Borzalmas titkokra épült Ehnaton városa

2008. február 7. 11:00 BBC News

Ehnaton (korábbi nevén IV. Amenhotep) az ókori egyiptomi 18. dinasztia tizedik fáraója volt. Ma leginkább átfogó vallási-kulturális reformjáról, az ún. Amarna-reformról ismerjük, amelynek során a napkoronggal fémjelzett Aton kultuszt állította a középpontba. Új, Atonnak szentelt fővárosa az Ahet-Aton, azaz `Aton fényhegye` vagy `Aton horizontja` nevet kapta (ma Amarnaként ismert, és az egész korszakot róla nevezték el).



A helyszín kiválasztásában szerepet játszhatott egy sziklahasadék, amely épp úgy helyezkedett el, ahogy az ahet hieroglif jel esetében a két domb között felkelő és lenyugvó napot ábrázolták. Maga a város nagyrészt tudatos tervezés eredménye. Határait ún. határkősztélék jelölik ki, melyeken Ehnaton városalapító nyilatkozata olvasható. A sztélékről megtudjuk Ahet-Aton alapításának pontos dátumát - az 5. uralkodási év 8. hónapjának 13. napja. További részletek Ehnaton életéből!

A hieroglifák arról tanúskodnak, hogy Ehnaton feleségével, Nefertitivel kiköltözött Thébából, hátrahagyva a régi isteneket és azok papjait, majd 320 kilométerre északra egy lakatlan, barátságtalan sivatagos területen rendelte el az új város megépítését. A közel 50 ezer embert befogadó település 15 év alatt készült el, ám a fáraó halála után alig pár évvel már el is néptelenedett.

A régészek közel egy évszázada kutatják Amarna kiürítésének okait, ám egy brit expedíció nemrég igazi tudományos áttörésről számolt be a témában, amikor emberi maradványokat találtak a sivatagban, amelyeket a Nílus áradásai mostak ki. Ezek minden bizonnyal a várost építő munkások maradványai, és bemutatják, hogy mekkora árat kellet fizetni a fáraó álmának megvalósításáért: az ott élők többsége tinédzserként nyomorogva, szenvedések közepette tengette mindennapjait. Sokan szenvedtek gerincbántalmaktól, szegényes táplálékot fogyasztottak, és legtöbbjük visszamaradt a növésben is - állapították meg a Timewatch legújabb adásában a régészek.

Barry Kemp ásatásvezető régész professzor szerint a csontokból az egyiptomi mindennapok sötét oldala tárul fel, és azok egész más képet festenek a városról, mint amit Ehnaton propagandája sugallni szeretett volna. Míg a felső-középosztály sírjaiban talált freskók egytől egyig étellel roskadásig megrakott tálakat és kosarakat mutatnak, az átlagemberek maradványai más valóságról árulkodnak. A csontokat elemző antropológusok vezetője, Jerry Rose professzor a műsorban elmondta, hogy ezek az emberek nagyon keveset ettek, és még abban is minimális tápanyagmennyiség volt. Semmi nyoma nincs annak, hogy a város gondját viselte volna a munkásoknak.

A templomok és paloták építésekor a fiataloknak közel 40 Celsius fokban kellett a több ezer sziklatömböt a 2,5 kilométerre lévő kőfejtőből az építési területre szállítania, és a helyére tennie. A csontok alapján az is biztosnak tűnik, hogy többségük gerincbántalmaktól és más sérülésektől szenvedett. Rose szerint ezek az emberek nagyon fiatalon nagyon nehéz súlyokat cipeltek. Amarna lakói között így kiugróan magas volt a fiatalkori halálozások aránya, és kétharmaduk 20 éves kora előtt elhunyt.

A kutatók szerint azonban még a feszített munka sem szolgál magyarázattal az ilyen magas halálozási rátákra. A régészek szerint lehetséges, hogy valamilyen fertőző betegség is pusztíthatott; ezt megerősíti az is, hogy a hettiták is beszámoltak az egyiptomiakkal vívott csaták után tomboló járványról. A szakértők szerint a betegség lehetett a végső csapás Ehnaton új városára.

A felfedezésről Vanek Zsuzsanna egyiptológus a Múlt-kornak elmondta, hogy "az ásatások eredménye érdekes, főként a nyomorra és a szegénységre vonatkozóan. Egy dologra azonban felhívnám a figyelmet: az Ehnaton kiválasztotta terület teljesen lakatlan volt. Ehnaton hívei önszántukból, egy jobb és gazdagabb jövő reményében vállalhatták itt a munkát, lehetséges, hogy földet és házat ígértek nekik. Valószínű, hogy a munkások ellátását nem tudták megfelelően megoldani, úgy, mint a piramisépítésekkor (megjegyzem, a piramisépítők temetőjéből is sok olyan csontváz került elő, amely balesetekről, láb, gerinc, karok deformáltságáról, erős reumatikus fájdalmakról stb. ad bizonyítékot), és a nehéz fizikai munka balesetekkel és egyéb betegségekkel, így járvánnyal is járhatott.

Véleményem szerint a várost valószínűleg a 3. uralkodási évben kezdték el építeni, IV. Amenhotep első megújulási (heb-szed) ünnepe után, s valóban gyorsan elkészült az északi, a déli és a középső (centrum) városrész. A lakosság azonban nem volt sok, csak azok követték Ehnatont, akik hittek az általa képviselt vallásban. A 6. uralkodási évtől javulhatott az ellátás, jobban megszervezték a termelést és a terjesztést.

A freskókon látható áldozati asztalok bősége nem jelenti azt, hogy valóban gazdagon táplálkoztak, és a középosztálynak is megvolt mindene (tudvalevő, hogy csak kevés arisztokrata követte a fáraót, híveinek többsége az alsó- és középosztályból került ki). Az ábrázolások mágikusak, eleve azt sugallják, hogy a halott, aki "bőségben" élt a földön, a túlvilágon sem fog nélkülözni. Mivel a sziklasírokat kirabolták, emberi maradványokat nem találtak, nem igazán lehet megállapítani, hogy milyen állapotban és milyen életkorban hunytak el.

A város 14 évig működött (Barry Kemp szerint 12-ig), ez nagyon rövid idő egy város életében, mert nem igazán alakultak ki nemzedéki hagyományok. Természetes volt, hogy a fáraó halála után többen elhagyták Ahet-Atont (köztük utódja is (Szemenhkaré-Nofertiti?), többek között félve az üldözéstől is. A várost szándékosan lerombolták, épületeinek maradványai a Karnaki és a Luxori templom pülonjainak belsejében voltak elhelyezve. Érdekes, hogy az ábrázolásokat általában nem rongálták meg.

Téves az a nézet, hogy Ehnaton bárkit bármire is kényszerített volna, hiszen nem büntette azokat sem, akik nem követték. Mivel a fáraó és a reformja erősen elszigetelt volt, lehettek az országnak olyan részei, ahol nem is tudtak róla."