Reflektor a sötétbe
2008. május 15. 14:00
Szálasi Ferencet, miután 1935-ben nyugállományba helyeztette magát, politikai ellenfelei többször is dilettáns kalandornak, vallási hóbortban szenvedőnek vagy egyszerűen tébolyodottnak nevezték - írta Karsai László a Beszélő 2008/3. és 2008/4. számában Szálasi most publikált, 1943 őszétől 1944 nyaráig kelt bejegyzéseit tartalmazó naplójáról.
<
Sztójay lelkesen deportált, Szálasi csak vonakodva. Bár a németek kemény nyomás alá helyezték, 1944. november közepén ennek ellenére megszerveztette a nagy és a nemzetközi, más néven védett gettót Pesten. A németek figyelmeztették arra, hogy a védlevelek a nemzetközi jog szerint érvénytelenek, Szálasi mégis elismerte azokat. Mániákus zsidógyűlölő volt, tudott a holokausztról is. Ez ettől függetlenül tény. De elmebeteg bizonyára nem volt - nyilatkozta a történész a Népszabadságnak.
A Beszélőben megjelent naplóhoz fűzött előszóban a történész kifejti, hogy 2007 őszén, engedve a mind sürgetőbb és erőteljesebb kollegiális, baráti és rokoni "nyomásnak" kezdte el írni Szálasi Ferenc politikai életrajzát." Legközelebbi munkatársait, a Jad Vasem Levéltár Magyarországi Kutatócsoportja tagjait külön kör-emailben kérte, hogy ha saját kutatásaik során Szálasiról, Szálasitól vagy a nyilas mozgalomról találnak valamit, értesítsék róla.
| Részlet a Naplóból |
| 913. A liberalizmus forradalmai egyáltalában nem szolgálták a paraszt, a munkás, az értelmiség érdekeit, hanem egyetlen kis, de erőteljes, semmitől vissza nem riadó társaság, zártkörű cimboraság mohó, határtalan és feneketlen uralomvágyát. A jelenlegi vezetők dédapjai, ükapjai mind kivétel nélkül ugyancsak vezettek, ha kellett, összeesküdtek, ha kellett, állami és társadalmi rendet felforgattak, és önös érdekeiket feltűntették [sic!], mint közérdeket, melynek teljesítése nélkül minden összeomlik. Hatalmi eszközeiket, uralmukat biztosító előjogaikat örökségként hagyták fiaikra, ezt az örökséget és örökségi akaratukat alkotmánynak nevezték el, és mint ilyent, tudatosították a munkásban, a parasztban, az értelmiségben. Harcmodorukat jellemezte a piszkos kényelem, a hitványság és a gyávaság. Eszközeik ennek megfelelőek voltak: passzív rezisztencia, melyet nemzeti ellenállásnak neveztek el, hogy szebben és elfogadhatóbban hangozzék; szabotázsok, amerikázások, sztrájkok és a parlamentarizmus csúcsa, a szabadság, egyenlőség, testvériség remeke, a szabadelvűség nagyszerűsége: az obstrukció. Ezek voltak a harcok legdicsőbb lapjai, s közben a paraszt, a munkás, az értelmiségi vakult, süketült, bénult, önmagába zárkózott, betokosodott, élte saját életét, mert a közéletét utálta. Ennek a bámulatos és hihetetlen társadalmi zűrzavarnak erkölcsi, szellemi és anyagi mocsarában, ingoványában, pocsolyájában mint lidércfény táncolt a zsidóság, és csalogatta a parasztot, a munkást, az értelmiséget az ingovány teljes közepébe az ingyen föld, a munkanélküli élet és a pacifizmus rothadtszagú lápvirágaival. És mindezek felett ott lebegett az alkotmány, a jog és a törvény, mint ennek az életnek halotti leple. Nem csodálatos, hogy ilyen politikai, gazdasági és társadalmi élet csak olyan katasztrófába torkol[l]hatott, mint 1918-19, és abba a jelenbe vezethetett, amelyet élünk, szenvedünk, és amelyért meg kell lakolnunk, mert a mi hibánkból is van. Ki kell kanalaznunk azt utolsó cseppig az évszázadok óta készült fekete levest. Ez a mi harcunknak egyik történelmi és természetes, parancsoló feladata. És pedig olyan alaposan kell ezt elvégeznünk, hogy utódjainknak ne maradjon belőle egyetlen csepp se. Ebben az esetben teljesítettük csak jól kötelességünket. A hősi életszemléletnek halvány tünetét nem látjuk abban az időben. Nem bátorság, hanem vakmerőség, nem igazságtudat, hanem kegyetlenkedés akarata, nem a jó, a szép, az igaz szolgálata, hanem az önzés, a haszon és a megalkuvás vezette a vezetők minden gondolatát, elhatározását, döntését, akaratát, értelmi és érzelmi életét, cselekedetét, ezek voltak benne minden megnyilvánulás indító rugói. A zsidóság tolvajok cimboraságává züllesztette egész társadalmunkat, és ezt az egész tolvaj-lását elnevezte szabadelvű gazdasági életnek, és mint ilyent, becsempészte az alkotmányba, vagy alkotmányossá tétette és megvédelmez-tette azokkal a kis tolvajokkal, orozókkal és orgazdákkal, akik busásan le tudták még mindig azt fölözni, amit a nagy világtolvaj meghagyott. Nem vették észre ezek az ostoba és balga kisszélhámosok, hogy közben ez a nagystílű világtolvaj észrevette, hogy a paraszt, a munkás, az értelmiségi szeme kezd kinyílni, minden agrárszocialista, marxista, liberalista [sic!] maszlaga dacára, és ezeket a magukra eszmélt társadalmi rétegeket kezdi ráuszítani a kiszsiványra, hogy önmaga kiválasztott irháját megmentse. Ez az uszító hadjárata a zsidóságnak tartott és eredményes volt 1918-tól 1933-ig. A nemzetiszocialista világnézet feltárta mindezt, megalkotta a paraszt, a munkás, az értelmiség zárt acélfalát, rendbe és sorba állította őket, közös életparancsolta célt adott számukra, magatartásával és példaadásával utat taposott tiszta, becsületes cselekvésük számára, és vezeti győzelemre őket abban a szabadságharcban, lázadásban és forradalomban, melynek segítségével elérhetik azt a szabadságot, önállóságot és függetlenséget, melyet az élet és nem a zsidóság határoz meg számukra. |
Szálasi mániákusan pontos, kínosan rendszerető ember volt. Ez a napló egy sorozat harmadik darabja, a "C"-füzet. Bizonyos, hogy Szálasi talán 1943 tavaszán-nyarán egy-egy teljes négyzetrácsos füzetet teleírt, azok lehetnek (voltak?...) az "A"- és "B"-füzetek, melyek valahol még lappanghatnak. A fennmaradt "C"-füzet lapjait, mielőtt folytatta volna gondolatainak, elmélkedéseinek lejegyzését, akkurátusan megszámozta. A "C"-füzet első lapjára a 335-ös sorszámot írta, ezek szerint az "A"- és "B"-füzetben összesen 334 lapot írt tele. A "C"-füzetben csak a 405. lapig jutott, pedig oldalszámai szerint a 492. lapig írhatott volna, de az utolsó 87 lapot már üresen hagyta.
Szálasiról azt eddig is tudtuk, hogy írt naplót, többek között a szegedi Csillag börtönben 1938. szeptember 22-től kiszabadulása napjáig, 1940. szeptember 17-ig."' írt kétféle naplót is 1945. október 3-tól, Budapestre szállításától 1946. január 24-ig az Andrássy út 60.-ban, a 39. sz. pincezárkában, majd 1946. március 12-ig, kivégzése napjáig a Markó utcai fegyházban. A kisebb-nagyobb eseményeket az Esemény Naplóban, az általa fontosabbnak tartott eszmefuttatásokat a Gondolatok jelzetében rögzítette. E kézírásos naplófeljegyzések a Szálasi-per iratanyagában találhatók. A Beszélőben leközölt napló talán tartalmi és formai szempontból is legjobban az 1945-1946-os Gondolatok jegyzetéhez hasonlít, annak előzménye lehet.
A nemzetvezető valószínűleg csaknem mindennap írt 1943 őszén és 1944 első két hónapjában a "C"-füzet-be. Egyik bejegyzéséből úgy tűnik, ha úgy vélte, azt hitte, hogy új, fontos gondolat jutott eszébe: azonnal beírta ebbe a füzetbe, hogy majd később, pl. a Nyilaskeresztes Párt Nagytanácsa előtti beszédében felhasználja. A "C"-füzet a 876-os számú elmefuttatással kezdődik, és az 1026-os számot viseli az utolsó. 1944. március 22-től július 18-ig mindössze 34 gondolatát sorszámozta meg, míg 1943. szeptember 15-től március 22-ig 116-ot.
Nem ez az egyetlen napló, amit Szálasi írt, s nem ez az első, ami nyomtatásban megjelent. A Karsai Elek által összeállított Szálasi naplója (1978) a Nyilaskeresztes Párt hivatalos Hungarista naplójának rövidített, dramatizált változata. A Szálasi Ferenc börtönnaplója 1938-1940 címmel 1997-ben megjelent naplót Sipos Péter rendezte sajtó alá.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
