akár az is lehet, hogy a barlangot már Krisztus korában is használták, ám keresztény célokra csak jóval később, a templom építésétől hasznosíthatták.

Kate da Costa, a Sydney Egyetem régésze, aki Jordánia részaki részén diolgozik, úgy gondolja, hogy a hasonló felfedezéseket több régésznek, egymástól függetlenül kell igazolnia. Szerinte az, hogy a barlangot az első században is használták, nem jelenti azt, hogy ezt keresztények tették volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kételyek a legrégibb keresztény szentéllyel kapcsolatban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra