Közösséget kovácsolt az alföldi ivászat
2008. február 7. 14:00
Mindenki tapasztalta már az ivás közösségalakító erejét: egy-egy közös poharazgatás során kapcsolatok mélyülhetnek el, vagy akár bomolhatnak szét. Az alföldi Zsombón Jávor Kata végzett a `homoki` ivásra vonatkozó kutatásokat, az eredményeket a MTA Néprajzi Kutatóintézetének 2006-os évkönyvében adta közre.
<
A zsombói ember a felkelés után féldeci pálinka elfogyasztásával indította a napot, de ennek elsősorban egészségügyi vonatkozásai voltak. Ebéd és vacsora után egy pohárral ittak, ez utóbbinál már előfordulhatott némi elhajlás is. Az egyedül ivás gyakorlata a saját bor iránt érzett szeretettel állt összefüggésben. Bevett gyakorlat volt, hogy akinek nem volt saját szőlője, az mástól vett 5-6 mázsát. A közvélemény napi 1-3 liter bor elfogyasztását tartotta elfogadhatónak. Érdekes, hogy maguk a kocsmában tartózkodók elítélték az oda már ittasan érkező embert, mert ez egyértelműen a mértéktelenséget jelezte. Ha valaki többet ivott a kelleténél, annak következménye a munkáján is meglátszott. Adott esetben a feleség is kontrollnak számított, igaz egy esetleges röpke távollétet a férfiember igyekezett a maga javára kihasználni.
A saját bort természetesen kínálták, a folyamatnak is megvolt a maga illeme. A vendéget illett (illik) a saját borral megvendégelni, de a kínálással a gazda presztízse nemcsak növekedhetett, de csökkenhetett is. A kínálás az együtt ivás révén vált társadalmi aktussá: a gazda először magának töltött, ezzel is jelezve, hogy nem valami lőrét akar rásózni a vendégre. Zsombón az együtt ivás kissé szimbolikus értelmet nyert, mivel általában egy pohár volt, s ebből ittak egymás után. Előszeretettel fogyasztották kortyolva a bort, mivel így "sokkal másabb íze van". A vendéget próbálták marasztalni, de ha menni akart, akkor bevetették az "utolsó poharat", ami jobb esetben ürügyet szolgáltatott a további itatásra. A vendég berúgása egyfajta sikerélményt jelentett, a gazda számára ez egyfajta felülkerekedés volt. Ezzel olykor még másoknak is eldicsekedett.
Az elfogadásnak is megvolt a maga illeme. A falubeliek rossz szemmel tekintettek a potyalesőkre, az ilyeneknek inkább a kocsmalátogatást javasolták. Zsombón pincék hiánya miatt a kamrákban tárolták a bort. Magához a hordóhoz azonban csak a nagyon közeli családtagok kerülhettek, a gazda inkább a kancsóban kínálta a nemes nedűt. A rokonok és barátok közti társalgás elképzelhetetlen volt poharazgatás nélkül. A napszámosok és munkások megkínálása egyfajta járandóság volt, gesztust jelentett, ha a gazda is velük ivott. A falu ez utóbbinál számon tartotta, hogy milyen minőségű és mekkora mennyiségű bort osztott szét.
A kínálás az ünnepekben is fontos szerepet töltött be. A családfő borának szívélyes kínálásával saját családját képviselte. A nagyobb összejövetelekre illett félretenni, és elítélték azt a gazdát, aki nem tudta beosztani termését, hogy ne jusson belőle a meghitt ünnepi alkalmakra. Az ünnepi alkalmak közül fontos volt a búcsú, a húsvét és természetesen a lakodalom. Ilyenkor is természetesen ügyelni kellett arra, nehogy a gazda előbb berúgjon, mint a vendég.
A társas ivásnak is megvolt a maga rituáléja és jelentősége. A férfiak közös ivása fenntartotta a barátságot, ugyanakkor a versengés színterét is jelentette, ahol akár a negatív indulatok is felszabadulhattak. Zsombón nagyon sokat számított, hogy ki mennyire bírja az italt. A közös ivás eltörölte a társadalmi-gazdasági határokat, egyúttal növelte az egység érzetét. A lakodalom is remek helyszínnek bizonyult a társas ivásra: a férfiak elkülönültek a nőktől, egymás között felszabadultan mulathattak. Ilyenkor a gazda különösen jó borról gondoskodott, mivel a jó borban "benne van a nóta".
A kocsma Zsombón nem rendelkezett kiemelt közösségi funkcióval, hiszen a jól dolgozó embernek nem volt ideje/ereje az ilyen típusú vendéglátó-ipari egységekbe járni. A barátok miatt azonban néha megérte.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
